Gyöngyi
9 °C
9 °C

Kisbolygót neveztek el Hofi Gézáról

2011.08.03. 13:57

A Szegedi Tudományegyetem és az MTA Konkoly Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézete együttműködésével 1997-ben indított kisbolygó-megfigyelési programban már ezernél is több aszteroidát sikerült felfedezni. Ezek jó részét a Konkoly Obszervatórium piszkéstetői állomásának Schmidt-távcsövével találták az egyetem hallgatói és kutatói, de több tucat égitestet sikerült felfedezni az amerikai NEAT program archívumában is. A Nemzetközi Csillagászati Unió most öt felfedezés névjavaslatát fogadta el, köztük kettő a NEAT képeken talált égitestekre vonatkozik.

90376 Kossuth

Sárneczky Krisztián és Mészáros Szabolcs fedezte fel ezt a kisbolygót 2003. november 5-én Piszkéstetőn. A 450 millió kilométeres távolságban keringő, 4-5 km átmérőjű kisbolygót decemberig sikerült követni. Később kiderült, hogy a NEAT program már 2002-ben is megfigyelte, az archívumukban található képeikről pedig 1997-ből és 2000-ből is sikerült pozíciókat kimérni. A sok régi megfigyelésnek köszönhetően 2004 őszén meg is kaphatta sorszámát. Az 5,38 éves keringési idejű kisbolygó sok évi névtelenség után kapta a Kossuth nevet. Azért pont ez az égitest, mert a sorrendben következő magyar felfedezésű kisbolygó, a 91024-es sorszámú a Széchenyi nevet kapta, így a listáinkban egymás után szerepelhet az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc két emblematikus figurája.

132824 Kertész

André Kertész (1894-1985), magyar származású világhírű fotóművészről nevezték el ezt az égitestet, melyet Sárneczky Krisztián azonosított a NEAT program 2002. március 12-ei felvételein. Kertész Andor Budapesten született, majd Párizsban és New York-ban élt, a művészi dokumentarizmus legnagyobb alakjai között tartják számon. A kisbolygóöv külső részén, 450 millió km-es távolságban keringő égitest 5,27 év alatt kerüli meg a Napot, átmérője 2-3 km lehet. Nagy távolsága miatt sosem fényesedik 19,5 magnitúdó fölé, de jövő februári szembenállása idején csak 21 magnitúdós lesz.

159974 Badacsony

Sárneczky Krisztián fedezte fel 2006. január 24-én. Az észlelhetőség határán látszó, alig 20,5 magnitúdós égitestről csak a minimálisan szükséges két pozíciót sikerült kimérni, több észlelés nem is készült Piszkéstetőről. A 2006 BD141 jelölés kiadásához elengedhetetlen második, és a pályaelemek meghatározásához szükséges harmadik éjszakai megfigyeléseket amerikai obszervatóriumokból hozták össze. A 2000-ben és 2004-ben is többször észlelt kisbolygónak végül a hazai felfedezés lett az elsődleges jelölése, így sorszámát is ez alapján kapta meg 2007-ben. Az 1-2 km-es égitestet hazánk egyik legszebb tájáról nevezte el a felfedező, melyhez gyerekkori személyes élmények is kötik. Az égitest keringési ideje 3,7 év, átlagos naptávolsága 360 millió km.

161975 Kincsem

A szokásosnál sokkal hosszabb ideig tartott, mire a Nemzetközi Csillagászati Unió elfogadta ezt az elnevezést. A késlekedésben minden bizonnyal szerepet játszott, hogy a az IAU tiltja, hogy kisállatokról nevezzen el kisbolygót a felfedező. Esetünkben természetesen egész másról van szó, végül az elnevezéseket jóváhagyó bizottság is belátta, hogy itt egy nemzeti ikonról, minden idők egyik legjobb versenylováról van szó.

A kisbolygót 2007. június 8-án fedezte fel Sárneczky Krisztián manapság szokatlanul nagy, 17,6 magnitúdós fényességnél. Az aszteroida azért maradhatott ennyi ideig észrevétlen, mert legkedvezőbb láthatóságai a nyári hónapokra esnek, amikor a rövid éjszakák, a csapadékos időjárás és a háttérben látszó nyári Tejút rengeteg csillaga megnehezíti a kisbolygók vadászatát. Miután a 3-4 km-es kisbolygót két hónapig sikerült követni, 1999-ig visszamenőleg előkerültek elszórt megfigyelések, melyek miatt már a felfedezés évében megkapta sorszámát.

180857 Hofigéza

Szintén Sárneczky Krisztián találta meg 2005. április 28-án egy meglehetősen rossz időjárású észlelőhéten, amikor mindössze néhány óra derült idő adódott a Mátrában. A 19 magnitúdós égitest az egyetlen új kisbolygó volt, és a második éjszaka észleléseit is a Palomar-hegyi nagy Schmidt-teleszkópot működtető NEAT program hozta adta. Az 1-2 km-es kisbolygót már 2003-ban is észlelték, majd a felfedezés óta szinte minden évben távcsővégre került. Keringési ideje 3,38 év, pályahajlása 6,3 fok.