Hajnalka
-1 °C
15 °C

Közeledik a Marshoz az amerikai szonda

2006.03.10. 11:30
Négyből két Mars-szondát elveszített az amerikai űrhivatal az elmúlt 15 évben. Az MRO is kritikus pillanatok elé néz, de ha péntek este minden rendben megy, boldogan csatlakozhat három másik, a bolygó körül keringő szondához, az amerikai Mars Global Surveyor-hoz és a Mars Odyssey-hez, illetve az európai Mars Express-hez.

Hamarosan héthónapos útjának legveszélyesebb szakaszába érkezik a NASA felderítő szondája, a Mars Reconnaissance Orbiter (MRO). Az irányítók magyar idő szerint péntek este fél 11-kor beindítják a jármű hajtóművét, és megkísérlik bolygó körüli pályára állítani szondát, amelyet azért küldtek az űrbe, hogy adatokat gyűjtsön a Mars légköréről és a víz nyomairól, illetve hogy megfelelő leszállóhelyeket térképezzen fel esetleges további küldetések végrehajtásához.

#alt#
Így néz majd ki, ha odaér
Fuk Li, a NASA Mars-felderítő főosztályának vezetője "kijózanítónak" nevezte azt a tényt, hogy az űrhivatal az elmúlt tizenöt évben négy szondát próbált Mars körüli pályára állítani, de a járművek közül kettőt elveszített. A 125 millió dolláros Mars Climate Orbiternek például 1999-ben az okozta a vesztét, hogy a Lockheed Martin mérnökei méterekben, míg a NASA pasadenai csapata lábban-yardban-mérföldben számolták az adatokat. Nem csak a Mars-missziókat veszélyeztették primitív hibák - egy évvel később a Cassini-Huygens kettős küldetés paramétereinek kiszámításakor egyszerűen megfeledkeztek a Doppler-effektusról, ami kérdésessé tette a 3,3 milliárdos összköltségvetésű projekt végrehajthatóságát.

Kritikus percek

A tavaly augusztusban útnak indított MRO 498 millió kilométeres repülését viszont olyan pontosan számították ki a mérnökök, hogy a út utolsó szakaszra tervezett négy korrekciós hajtómű-beindításra már nem is volt szükség, és ezzel értékes üzemanyagot spóroltak meg a további feladatokra.

Bár számítási hibát ezúttal nem vétett a NASA, a több mint fél éve útnak indított MRO-val sem lesz könnyű dolga. A szonda hajtóműveit csütörtök este 27 percre beindulnak, hogy elliptikus Mars körüli pályára állítsák a járművet, de a repülésirányítók csak a manőver első 21 percében tudnak beleszólni a folyamatokba - ezután az MRO eltűnik majd a bolygó déli féltekéje mögött, és megszűnik kapcsolata a földi irányítással. Ha nem sikerül időben újrateremteni a kapcsolatot, a NASA nem tudja majd Mars körüli pályára állítani a szondát, közölte James Graf projektmenedzser.

Ha viszont sikerül a manőver, az MRO két másik amerikai és egy európai szondával - a Mars Global Surveyor-rel, Mars Odyssey-vel, illetve a Mars Express-szel - együtt kering majd a bolygó körül, a felszínen pedig ott lesz a Spirit és az Opportunity, amelyek 2004 januárja óta szántják szorgalmasan a marsi buckákat. Az új szonda hat új eszközt visz magával, köztük egy nagy felbontású kamerát és egy felszín alatti felderítésre használható radart, amellyel a víznyomokra vadászik majd a kétévesre tervezett küldetés alatt.