Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Az emberiség elindult a Plútó felé

2006.01.19. 20:09
Több halasztás után végül csütörtök este sikeresen fellőtték a New Horizonst. Az űrszonda feladata lesz bemutatni a Plútót és környékét. A Naprendszer legtávolabbi vidékein nukleáris generátorokból nyeri majd energiáját a szonda.

Csütörtök este, magyar idő szerint 20 órakor kilőtték az amerikai New Horizons űrszondát a floridai Cape Canaveral Air Force Állomásról, hogy megkezdje 10 évig tartó 6,4 milliárd kilométeres útját a Plútóra. Ez az első szonda, amelyik a Naprendszer legtávolabbi bolygóját vette célba, és számos különleges technológiai újítás segíti útját.

Nagyon gyors


Klikk a képre!
A zongoranagyságú, 454 kilogrammos, hét tudományos műszerrel felszerelt New Horizonst eredetileg magyar idő szerint kedd este fél nyolckor lőtték volna fel a floridai űrállomásról. Biztonsági okokból eltolták az indulás időpontját először kedd este fél tízre, majd szerdára halasztották, de akkor meg egy áramszünet szólt közbe.

A New Horizons a leggyorsabb ember alkotta szerkezet, írta meg a CNN. Háromnegyed órával a kilövés után már 58 ezer kilométeres óránkénti sebességgel távolodik a bolygótól, de 10 évig tartó útja során egészen 75 ezer kilométer per órás sebességig gyorsul, tehát tizenötször gyorsabb lesz, mint egy kilőtt golyó.

Az Apollo 11-nek annak idején három napig tartott eljutni a Holdra, a New Horizons legnagyobb sebességével haladva kilenc óra alatt tenné meg az említett távolságot. Persze ezt a tempót már messze a Földtől, egy évvel a kilövés után a Jupiter mellett éri el a szonda, kihasználva a gázbolygó gravitációs mezejét. A szonda a manőver után 21 kilométert tesz meg másodpercenként, így a Budapest-Párizs útvonalat alig egy perc alatt tenné meg, és fél óra alatt megkerülné a Földet.

Részletes képek

A Plútó
A Föld mellékbolygójánál, a Holdnál is kisebb Plútót 1930-ban fedezték fel az Kuiper-övezetben, amely a Naprendszer peremén tele van aszteroidákkal és különféle "törmelékkel", és vannak tudósok, akik nem is tekintik bolygónak. A Plútó 248 év alatt kerüli meg a Napot, s három saját "holdja", kísérője van - az 1978-ban felfedezett Charon, valamint további két apró mellékbolygó, amelyet nemrég mutatott ki homályosan a Hubble űrteleszkóp.
Ez az első alkalom, hogy a Plutó vizsgálatára küldött szondát az emberiség. A New Horizons küld majd először részletes képeket a Naprendszer utolsó bolygójáról és annak holdjairól, de feladata lesz a külső Naprendszer, a Kuiper-öv részletesebb feltérképezése is, a térség jeges szikláinak bemutatása. Egyes csillagászok szerint egyébként a Plútó is a Kuiper-öv része, annak egyik nagyobb égiteste. A tervek szerint 2015 júliusában érkezik a Plútóhoz a szonda, és segítségével öt hónapon át tanulmányozhatják majd a "jeges törpét"

A NASA reméli, hogy a felszíni, geológiai és légköri információkon túl a szondával értékes adatokat szereznek a Naprendszer keletkezésének a titkairól is. A New Horizons mintegy tízezer kilométeres távolságban kering majd a Plútó körül, és kétszáz méteres átmérőjű alakzatokról is képeket tud majd készíteni.

Plutóniumcellák

Az utazás várható időtartalma kilenc év lesz. Ha kicsúsztak volna a február 14-ig tartó indítási ablakból, akkor egyenesen a Plútó felé kellett volna irányítani a szondát, így - a Jupiter gravitációs ereje nélkül - jóval tovább tartott volna az út. Ha február közepéig a földön maradt volna a New Horizons, akkor legkorábban 2007-ben lőhették volna fel a szondát, és 2019-nél előbb nem értünk volna a Plútóhoz. A szondát december végén, az éj leple alatt szállították a kilövés helyszínére, és egyből be is szerelték az Atlas 5 hordozórakétába. George Diller, a Kennedy Űrközpont szóvivője szerint azért szállították sötétben a szondát, hogy a napfény nehogy kárt okozzon az érzékeny alkatrészekben.

Pedig a legféltettebb összetevőt, a plutónium alapú üzemanyagcellát biztonsági okokból csak a kilövés előtt három nappal szerelték be a szondába. A 36 plutóniumcella hajtotta nukleáris generátorra azért van szükség, mert a New Horizons meglehetősen messzire utazik. A Naprendszer sötét zugának számító Kuiper-övben már csak nehezen lehet annyi napenergiát összegyűjteni, amennyi szükséges lenne a szonda irányításához, ezért nukleáris telepeiből nyeri majd az energiát a New Horizons.

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.