Szex egy szellemlakás üres ágyában?

2013.11.29. 10:33
28 hozzászólás

Fotó: Németh Viktor © Még több kép itt.

Németh Viktor gondolt egyet és elrándult Csernobilba megnézni, milyen Pripjaty szellemvárosa turistaszemmel. Beszámolója nem csak a klassz fotók és a túravezetőtől hallott pikáns anekdoták miatt érdekesek, de hasznos tudnivalók vannak benne mindazoknak, akik hasonlót terveznek. Miből, hogyan, mikor, miben utazzunk oda? Át is adom neki a szót, íme a remek poszt, rengeteg klassz fotóval.*

Csernobilba hivatalosan csak bizonyos ukrán utazási irodán keresztül lehet menni, a neten megtalálhatóak elég egyszerűen (én velük mentem). Az út előtt le kell adni az útlevélszámot, megnézik nem vagy-e rajta valami feketelistán. Londonból van egy gép, ami éjfélkor indul, helyi idő szerint 5 körül száll le, utána lehet a lélekvesztőkre emlékeztető kisbuszokon bemenni a városba (ez a hivatalos tömegközlekedés). Majd a metróállomás megkeresése jön (a jegy ára kb. 2 ficula/fillér/hrivnya), ezzel kell elmenni a Függetlenség térhez ahol 9 körül felszednek.

Fotó: Németh Viktor © Még több kép itt.

Alaphelyzetben csoportos útról van szó, tele kisbusznyi emberrel, de jó pénzért lehet kérni 1/2/3/4 személyes túrát is. A csoportos túra költsége 150 $ körül van. A mi csoportunkban volt egy amerikai nő, aki orgazmikus meditációval foglalkozott. No komment. Az idegenvezető szerint előfordulnak ukránok is.

Maga az út unalmas, dokumentumfilmeket mutatnak. Igaz mi láttunk egy szép buszbalesetet is amikor a busz (nem a mienk) fejre állt, és egy autót, ami ezzel összefüggésben fának hajtott. A zónához érve több kör (3) katonai ellenőrzőponton kell átmenni, mindenhol megvizsgálják az útleveleket, neveket, mindent.

Csernobil város maga sosem volt nagy, az első út oda vezet (addigra kb. dél van). Itt megmutatják az ovit, valamint egy pár emlékművet. Az itteni létesítmény (isi/ovi, nem emlékszem) az első, ahol szembesül az ember az elhagyatottsággal, illetve azzal, hogy figyelni kell pár dologra.

Ami nagyon jellemző az egész útra, hogy a sugárzás mennyisége nem veszélyes a turistákra. A BBC szerdai cikke pont azt ecsetelgette, hogy azok, akik az új szarkofágon dolgoznak, 50 ezer óra alatt (30+ év, napi 8 órával számolva, hétköznap) érik el az éves sugárzási mennyiség maximálisan javasolt szintjét.

Ami viszont nagyon határozottan érezhető, hogy az elmúlt kb. harminc év alatt a karbantartás hiánya miatt az épületek elkezdtek olyan szintre amortizálódni, ami már nem biztos, hogy nem életveszélyes. A képeken is látni, de a padlók beszakadtak, illetve a megmaradt részek gyengék, besüppednek az ember súlya alatt. Ennek az egyik hozománya, hogy míg korábban szabadon lehetett mászkálni Pripjatyban, ezt később megtiltották, mostanra pedig elvileg az épületekbe sem szabad bemenni. Velünk engedékeny volt a túravezető, de erről majd később.

Fotó: Németh Viktor © Még több kép itt.

A városból az erőműhöz vezet az út, megállóval a soha el nem készült 5-os és 6-os reaktor környékén. Ezek a képeken látszanak a távolból. A 4-es reaktornál, ahol a „baleset” volt, műemléket emeltek, itt kb. tizenpár percet időzünk. Az egész útra igen jellemző a sietés, ennek kevesebb köze van a sugárzáshoz, mint a kapitalizmushoz. Évente kb. nyolcezer turista látogatja a kornyéket, ezek jó része hétvégén, így mindenhol csoportok vannak, nincs nagyon lehetőség megállni, mert tartani kell a menetrendet. Végül is fejenként $150 * 17 ember egy kisbuszban nem rossz fél napra. Aznap mi voltunk az utolsó kisbusz, és az emlékműves képek du. 1-kor készültek.

Az erőmű környékéről tovább megyünk Pripyat felé: az odavezető táblát szépen felújították, ezt onnan tudom, hogy az én képeimen szép fehérre van festve, a neten fellelhető pár éves képeken pedig nem.

Fotó: Németh Viktor © Még több kép itt.

Itt végigvezetnek a „szokásos” helyeken (értsd: amit mindenki látott már az interneten, Kultúra Palotája [ami sosem nyílt meg], játszótér [megint csak május 1-re tervezték az átadást] stb.). A pusztulás és a vandalizmus kézzel fogható, nem is csak szójáték szinten, hanem vizuálisan is. A természet is átvette az uralmat, egyszer csak meglepve tapasztaltuk, hogy hoppácska, mellettünk panelházak vannak a fák és bokrok mögött.

Fotó: Németh Viktor © Még több kép itt.

Mint említettem, ma már nem lehet csak úgy bemászkálni akárhova, viszont egy anekdota szerint ezt nem mindig mindenki tartja be teljesen. Történt pár éve, hogy az egyik turistacsoport két tagja eltűnt. Mivel hosszasabb keresés után sem találták meg őket, ezért kihívták a rendőrséget, akik előbb-utóbb rájöttek, hogy a párocska talált magának egy lakást, benne egy ágyat, vagy annak megmaradt részeit, és úgy határozott, hogy kellemesen töltik a délutánt. Persze botrány lett belőle. Azóta jobban figyelnek.

Amivel megint csak szembetalálkozik az ember, az a sok elhagyott játék, műanyag baba, kiságy, könyv, újság, gázálarc (az egyik teremben kb. térdig érnek, valamelyik képen látni) stb. Az útleírásban javasolt hosszúnadrág, hosszú ujjú (nyáron), zárt lábbeli hasznos tud lenni, kisebb eséllyel amortizálja le magát az ember pár összetört lámpaburában.

Fotó: Németh Viktor © Még több kép itt.

A Kultúra Palotája egy elég összetett épületnek lett tervezve, benne sok egyéb mellett uszodával, sportpályával, illetve valamilyen mozi vagy színház szerű létesítménnyel. Mindennek természetesen csak a maradéka látszik mára.

Fotó: Németh Viktor © Még több kép itt.

Innen a játszótér/óriáskerék/dodzsempálya fele vezet az út. Aki játszott CoD 4-et, annak ismerős lehet a terep. Az igazság az, hogy nekem ez a rész a személyes kedvencem, bár a pontos indokát nem tudom. Természetesen ezeket is mind május elsején akarták átadni, amire nem került sor.

Fotó: Németh Viktor © Még több kép itt.

Igazából az út kb. ennyit fed le, innentől előbb-utóbb irány vissza Kijevbe. Pontosabban előtte megint át kell menni a három ellenőrzőponton, ezúttal mindháromszor sugárterhelési vizsgálattal, majd már picit arrébb ebédet szolgálnak fel talán du. 3 körül.

Visszaérés 6 tájt, repülő Londonba 8 korul. Egynapos túra, alvás nélkül.

* Az eredeti poszt nem magyar nyelvű billentyűzeten született, én ékezeteztem. Ha valami nem jó, az az én saram.