Te pulóverben vagy otthon? Klassz óriásplakátos kampány indul az energiatakarékosságról (x)

2013.09.27. 18:32

Az ARC kiállítás egyik nagy erénye volt már 2000-es indulásakor is, hogy végre egy kicsit felkavarta a magyar óriásplakátok unalmas állóvizét. Persze azzal, hogy egy "szabadtéri múzeumban" bemutatunk fiktív reklámokat, még nem reformáljuk meg a köztéri hirdetések piacát. Ezért is jó húzás az ELMŰ-ÉMÁSZ-tól, hogy élesben vállalja be a legkreatívabb alkotások bemutatását a város legkülönbözőbb pontjain. Ráadásul a téma sem mellékes: az energiatakarékosság, amelyen belül épp egy Urbanistát is érintő kérdés került terítékre.

A nyáron kiírt Te hogyan spórolsz az energiával? pályázat témája ugyanis nem egyszerűen az elektromosság volt. Hasonlóan a két évvel ezelőtti versenyhez, most is tágabban értelmezték a kiírók a kérdést. Ez meg is látszott az eredményen: egy kesze-kusza meserajz, egy csókolózó pár és egy pulóvercímke végzett az élen.

Hogy egész pontosak legyünk, ez Frenyó Teodóra harmadik helyezést elért képe, a Kell egy kis áramszünet:


Koncz Tímea meseillusztrátor az Élj takarékosan című plakátjával lett második helyezett:


Az első helyen pedig Kovács Ambrus végzett Legyél otthon is pulóverben címet viselő tervével:


Elsőre talán fura, hogy az energiaértékesítéssel foglalkozó ELMŰ-ÉMÁSZ takarékosságra buzdít, de mint dr. Kövesdi Zoltán, a társaságcsoport igazgatóságának tagja mondta:

"Attól nem tartok, hogy épp a villamos energia fogyasztása csökkenne a közeljövőben. Háztartásaink egyre több elektromos áramot igényelnek, és ahogy fejlődik a technika, egyre többet fognak. Az okostévék, az okos hálózatok, az okos otthonok, ahol már mondjuk egy mobiltelefonnal nyithatom ki az ablakokat, mielőtt hazaérnék, mind növelik a fogyasztást. Ráadásul egyre nagyobb területen élünk: míg az ötvenes években egy négyfős család beérte ötven négyzetméterrel, ma már sokkal inkább nyolcvan-kilencven a minimum, de könnyen lehet, hogy hamarosan egy átlagos szingli háztartás is ennyit foglal majd el. Ugyanakkor mindeközben nem szabad elfeledkezni arról, hogy csak egyetlen bolygónk van, amire vigyázni kell: úgy kell növelni az életszínvonalunkat, hogy gyermekeink, unokáink se éljenek rosszabbul a pazarlásunk miatt."

A plakátok októberben Budapest, Pest megye és Kelet-Magyarország száz pontján bukkannak majd fel. Remélhetőleg célt érnek. nem tudom, ti mivel spóroltok, de én most is pulóverben ülök otthon a gép előtt, így szoktam meg. Nálatok hány fok szokott lenni?

Nyitókép: Kékes Szaffi