A Szedna lehet a tizedik bolygó
A Plútó 1930-as megtalálása óta a legnagyobb égitestet azonosították amerikai csillagászok, amit sokan lelkesen máris a Naprendszer tizedik bolygójának neveznek. A Naptól jelenleg tizenhatmilliárd kilométerre lévő, 2003 VB12 jelű égitest inuit nevet kapott, Szednának keresztelték el a tenger eszkimó istennője után.
A Szedna 10 500 év alatt kerüli meg a Napot, és elképzelhető, hogy egy kis hold is kíséri. Hőmérséklete -240 fok körül van, így ez a leghidegebb ismert objektum a Naprendszerben.
Elnyújtott pálya
![]() |
| Tekintse meg képeinket! |
Az égitest a Kuiper-övben található, elnyújtott pályáján 130 milliárd kilométerre is eltávolodik a Naptól, ami a Föld-Nap távolság kilencszázszorosa. A Kuiper-övet jéggé fagyott törmelék alkotja, amely a Neptunusz pályáján kívül kering. A feltételezések szerint ezek a Naprendszer kialakulásakor maradhattak vissza, és így változatlan formában fennmaradt tanúi lehetnek ennek a korszaknak.
Körülbelül nyolcszáz Kuiper-övbeli objektumot fedeztek fel 1992 óta, úgy becsülik, hogy némelyik 150 milliárd kilométeres távolságra is eltávolodik a Naptól pályáján.
Fel sem tűnne
Az égitest mérete felélesztheti a vitákat arról, hogy mit is lehet bolygónak tekinteni. Sok csillagász véli úgy ugyanis, hogy a Plútót csak azért minősítették bolygónak, mert hat évtizeddel az első Kuiper-övbeli objektum felfedezése előtt találták meg.
A kutatók szerint a Plútót csak azért fedezték fel korábban, mert már nagyon régen elliptikus pályára került, és a Naphoz közelebb halad el. A vélt keletkezési helyén, a Kuiper-övben a bolygó valószínűleg fel sem tűnne.
Michael Brown és kollégái 2001 óta figyelik ezt a régiót, és már 30 Kuiper-övbeli objektumot fedeztek fel, többek között a Quaoar-t, aminek átmérője a fele a Plútóénak.




