Menyhért, Mirjam
10 °C
25 °C

Dokkolt az Atlantis

2007.06.11. 09:00
Az Atlantis amerikai űrrepülőgép vasárnap este összekapcsolódott a Nemzetközi Űrállomással (ISS). Az STS-117 kódjelű küldetés eddig terv szerint halad.

Az űrhajósok a zsilipek átvizsgálása után beléptek az űrállomásra, ahol Fjodor Jurcsihin és Oleg Kotov orosz asztronauta, valamint Sunita Williams amerikai űrhajósnő fogadta őket – közölte a Moszkva melletti űrrepülés-irányító központ. Sunita Williamset, aki hat hónapja tartózkodik az ISS-n, a repülőmérnök Clayton Anderson váltja fel.

Az űrsikló, amely helyi idő szerint péntek este indult a floridai Cape Canaveralból hét amerikai űrhajóssal és 100 milliárd dollár értékű berendezéssel a fedélzetén, közép-európai idő szerint 21 óra 38 perckor kapcsolódott az ISS-hez 354 kilométernyire a Csendes-óceán nyugati térsége fölött. Az összekapcsolódás után egy órára volt szükség annak ellenőrzésére, hogy az űrsiklót és az űrállomást összekötő zsilipek hermetikusan zárnak-e, ezután léphettek az űrhajósok az ISS-be.

A felszállás után a legénység robotkar segítségével vizsgált egy, a hőszigetelő habrétegen keletkezett rést, amelyről a szakemberek megállapították, hogy nem jelent veszélyt a légkörbe való visszatéréskor. Két órával az összekapcsolódás előtt az ISS-en tartózkodó űrhajósok üdvözlésképpen kivilágították az űrállomást. Röviddel összekapcsolódás előtt az Atlantis másodpercenként 3 centiméteres sebességgel közeledett az űrállomáshoz Rick Sturckow parancsnok irányításával. Az űrsikló az ISS tengelyére merőlegesen közeledve megfordult, hogy a nyolc perces manőver alatt az űrállomás lakói mintegy 300 felvételt készíthessenek a hasáról, a hővédő pajzs esetleges sérüléseinek megállapítására.


A sérült elem

A Columbia űrrepülőgép 2003-as szerencsétlenségét az okozta, hogy egy indításkor levált szigetelőhabdarab az űrsikló szárnyának ütközve megrongálta a hővédő pajzsot, és a gép a légkörbe való visszatéréskor túlhevült, felrobbant, mind a hét asztronauta halálát okozva.

Az Atlantis 11 napig tartózkodik a világűrben, ebből nyolcat tölt a Nemzetközi Űrállomáshoz csatlakozva. A küldetés alatt az amerikai űrhajósok folytatják az űrállomás szerkezetének további építését: egy több mint 16 tonnás szelvényt, valamint napelemeket és antennákat illesztenek az űrállomáshoz. A munkálatok elvégzéséhez háromszor kell űrsétát tenniük. Az űrsikló küldetését két nappal meghosszabbítják, ha előre nem látott feladatok miatt erre szükség lesz.