Prágában lesz az EU műholdközpontja

2012. január 27., péntek 15:32

Prágában lesz az Európai Unió globális navigációs műholdrendszerének (GNSS) központja a cseh kormány és a program vezetője által pénteken kötött megállapodás értelmében. A szerződést Pavel Dobes közlekedési miniszter és Carlo des Dorides, az Európai GNSS Ügynökség (GSA) igazgatója írta alá Prágában.

Az EU közlekedési miniszterei 2010 decemberében döntöttek a műholdprogram központjának Prágába költöztetéséről. A 2004-ben létrehozott ügynökség eddig Brüsszelben működött.
Az európai globális navigációs műholdrendszer két programból áll: az Egnosból és a Galileóból. Az Egnos olyan regionális rendszer, amely a GPS-jeleket használja újra, és további jelekkel javítja a műholdas navigáció teljesítményét, míg a Galileo legalább 27 műhold és az ehhez kapcsolódó földi irányító infrastruktúra összessége.

Az 1990-es évek közepén indított Galileo-program az EU és az Európai Űrügynökség (ESA) közös vállalkozása, amelynek célja, hogy létrehozza az első olyan világméretű műholdas helymeghatározó infrastruktúrát, amelyet kifejezetten polgári célokra terveztek. A jelenleg létező amerikai GPS és orosz GLONASS helymeghatározó rendszerekkel szemben a Galileo nem áll katonai ellenőrzés alatt, és ezért pontosabb helymeghatározást tesz majd lehetővé.

Tavaly két Galileo-műhold áll Föld körüli pályára, idén pedig további kettő fellövését tervezik.
Az Európai Bizottság a 2014-2020 közötti időszakra hétmilliárd eurót kért a programra, amely nagy mértékben hozzájárul a nagy gazdasági potenciálú kulcságazatok versenyképességéhez és az innovációhoz is. Az alapfokú navigációs szolgáltatás a tervek szerint 2014-ben indulhat meg.
A polgári célokra tervezett, anyagi haszonnal is kecsegtető projekt a remények szerint versenyképes alternatívát jelenthet az amerikai GPS-szel szemben.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Magyar kislányról neveznek el egy műholdat - 2012.01.24.
A 11 éves Lisa az európai Galileo műholdprogram rajzpályázatán győzött. Farkas Bertalan szerint a zsűrinek nagyon nehéz dolga volt.
Útnak indultak az első Galileo-műholdak - 2011.10.21.
Most először indítottak Szojuz hordozórakétát nem a volt Szovjetunió területéről.
Csütörtökön lövik fel az európai GPS első műholdjait - 2011.10.19.
Két tesztműholdat már felbocsátottak 2008-ban, a mostaniak a végleges eszközök.

Shopline

  • Evanovich, Janet: Négy lövés Kedvezményes ár: 2800 Ft
  • Juli Fabian, Zoohacker: Girly Kedvezményes ár: 751 Ft

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
ÚJ Gillette Fusion ProGlide
A borotválkozás korszaka lejárt! A Gillette legvékonyabb pengéi az akadálytalan siklásért!