Remek játék egy zseniális ötletből. Kár, hogy a nézők nem nagyon fogják érteni - Lévai Balázs várostervező show-ja

2009.04.24. 13:01
4 hozzászólás

Lévai Balázs előtt a zenei dokumentumműsorok olyanok voltak hogy "Amikor megismerkedtem... - cigarettájába szív, hátradől - ....Som Lajossal... - kifújja, elgondolkodik - ... szóval abban az időben... - előre hajol, hamuzik" és ez így tovább tíz percen keresztül vágás nélkül. Ehhez képest a Dob meg a basszus maga volt a földre szállt csoda. Rövid snittek, sok szereplő, jó bemondások, remekül összerakott zene és grafika, az egész pörgött mint a Black&Decker. Nem találkoztam még emberrel, akinek ne tetszett volna ez a műsor. Kérdés, hogy ez a keret alkalmas-e egy várostervezési koncepció bemutatására. Lévai Balázs új műsora, A mi kis városunk sajtóbemutatóján jártunk.

A dolog lényege, hogy adott egy terület (régi gyár, laktanya, tér stb.) egy magyar kisvárosban, amelyre ki kell találni valamilyen fejlesztési koncepciót. Két öttagú csapat versenyez: egy ingatlanfejlesztőkből, városépítészekből stb. álló szakmai és egy csupa lelkes helyiből álló civil. Nettó 24 órájuk van kitalálni, hogy mi legyen a területtel, épüljön-e ott mélygarázs, vagy sétálóutca, esetleg szántsák fel az egészet és vessék be sóval. A végén a polgármester vezette zsűri dönt, nekik melyik tetszene jobban. A dolgot több csapattál már lejátszották már számos brit településen, aztán a British Council jóvoltából Európa szerte több városban. (Magáról a játékról a szakmai csapat levelében - keretes - olvashattok bővebben.) Egy pompásan összerakott játékról van szó, amihez itthon is remek csapatokat válogattak össze. Amitől ez most világújdonság, az az, hogy a tévéműsor készül belőle, vagyis nem csak egy tucat ember izgulja végig hanem milliók. Elvileg...

Gyakorlatilag viszont úgy tűnik, hogy nem lehet egy várostervezési koncepcióból klipet csinálni. Vannak remek pörgős, szórakoztató vetélkedések mondjuk ócskapiacon vásárló vagy adott alapanyagokból főző csapatokkal, de azok valamivel egyszerűbb feladatok. Itt kicsit az az érzésem, mint amikor táncprodukciót közvetítenek a tévében és az operatőr-vágó-rendező mindenképpen szeretné pörgőssé tenné a műsort (mert szerintük az alapanyag unalmas), ezért addig trükköznek, míg a felvételen a produkcióból semmi nem látszik - egyetlen állókamerával szórakoztatóbb lenne az egész. Erről persze nem a táncosok tehetnek.

Itt az első az lenne, hogy alaposan bemutatják nekünk a területet térképpel, fotókkal, modellekkel miegymással. E nélkül ugyanis szegény nézőnek semmi kapaszkodója nincs, hogy mit is csinál a két csapat 25 percen keresztül sűrűn vágva, föl-le rohangálva különböző helyszíneken. A végén pedig jó lenne megtudni, hogy pontosan mit is alkottak a résztvevők - mert sajnos az sem derül ki (hacsak nem ismeri valaki a kistelepülést). Igen tudom, ez hosszú ideig tartana, nem fér bele a műsoridőbe. Lehet hogy akkor viszont ki lehetne hagyni egy csomó, talán kevésbé fontos részt - például Galamb hülyéskedéseit. Magam részéről őt is nagyon bírom, de itt ez a - láthatóan mások által neki írt - csetlő-botló poénkodás olyan, mintha Mericskét látnám valamelyik Én táncolnék veledben viccelődni. (Pedig az sem volt egy rossz műsor a maga nemében). 

Na de nem gyűjtöm tovább a hibákat. Van egy jó ötletből készített remek játék, meg egy kemény munkával felépített sablon ütős műsorok készítéséhez. A kettő úgy tűnik nem kompatibilis. Ettől függetlenül érdemes megnézni vasárnap 18:25-től az A mi kis városunkat . Egyrészt mert kíváncsi vagyok a Nyájas Olvasók véleményére is, másrészt meg Lévai magasra rakta a mércét a korábbi műsoraival - így sokat vártunk tőle. A nagy közszolgálati átlaghoz viszonyítva talán másképp látnánk.

