Árpád
3 °C
12 °C

Végleg elveszhetett a Mars-szonda

2006.11.23. 10:30
Az amerikai űrügynökség legsikeresebb szondája, a Mars Global Surveyor (MGS) utoljára november elején adott jelet magáról, a NASA azóta hiába próbálja elérni. Az illetékesek mostani nyilatkozatai arról tanúskodnak, hogy már lemondtak a szerkezetről.

A Mars-szonda november 2-án jelezte, hogy nem tudja megfelelő szögbe állítani két napeleme közül az egyiket, majd biztonságos üzemmódba kapcsolt, és elnémult. A NASA azóta sem tudja felvenni a kapcsolatot vele, és már azt sem tudják, merre jár az MGS - ez pedig tovább akadályozza a kommunikációt. "Pontosan kellene tudnunk, melyik jelvevőnek küldhetjük a parancsainkat" - mondta Thomas Thorpe, a szonda küldetéseinek irányítója.

Hogy a kutatók pontosabb képet kapjanak az MGS helyzetéről, megpróbálták egy másik szondával, az idén márciusban bolygó körüli pályára állt Mars Reconnaissance Orbiterrel (MRO) lefotózni a pórul járt eszközt. Az MRO múlt pénteken 750 felvételt készítet, de a kutatók egyiken sem fedezték fel a Mars Global Surveyort.

A tudósok most az egyik Mars-járó, az Opportunity segítségével kísérlik meg megtalálni a szondát. Az Opportunity kedden és szerdán folyamatosan keresi az MGS jeleit, és ha megtalálja, továbbítja egy másik NASA-szondának, az Odyssey-nek, az pedig a Földnek. Ha ez a próbálkozás sem jár sikerrel, valószínűleg újabb MRO-fotózás következik, de az is elképzelhető, hogy az európai űrügynökség Mars Express szondájának segítségét is kérik. Végső esetben az is előfordulhat, hogy vakon megpróbálják elforgatni az MGS napelemét, bár ezzel tovább ronthatnak a helyzetén.

A Mars Global Surveyor még a Földön

Az akciót kísérő nyilatkozatokból úgy tűnik, hogy a NASA mérnökei már elvesztették minden optimizmusukat. "Bár nem fogytunk ki az ötletekből, úgy gondoljuk, hogy igen kicsi az esélye annak, hogy újra működhet az MGS" - mondta a BBC-nek Fuk Li, az űrügynökség egyik programigazgatója. Hozzátette, hogy a napelemek kedvezőtlen állása miatt valószínűleg már nincs annyi energiája a szondának, hogy kommunikálhasson. "Egy kedves, öreg barátot és tanítót veszíthettünk el" - kesergett Michael Meyes, a NASA vezető Mars-tudósa.

A Mars Global Surveyor 1996. november 7-én indították útnak a floridai Cape Canaveralból. A 247 millió dolláros misszió elsődleges célja a vörös bolygó felszínének tanulmányozása és feltérképezése volt egy teljes marsi évig (ez közel két földi évnek felel meg). A szonda messze túlteljesítette a tervet, több ezer fényképet készített, és nagy szerepe volt abban a felfedezésben is, amely igazolta, hogy valaha víz folyt a Marson. Rajta kívül jelenleg három hozzá hasonló eszköz kering a Mars körül - a NASA Mars Reconnaissance Orbiter és Mars Odyssey szondái, valamint az európai űrügynökség Mars Express szondája.

Az MGS 10 éves pályafutásával a legtovább működő Mars-szonda. Ha némán is, de még évtizedekig tovább kering a bolygó körül, és csak körülbelül 40 év múlva süllyed odáig a pályája, hogy eléri a Mars légkörét, és elég benne.