Csendben lebontottak egy klasszicista épületet a Bazilika mellett

2012.11.14. 11:38

17281255 ab3ac4a353ff4ece4203f37c471f7272 l

Fotó: Mike from Budapest/skyscrapercity.com

Volt egy épület a Hercegprímás utca 5 szám alatt, a Bazilika felől a második, az alábbi térképen az üvegtetős. Belváros-Lipótváros - amúgy remek - interaktív térképén az olvasható róla, hogy 1836-ban épült, a Nemzeti Múzeumot is jegyző Pollack Mihály tervei alapján, majd 1870 körül koraeklektikus stílusban építették át. Legutóbb 1988-ban újították fel (gondolom ekkor került rá az üvegtető is). A kerületi szabályozás szerint "utcaképi védelem alatt álló épület", vagyis "épületrész bontása esetén az utcafronti traktus megtartandó".

 


Nagyobb térképre váltás

Aztán néhány éve úgy döntöttek hotellé alakítják. Vagyis inkább "hotellé bontják", azaz kibelezik az egészet és csak a homlokzati falat (fasszádot) hagyják meg belőle, magyarán az "előlapot". Nem túl elegáns eljárás, hiszen az épületnek ez csupán a bőre, de az utcakép szempontjából még mindig a legbarátságosabb megoldás. Főleg egy olyan műemléki környezetben, mint amilyet ezek a lipótvárosi utcák alkotnak. Tavasszal még így nézett ki:

15255151 68a002acf116bc5912dd8044835acf90 l

Fotó: Mike from Budapest/skyscrapercity.com

Aztán állt is az "előlap" jó darabig, mígnem Mike-nak feltűnt, hogy hopp, lebontották azt is. Mögötte meg ugye természetesen nincs semmi, csak a hotel új szerkezete. Vagyis eltűnt egy régi belvárosi palota.

17281253 b198bb2e56fb29288d2a4a45ee9b55ee l

Fotó: Mike from Budapest/skyscrapercity.com

Hogy baleset történt-e vagy szándékosan bontották-e le a homlokzatot azt nem tudni (az építtető IK Hotels szeptember 20-ig kapott közterület-használati engedélyt /pdf/ vagyis ha minden rendben ment volna, alighanem visszaadták volna a terepet). Bár a táblán álló hivatalos szöveg ("épület átalakítása") erős túlzás a valósághoz képest:

17281259 ff273174e23b06e90916fccec649e2f4 l

Fotó: Mike from Budapest/skyscrapercity.com

Ha kiderül róla bármi, jelentkezem!

Frissítve: Az V. kerület állásfoglalást juttatott el az Urbanistának, amelyben azt ígérik, hogy rekonstruálni fogják a lebontott ház homlokzatát. A teljes írás itt olvasható.