Piroska
-10 °C
1 °C

Mikroszkópos képek az Opportunitytől

2004.02.04. 12:00
A NASA Opportunity nevű Mars-járója elkészítette az első mikroszkópos felvételeket a marsi talajról. A felvételek segíthetnek megállapítani, hogy lehetett-e valaha víz a bolygón.
A kedden nyilvánosságra hozott felvételeken egy érme nagyságú terület látszik. Az apró kavicsokkal megszórt szemcsés talajrészletről a képeket az Opportunity robotkarján található négy műszer egyike, a mikroszkópos kamera készítette.

Porolnia kell

Az Opportunity következő feladata a Mossbauer spektrométer elhelyezése lesz a felszínen. A német gyártású műszer a vastartalmú ásványok összetételének és fémtartalmának mérésére szolgál.

Hamarosan a Spirit is készíthet mikroszkópos felvételeket a Adirondack nevű szikláról, azonban előtte még portalanítania kell azt.

Hegyet kapnak

A NASA azt is bejelentette, hogy a Spirit leszállási helyétől keletre található hét hegyet az egy évvel ezelőtti Columbia-katasztrófa áldozatairól nevezik el, írta a CNN. A hivatalnak a Nemzetközi Csillagászati Szövetséghez (International Astronomical Union, IAU) kell benyújtania a neveket a hivatalos elnevezéshez.

A hivatal korábban azt is közölte, hogy egy másik hegycsoportot arról a három asztronautáról neveznek el, akik 1967-ben, egy Apollo-indításkor keletkezett tűzben hunytak el.

Az Opportunity szombaton, egy héttel megérkezése után gördült le leszállóegységének talapzatáról. A Spirit január 3-án érkezett, de két hétig szoftverproblémák miatt állnia kellett. A két rover körülbelül tízezer kilométerre van egymástól.

A roverek elsődleges feladata a víz nyomainak kutatása a Marson. Az Opportunity már talált is szürke hematitot, és az előzetes mérések szerint az ásvány vízben keletkezett.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!