További Űrkutatás cikkek
A Hubble a Holmes-üstökös magjának közvetlen környezetéről, a földi teleszkópokkal hozzáférhetetlen mag körüli belső kómáról képes részletes felvételeket képes készíteni. Az űrteleszkóp bolygókamerájának érzékelőjében egy képelem az üstökös távolságában mintegy 54 km-es tartományt fogott be; az ezen belül lévő mag fénye elválasztható volt a környező aktív kóma fényétől, és szerencsére a kóma a látható fényben is átlátszó volt. Ilyen térbeli felbontásra a földi teleszkópok egyáltalán nem, vagy csak nagyon ritka technikai és légköri feltételek mellett képesek.
A kitörésben levő üstökös magja környezetében nem látszanak egyéb magtöredékek (ellentétben a korábbi HST-s megfigyelésekkel széthulló üstökösök esetében). Az üstökösmag átmérőjére 3,4 km, ami átlagos - azaz még ha a szuperkitörés el is vitt kisebb-nagyobb darabokat és nagy mennyiségű port és gázt a magból, még mindig maradt elegendően nagy tömeg benne. A mag körül esetleg még ott található kisebb magtöredékek fényét elfedi az aktív porkóma és a nagy földtávolság (1,6 csillagászati egység) együttes hatása. Az adatok alapján úgy tűnik, az elmúlt hetek viharos eseményeit túlélő mag minden bizonnyal elegendő utánpótlást adhat az égitest jövőben várható, újabb kitöréseihez. A Holmes kómájának (az üstökös magját körülvevő, porból és gázból álló burok) átmérője már meghaladta a Napét: egymillió kilométernél is nagyobb az óriásira felfúvódott üstököskóma.
A Holmes-üstökös, mint a többi hasonló, a Jupiter családjához tartozó kis üstökös, a korai Naprendszer Kuiper-övében keletkezett, valahol túl a Neptunusz pályáján. Az innen származó üstökösök magja alacsony hőmérsékleten alakult ki, belsejükben pedig nagyrészt megőrizték a korai Naprendszer ősi jeges-poros anyagát. A széteső, illetve a kitörésben lévő üstökösmagok megfigyelésével bepillanthatunk a Naprendszer eredeti állapotát tükröző magok belsejébe, ezzel pedig kialakulási körülményeikről szerezhetünk másképpen elérhetetlen ismereteket.
A nagy távolságban levő üstökösmagok kutatására a Hubble szinte az egyetlen rendelkezésre álló műszer (eltekintve az üstökösök közelébe küldött űrszondáktól). Az űrtávcső először a Jupiter árapály-hatásai által darabjaira tépett, majd ennek 1994 nyarán az óriásbolygóba becsapódott Shoemaker-Levy 9-üstökös magjait figyelte meg. Szintén a Hubble segítségével követhették a csillagászok az Oort-felhőből származó C/1999 S4 (LINEAR) magjának teljes felbomlását 2000-ben, 2006-ban pedig a Jupiter üstököscsaládjához tartozó 73P/Schwassmann-Wachmann 3 szétesett üstökös darabjairól készített látványos felvételeket az űrteleszkóp.