20℃ / 36
Budapest

Sikeresen útnak indult a Marsra a Curiosity

2011. november 26., szombat 16:27 |

Semmiféle technikai fennakadás nem volt, az időjárás is kedvezett az új Marsjáró útnak indításához, így a tervezettnek megfelelően, közép-európai idő szerint délután négy óra két perckor útnak indult a Curiosity, hivatalos nevén Mars Science Laboratory (Mars tudományos laboratórium) rover a Föld legközelebbi bolygószomszédjára.

Az Atlas V-hordozórakéta hibátlanul elstartolt a floridai Cape Canaveral űrközpontból, a Kíváncsiság nevű új amerikai marsjárót rejtő kapszula 8,5 hónapos út után, 2012 augusztusában érkezik meg a Marsra.

A küldetés egyik különlegessége, hogy a landolásnál nem a korábban már tökélyre fejlesztett légzsákos csillapítórendsztert használják majd, amely a Pathfinder misszió Sojournerjénél, valamint 2003-ban a Spirit és az Opportunity nevű felfedező marsjáróknál remekül bevált.

Mivel a misszió céljából és a vizsgálatokhoz szükséges felszerelésből adóan igen nagy Mars-járót kellett kifejleszteni, a NASA úgy döntött, hogy saját meghajtással rendelkező leszállóegységet, egy légidarut használ a szerkezetek felszínre juttatásához a légzsákos csillapítás helyett.

A korábbi Mars-járókkal szemben a Curiosity egyik nagy előnye, hogy kapcsolatban áll a Mars körül keringő Mars Reconnaisance Orbiter szondával, amely nagy felbontású képeket készít a felszínről, így kalauzolva a  Mars-járót érdekes pontokra és ígéretes területekre a hegyen.

A Curiosity küldetését kétévesre tervezik, ám az összes felszerelését háromszor ennyi időre tervezték, és nincsenek az élettartamot csökkentő fogyóeszközök a fedélzeten. A gépezet nukleáris erőforrása sok évig kitart, emellett jobban tűri a port és a marsi teleket is.

A címlapról ajánljuk

Ez is érdekelheti

Shopline

Travelo

Hirdetés