Tizenegy éves napciklus indult
Egy új, 11 éves napciklus első napfoltja jelent meg az északi féltekén, jelentette be az Egyesült Államok Nemzeti Oceanográfiai és Légkörkutató Intézete (NOAA). Az új napciklus földi hatásaira csak két-három éven belül kell számítanunk.
Kálmán Béla, az MTA Debreceni Napfizikai Obszervatóriumának tudományos tanácsadója szerint a napfoltok az intenzív mágnesesség területei. A foltcsoportok északi, vagy a déli mágneses polaritásúak, és ennek az iránya két napciklus között megváltozik. "Innen lehet biztosan tudni, hogy kezdetét vette az új napciklus. Ezt eredetileg fél-egy évvel korábban vártuk" - fogalmazott. A 11 éves ciklusból 3-4 évig a napfolttevékenység intenzitása fokozatosan növekszik, majd a maximumot elérve csökken. Az alacsony napfolttevékenység időszakában is azonban előfordul évente egy-egy napkitörés.

"Az idén, de talán a következő évben sem észlel a Föld sokat az új ciklusból, mert a napfolttevékenység jelenleg a minimumon van. 2010-2011-re várható a napfolttevékenység maximuma. Az, hogy milyen intenzitású lesz a ciklus, csak a periódus első egy-két évében derül ki, annak alapján, hogy milyen gyorsan növekszik a napfolttevékenység" - mondta Kálmán Béla.
Azt azonban nehéz megjósolni, hogyan alakul a napfolttevékenység. "Ahogy az időjárás esetében nem tudjuk jóval előre pontosan megjósolni annak alakulását, azt, hogy mennyire lesz forró a nyár, vagy hideg a tél, hanem csak közvetlenül néhány napra előre mondják meg a szakemberek, hány fokra lehet számítani, a napfolttevékenységnél is csak akkor, amikor már közvetlenül benne vagyunk a ciklusban" - mondta, majd hozzátette egy-két év múlva a napkitörés elsősorban a műholdas összeköttetésben okozhat zavarokat, így a GPS-re, a távközlésre lesz hatással.