Mária
-6 °C
-2 °C

Nőket akar az Európai Űrügynökség

2004.10.28. 11:16
Olyan önkéntes nők jelentkezését várja az Európai Űrügynökség, akik hajlandóak hatvan napig egy hat fokkal fej irányában megdöntött ágyban feküdni. A szokatlan testhelyzet a súlytalanság hatásait hivatott szimulálni. Magyari Béla űrhajós szerint elképzelhető, hogy akik végigcsinálják a hatvan napos ágyban fekvést, később űrhajósok lehetnek.
Az Európai Űrügynökség (ESA) földi űrélettani vizsgálatokhoz önkéntes nők jelentkezését várja a franciaországi űrklinikán (MEDES), Toulouse-ban. A vizsgálatokon az orvosok arra keresik a választ, hogy hogyan reagál az űrhajósok keringési rendszere a tartós súlytalanságra. A kutatásban az ESA-n kívül a Francia Űrhivatal (CNES), a Kanadai Űrhivatal (CSA) és a NASA is részt vesz.

Forrás: ESA
A jelentkezőknek összesen három hónapot kell eltölteniük a MEDES-ben jövő év elején. Maga a kísérlet abból áll, hogy hatvan napig kell feküdniük egy hat fokkal fej irányában megdöntött ágyban. Ebben a helyzetben a testet nem terheli a normális esetben függőlegesen ható gravitációs erő, és így hasonló folyamatok játszódnak le benne, mint az űrhajósoknál utazás közben és után.

A férfiakat már vizsgálták

Az önkéntesek kizárólag EU-tagállamok állampolgárai lehetnek, 25-40 év között kell lenniük, és beszélniük kell angolul vagy franciául. A jelentkező 185 centinél nem lehet magasabb, egészségesnek és nyugodt vérmérsékletűnek kell lennie, káros szenvedélyek nélkül, és meg kell felelni az orvosbiológiai kísérletek francia jog által megszabott követelményeinek. Szintén feltétel, hogy a fogamzásgátló szedését a kísérlet kezdete előtt két hónappal abba kell hagynia.

A mostani már a jelentkezés második köre, első alkalommal ugyanis főleg Franciaországból válaszoltak a felhívásra, az ESA pedig szeretné, ha több tagállamból is részt vennének a kísérletben.

A 24 kísérleti személyt nyolcasával három csoportba osztják. Az első kontrollcsoport lesz, akik a fekvésen kívül mást nem fognak csinálni, a második csoport tornagyakorlatokat is végez majd, a harmadik csoport tagjai pedig táplálékkiegészítőket kapnak. A kísérlet előtti 21 napban összegyűjtik az alanyok fiziológiai adatait, a kisérlet utáni 20 napban pedig elvégzik majd velük ugyanezeket a teszteket az összehasonlítás kedvéért.

Forrás: ESA
Dr. Magyari Béla, a Magyar Űrkutatási Iroda vezető főtanácsosa, és a Magyar Asztronautikai Társaság elnöke az Indexnek elmondta, a kiválasztott kísérleti személyt folyamatos orvosi felügyelet mellett vizsgálják. 2000-2001 folyamán a férfiak - a tartós súlytalanság szív- és érrendszerre gyakorolt hatásával kapcsolatos - vizsgálata már lezajlott. Most a nőkön a sor, a női kísérleti személy a hatvan napos fekvés során kizárólag a mellékhelyiségek használatakor kelhet fel, ám megpróbáltatásaiért közel 3,8 millió forintnak megfelelő összeget kap.

Már próbálta

Dr. Magyari Béla, aki maga is kiképzett űrhajós, már próbált hasonló helyzetben feküdni. Az űrutazásra történő felkészítés során a kiképzés vezetője arra kérte őt és űrhajós társait, hogy éjszakánként döntsék meg az ágyuk lábát úgy, hogy a vízszintesnél hat fokkal legyen lejjebb a fejük.

Emiatt az első három nap során alig bírt aludni és reggelente vörös szemmel ébredt, mesélte az űrhajós, de körülbelül egy hét után szervezete hozzászokott az új testhelyzethez és onnantól kezdve sokkal kevesebb alvással pihente ki magát, mint annak előtte. Míg korábban hat-hét órát aludt éjszakánként, a megdöntött testhelyzetben a jobb vérellátás miatt már négy-öt óra alatt kipihenten ébredt.

A Magyar Űrkutatási Iroda vezető főtanácsosa szerint az a tény, hogy a felhívásban 185 centiméterben limitálták a kísérleti személy magasságát, arra utalhat, hogy a vizsgált nőket később - további egészségügyi vizsgálatokat és a szigorú feltételrendszerek teljesítését követően - űrutazásra is kiképzhetik.