Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Prométeusz anyagot lop a Szaturnusz gyűrűjéből

2004.11.04. 11:05
Az amerikai és az európai űrkutatási ügynökség által közösen útnak indított Cassini űrszonda legutóbbi felvétele szerint a Szaturnusz apró holdja, a Prométeusz névadóját, a görög mitológiából ismert Prométeuszt utánozza. Míg a mitológiai alak az istenektől lopta el a tüzet, a Prométeusz-hold a Szaturnusz gyűrűjéből cseni el az anyagot.
A képet október 29-én 791 ezer kilométeres távolságból készítette a Cassini. A fotón a Szaturnusz F gyűrűjének 300 kilométeres szelete látható, amely közvetlenül a fő gyűrűrendszer alatt fekszik, írja a New Scientist. A fotón legalább három ragyogó, jégből és porból összeálló szál, illetve egy kisebb égitest is látszik.

A krumpliszerű dolog a Prométeusz

A képen a részben fénylő krumplialakú égitest a Prométeusz-hold, amely körülbelül 150 kilométer hosszú. Holdtársával, a Pandorával - amelynek pályája a gyűrűn kívülre esik -, úgynevezett "pásztorholdak", amelyek arról gondoskodnak, hogy a gyűrűt két oldalról megtámasztva egy vonalban tartsák azt.

A képen látható por- és jégfolyamot a Cassini 2004 elején egyszer már észlelte. Úgy tűnik, hogy ez a jelenség olyankor következik be, amikor a Prométeusz - amely elliptikus pályán kering a bolygó körül 14 órás ciklikussággal - eléri azt a pontot, ahol a legközelebb esik az F gyűrűhöz, és ilyenkor a gyűrű alkotórészeiből valamennyit magába szippant.

A képen látható vízszintes sötét csík jobb felső részén található homályosabb foltról a csillagászok azt gondolják, hogy az egy korábbi találkozás következménye, vagyis egy luk, ahonnan az apró hold elszívta a gyűrű alkotórészeit. A sötét sávot, amelyet bordának is neveznek, már szintén észlelete a Cassini 2004 elején, de csak most látható először az anyagfolyammal együtt.

Soha nem látták még

#alt#
a Cassini képei a Titánról
Klikk a képre!
Mike Evans, a London Egyetem csillagásza szerint ez a kép azért nagy jelentőségű, mert olyan jelenséget ábrázol, és bizonyít, amit eddig csak feltételeztek a kutatók.

A Cassini űrszondát 1997. október 15-én a floridai Cape Canaveralról indították útjára. Két éve haladt el a Jupiter mellett, amelyet ugyancsak lefényképezett, és most már mintegy célegyenesbe érkezett azzal, hogy "látótávolságába" került a Szaturnusz.

A Cassini nézelődik és fotóz

Az űrszonda 2004. júliusában érkezett meg az óriásbolygóhoz. Ezt követően az égitest körüli pályára állva megkezdte a Szaturnusznak, valamint gyűrűrendszerének és holdjainak vizsgálatát. Nagy szenzációt jelentett, amikor múlt héten, október 27-én megérkeztek az első közeli felvételek a Szaturnusz Titán nevű holdjáról. A szakértők azt feltételezik, hogy a Titán felszínén folyékony metán- és etántengerek vannak, nitrogénban gazdag légköre pedig ahhoz hasonlítható, mint amilyen a Földdé volt több milliárd évvel azelőtt, hogy felszínén kialakult az élet. A élet lehetőségét a Titánon kizárják a rendkívüli hideg miatt.

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!