Alant a szakértői csapat tagjainak levele olvasható a játékról. Megírásakor (velem ellentétben) még nem látták a kész produkciót, de úgy tűnik belőle, ők is érezték, hogy nem fog minden átjönni abból, ami a helyszínen történt:
 

A városfejlesztő valóságshow margójára – szakértői szemmel

 

A magyar televízió 1-es csatornáján április 26-ától vasárnap esténként 18.25 órai kezdettel városfejlesztői valóságshow indul

 

Gondolom már mindannyian beélesített távkapcsolókkal várjátok, hogy vasárnap este félhétkor leüljetek a tévékészülékek elé a városfejlesztési szakma első valóságshowját megnézni: körmöt rágva várjátok, hogy mi lehet az a feladat, amivel Wittinghof Tamás Budaörs polgármestere a két csapatot megbízza. A játék a mi bőrünkre megy; a mi szakmánk módszereiről, lehetőségeiről és kérdéseiről, mindennapi gondjairól és szépségeiről is szól, a mi munkánkat modellezi. Mire az első adás április 26-án lemegy, addigra már túl leszünk a harmadik helyszín, Salgótarján forgatásán is, tehát tapasztalatunk a játékról már van, de összevágott műsort még mi sem láttunk. Számunkra is kérdéses, hogy a valóban fontos kérdések felszínre kerülnek-e a a tévések által felvett 8 órányi anyagból összesűrített 25 percben, hogy az érdemi párbeszédek, a gondolkodás folyamata nem vész-e el a játékos külszín, a geggek mögött.

 

Önkormányzatok, civilek, fejlesztők, szakértők, a városfejlesztés egymással hol túlságosan jóban vagy körömszakadtáig harcban-viszályban, vagy alá- és fölérendeltségben álló szereplői. Mennyi fejlesztés, mennyi elherdált vagy bölcsen elköltött forrás láttán jut eszünkbe a gondolat: „És kinek volt ez jó?!” A valóságban az ellentétek is életre-halálra mennek és sokszor magunk sem tudunk tisztán, érzelmeink nélkül, józanul gondolkodni. Ez a tévéműsor talán arra lesz alkalmas, hogy picit az egyes szereplők gondolkodásmódján, problémalátásán vagy, ha úgy tetszik varázsszemüvegén keresztül, mint egy pszichodráma csoportban, steril körülmények között tudjuk kibeszélni az együttműködés lehetőségeit. Tehát nem a műsor fontos önmagában, hanem a műsor által bennünk keletkező állítások, kérdések. Miért más a civil csapat és a szakértői csapat véleménye? Ha láttuk, hogy egy-egy témához másképp viszonyulnak, mi lehet annak az oka? Ha nem értik egymás szavát, gondolatát, mi lehet annak az oka? Ha más-más megoldást adnak ugyanarra a problémára, mi lehet annak az oka? A hasonló megoldási javaslatok között mégis hol feszül különbség?

 

Az alapötletet a British Council fejlesztette, Future City Game címmel, ami könnyed és játékos betekintést enged a városlakóknak a várostervezés dzsungelébe. A játékosok egymástól is tanulva gondolják végig városuk lehetőségeit, kihívásait, próbálják rangsorolni a soha ki nem fogyó igényeik listáját. A csapatokon belüli viták, érvelések kicsit a város vezetésének vitáit mintázzák, miközben a városok vezetőit is hozzásegíti egy aktív, de mégis koordinált közösségi tervezői folyamathoz, párbeszédhez közelebb kerülni. Ebből a játékból fejlődött ki a tévéműsor.

