Kiadó a Magyar Szentföld Templom. A pusztuló műemléket az Ingatlan.com-on kínálja a Főváros ingatlankezelője

2009.08.11. 08:15
Magyar Szentföld Templom Magyar Szentföld Templom

A Magyar Szentföld Templom (II. kerület, Heinrich István utca 3-5.) az egyik legmostohább sorsú budapesti épület - bár azért páran biztos versengenek ezért a címért. Már magának a tervezőjének is elég hányatott élete volt, hiszen Molnár Farkas maradhatott volna Bauhaus tag Németországban és ha enged Gropius biztatásának, Breuer Marcellhez hasonló sztárépítész lehetett volna Amerikában. Ám ő itt maradt, ahol viszont nagyon nem bírták az avantgarde elképzeléseket. Ezért is volt fontos, hogy végül ő tervezhette a magyar Szentföld Templomot, mely szentföldi helyek hű mását rendezte volna körbe kápolnák formájában, közrefogva a fő teret, amit egy óriási betonhéj kupola fedett volna. Molnár 45-ben meghalt egy bombatámadásban, művét pedig soha nem fejezték be. A meglevő kápolnarészekbe különböző intézmények költöztek, az épület állapota pedig "természetesen" mára siralmas lett. Szinte magától értetődő az is, hogy rendezetlen tulajdonviszonyok bonyolítják dolgot. Mint a Helyi Téma írta pár hete:

Magyar Szentföld TemplomA Fővárosi Önkormányzat szándéka szerint értékesítené a területet, annak érdekében, hogy valaki új funkciót adhasson az épületnek, ám az eladást bonyolítja, hogy a terület közös, osztatlan tulajdonban van a II. kerületi önkormányzattal. Illetékességből a Fővárosi Önkormányzat kezeli az ingatlant, ám az azt körülvevő terület a kerülethez tartozik. Ráadásul a telken a II. kerületnek bérlakásai vannak, s amíg az ott élők elhelyezését nem tudják megoldani, az ingatlant sem lehet értékesíteni. Az épület torzó ma is műemléki védettség alatt áll, elővásárlási joga az államot illeti meg.

Most pedig - mint Béla kiszúrta - az ingatlan.com-on próbálnak bérlőt találni az épületre. Kíváncsi vagyok mikor kerül pont a történet végére.

Ajánlat: bérlésre kínált ingatlan
Típus: egyéb iroda
Bérleti díj: 1 000 Ft/hó/m²
Alapterület: 2000 m²
Min. kiadó: 2 000 m²
Emelet: földszint
Épület szintjei: 1
Parkolás: saját parkoló
Bútorozott: nem
Cím: Budapest, 2. kerület, Heinrich István u. 3

A Szentföld templomának másolataként kezdték el építeni a XX. Sz elején. Majd az építkézés abbamaradt. Kiválóan alkalmas külömböző kulturális rendezvények helyszínéül.

Bővebben az épületről a műemlékem.hu oldalon.