A Lockheed gyárthatja az űrrepülő utódját

2006. szeptember 1., péntek 10:20

Közel húszmilliárd dolláros üzletet jelenthet a társaságnak a mostani döntés. A pénzért a Lockheednek meg kell terveznie, ki kell próbálnia, és négy darabot le kell gyártania az újgenerációs űrhajóból.

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) csütörtökön a Lockheed Martin céget bízta meg az Orion űrhajó tervezésével és gyártásával, amely az elöregedő űrrepülőgép-flottát váltja le a 2020-ig a Holdra, illetve később a Marsra tervezett utazásoknál - jelentette be a NASA közleményben.

A cél a Mars

A sokmilliárd dolláros megbízásért a Lockheed Martinon kívül a Northrop Grumman és a Boeing alkotta konzorcium volt versenyben.

A szerződés az új űreszköz 2013-ig történő megtervezésére, a prototípusok legyártására és tesztelésére, valamint maximum négy működő úrhajó előállítására vonatkozik. Az Orion próbaútját legkésőbb 6-8 év múlva kell megtartani.

Becslések szerint az Orion-megbízatás 18 milliárd dolláros üzletet jelent az amerikai cégnek.

Az első Orionnak legkésőbb 2014-ben kéne elindulnia hatfős legénységgel a világűrbe. Az űrhajó a tervek szerint 2020-ban szállít 4 asztronautát a Holdra. A NASA a Mars-utazásra 2030-ig tervezi a felkészülést. Addig azonban az űrhajó több utat is tehet a Nemzetközi Űrállomásra, amelynek az építését a három űrsikló (Discovery, Atlantis és az Endeavour) segítségével 2010-ig tervezik befejezni.

Shopline

  • Sub Rosa
    Bíró Szabolcs: Sub Rosa Ár: 3499 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2975 Ft
  • Leopárd
    Nesbo, Jo: Leopárd Ár: 3980 Ft − 20% Kedvezményes ár: 3184 Ft

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!