 

Egy létező (akut?) várostervezési problémára keres a két csapat, a laikus civil csapat és a dörzsölt szakértői csapat megoldást. A nézők, a játékból kimaradt városok számára fontos tapasztalat, hogy minden városnak vannak akut gondjai, megoldatlan, talán évtizedek óta megoldatlan helyszínei, amik „beragadtak”. Ha szerencsénk van, akkor csak a gondolkodási sémáinkba ragadtak be és még kimozdíthatóak a helyükről. Szerintünk a játék leginkább erről szól. Tudunk-e új szemszögből rálátni egy adott helyszínre, problémára. 48 óránk van a tervezet elkészítésére, az ötlet kiagyalására. Nem fogunk alapos, mindenre kiterjedő kiviteli terveket, részletesen kidolgozott koncepciókat lerakni az asztalra. Inkább csak az irányt tudjuk meghatározni. A játék időtartamára gondolati kötöttségektől mentesen, de – szakmaiságunk zálogaként a csapatunkon belül mindenképpen fontos helyen szereplő – megvalósíthatóság keretein belül maradva kell végiggondolnunk, hogy lehet-e egyáltalán bármit is kihozni az akcióterületeken. Néha az lesz a megoldás, ha az önkormányzat nem kezd hozzá a megaprojektjéhez, továbbra is hagyja a területet érintetlenül, néha pedig ellenkezőleg sokkal nagyobb-értékesebb beruházást, fejlesztést is meg lehet valósítani az adott területen. Az önkormányzatok sokszor túl merészet álmodnak, presztizsberuházásokkal, fenntarthatatlan intézményekkel, máskor pedig az egyértelműen rendelkezére álló lehetőséget nem merik felvállalni.

 

Mindkét csapatnak vannak háttérismeretei, aminek mentén közelítik a problémát: a civileknek napi megélt tudásuk, nekünk a szakértői csapatnak más városok adottságaiból és eredményeiből desztilált átlátásunk. Mert a két csapat másképp néz a helyszínre, másképp tart terepszemlét, másképp cikáznak a gondolataink. Ugyanazt a kérdést másképp járjuk körül, más lehetőséget látunk egy régi épületben, más nehézséget egy elhasznált levegőjű térben. A munkamódszerek is ennek megfelelően különbözőek és talán ebből tanulhatunk majd a legtöbbet. Talán az elmúlt évtizedek városfejlesztési botrányaiból, a közösség és az önkormányzat egymásnak feszüléseiből is megértünk valamit, ami segít a továbblépésben. Reményeink szerint – és ezért is vállaltuk el a szereplést – a városfejlesztési szakma becsületére, megbecsülésére is válik ez a műsor.

 

A módszereink persze felvilágosultak, közösségiek, ha úgy tetszik. A szakértők profik annyira, hogy tudják: a városlakók ellenében semmit sem tehetnek ezért a városlakók véleményét is kikérik. A civilek pedig vannak annyira óvatosak, hogy álmaikat leellenőrzik egy profi szakértővel. És persze a civileknek is szembe kell nézniük azzal, hogy többféle civil érdek létezik és nem biztos, hogy a csapaton belül egyetértés lesz, ahogy a szakértői csapat tagjai között is éles szakmai viták folynak. Civilek és szakma így összeér, egymás erősségeit használjuk ki, értékeljük. Ha ezekből a szakmai vitákból átjön valami, megint a várostervezői szakma nyert.

 

Bekerül-e a győztes terv a város fejlesztési tervébe? Megvalósul-e az, amit tervezünk. Több, mint valószínű, hogy nem. Legalábbis az elkövetkező 2-3 évben biztosan nem. De talán tudunk vinni a városba új látásmódot, új, néha merész ötleteket, ami kitágíthatja az addigi gondokodási teret. Reményeink szerint a műsor valóban az együttgondolkodásról, a városról való gondolkodásról szól. Mindannyian bőrünkön érezzük az alkotó párbeszéd hiányát a várostervezésben, a szakma elszigetelődését a mindennapi élettől. Ezért a gombamódra szaporodó szakmai klubok, beszélgetőműsorok, társaságok. De ezek a beszélgetések csak egy szűk szakma (a szakmai civileket is beleértve) magánbeszélgetései. Ez a műsor a maga mindenki számára emészthető módján, helyzetkomikumokkal, a műsorvezető elszállt ötleteivel a mi szakmánk magánbeszélgetéseit akarja kihangosítani, hogy egy picit mindenki jobban értse. Csak remélni tudjuk, hogy a hangszóró nem torzít túlságosan.

 

Kravalik Zsuzsa

Tóth-Deme Miklós

Zöldi Péter
(a szakértői csapat állandó tagjai)