A napkutató teleszkópok éjszaka használaton kívül pihennek. A New Jersey Institute of Technology (NJIT) napkutatóinak az az ötlete támadt, hogy ilyenkor a Hold árnyékban lévő részének fényességét mérjék velük. Philip R. Goode fizika professzor a kaliforniai "Big Bear" napobszervatórium vezetője munkatársaival majdnem tíz éve rendszeresen méri a Hold árnyékos részére vetülő földfényt.
A Föld a ráeső fény kb. egyharmadát tükrözi vissza. Csillagász szakzsargonban ezt úgy fejezik ki, hogy a Föld albedója 0,3 közeli érték. Az albedo nem állandó mennyiség, értékét leginkább a felhő- és hótakaró befolyásolja. A klímakutatáshoz jó tudni, hogy mennyi fény és hő távozik a Földről, ezért műholdrendszerek is fényképezik a felhőtakarót. A Holdra vetülő földfény mérése sokkal egyszerűbb és olcsóbb, és - mivel a Hold elég távol van - azonnal az egész Földre átlagolt értéket ad.
A Hold figyelésének vannak hátrányai, mert például a Föld felülete a különböző irányokba nem egyenletesen veri vissza a fényt, s a Holdat, illetve árnyékos részét sem lehet mindig látni, de a hosszú időn át mért adattömegből érdekes következtetéseket lehet levonni.
Philip Goode csapata 1997-ben kezdte a Hold segítségével mérni a Föld fényességét. Az első években azt tapasztalták, hogy a Föld albedója lassan csökken. Akkoriban ezt a naptevékenységgel és a globális klímaváltozással próbálták kapcsolatba hozni.
A 2000. évtől kezdve az adatok azt mutatták, hogy a Föld albedója nőni kezdett, tehát a Föld egyre kevesebbet tart meg a Nap melegéből. A globális felmelegedés tükrében ez meglepőnek tűnik, s a kutatók most éppen erre hívják fel a figyelmet.
Mivel más úton kapott adatok is alátámasztják ezt a megfigyelést, és bizonyos módszerekkel az adatokat már 60 éve gyűjtik, a tudósok most úgy vélik: nem lehetetlen, hogy egy nagyjából tíz éves periódusú rendszeres ingadozásról van szó, melynek oka még nem ismert.