Túlélte Trianont és a kommunizmust, sőt az ostrom alatt is működött - megnéztük, milyen most a kőbányai sörgyár

2014.08.28. 08:36 Módosítva: 2014-09-01 12:32:17
14 hozzászólás

Már eddig is több érdekes, régi ipari épületről esett szó az Urbanistán malmoktól a Közvágóhídig, ezt a sorozatot egy ma is működő gyárral szeretnénk folytatni. Mivel itt lesz szombaton a Dreherfeszt, lehetőségünk nyílt a hét elején bejárni a kőbányai sörgyárat.

A kőbányai sörgyár hangulatát egyetlen mondatba sűrítve leginkább egy kissé titokzatos, ám inkább barátságos, mintsem félelmetes szellemvárosként lehetne jellemezni. Persze szó sincs Csernobil-típusú, méteres gazról és törmelékes, elhagyatott betondzsungelről. A szellemváros hangulatot az kölcsönzi, hogy a hatalmas,  25 hektáros területen szellősen álló épületek között alig látni embereket.

A technológiai fejlődésnek köszönhetően ugyanis manapság 700 dolgozóval üzemel a korábban többezres létszámú gyár. Valamikor a terület még a mainál is jóval nagyobb volt, 54 hektár.

A XIX-XX. század fordulóján épült, immár ipari műemlék épületekben is folyik a termelés. Emellett a múlt század második felétől felhúzott, a pőre funkcionalitás jegyében készült létesítmények is működnek.

Az enyhén édeskés, erjedő malátaillatfelhők között azonban akár egy egészségeséletmód-farm is állhatna, mivel a munkások a telepen belüli távolságot céges biciklikkel tudják le. Ráadásul meglepően dús a növényvilág. A kötelezően előírt 25 százalék helyett a gyárudvar több mint felét zöldterület borítja.

Így épült fel a gyár

Ahogy a Műemlékem.hu írja:

"Kőbánya egyik legrégebbi sörgyárát a 19. században Bécsből hazánkba települt Anton Dreher, a korábban itt működő Perlmutter-féle sörgyár megvásárlása után, a magyarországi sörgyártás legnagyobb üzemévé fejlesztette.

A gyár épületeit 1863-tól 1884-ig Feszl Frigyes, 1884-től 1918 körülig a Hubert és Móry építésziroda tervezte. Az épületek kivitelezését a korszak legigényesebb építési vállalkozói végezték. Az első világháború után már csokoládégyártással és konyakgyártással is foglalkozó sörgyár Budapest többi sörgyárát is magába olvasztotta. Ennek az időszaknak az építési munkálatait Obrist Vilmos tervei alapján végezték.

A telep területén az 1918 előtti időszakból huszonhat darab igényes kialakítású épület maradt fenn a mai napig. Ezeket egészíti ki a Dreher- és Havas-villa egykori parkja és a terület alatt húzódó többszintes, mészkőbe vájt pincerendszer."

Lakkozott rézüstök, Zsolnay-csempe, DJ-pult

Az 1908-1912 között eklektikus stílusban épült főzőházat és erjesztő épületet Theodor Ganzenmüller, a Bajor Királyi Sörakadémia tanára tervezte. Maga az építkezés Hültl Dezső műegyetemi professzor felügyelete mellett zajlott. A belül szecessziós, Zsolnay-mázas csempékkel kirakott objektum a rézüstökkel akkoriban Közép-Európa egyik legkorszerűbb és legnagyobb kapacitású főzőháza volt.

1995 és 2002 között példásan újították fel jelentős részét az eredeti állapotnak megfelelően, értelemszerűen a szükséges, korszerű technikai és technológiai újítások beépítése mellett. A számítógépes, üvegfalú vezérlőkabin „DJ-pultként” magasodik a rézüstök fölé, ám ugyanolyan rézborítást kapott, mint az üstök.

A harmónia teljes.

A gépesített termelés miatt a főzőházban csupán egy fiatal nő tartózkodott, aki alapanyagot töltött az egyik üstbe, valamint a DJ-pultban felügyelte a termelést pár szaki, egyikük készségesen ki is nyitott két üstöt, hogy ne csak a kémlelőüvegen keresztül leshessük meg a kavargó malátát.

A külső és belső rekonstrukciót Vincze Ernő irányította saját vázlatai alapján, a tetőfelújítás terveit Csomor Tibor építészmérnök készítette.

Vincze Ernő egyébként a sörgyár épület karbantartási mérnöke. A sajtóbejáráson egyike volt a túravezetőinknek. Régi bútordarab a cégnél. 29 évvel ezelőtt, pályakezdő mérnökként került a vállalathoz. Végigdolgozta a rendszerváltást, majd a tulajdonosváltást is.

A több mint 150 éves gyár épületeiről mindent senki sem tudhat, de amiről Ernő nem tud, arról valószínűleg másnak sincs lövése. Az a típusú középvezető, akit valószínűleg évekkel nyugdíjba vonulása után is fel fognak hívni:

Ernő, te nem tudod, hogy is van ez...?

– kezdetű telefonos kérdésekkel.

Többek között azt is elmondta, hogy a rézüstöket csak a rekonstrukció után lakkozták le. A „hőskorban” még az erjedés előtti

malátával sikálták őket fényesre, úgy havonta egyszer.

Az alkoholos erjedés előtti, meleg malátalé egyébként a főzőházban csapból folyik. A látogatók megkóstolhatják a vitaminbombát.

Közvetlenül a főzőház mellett áll az erjesztőépület, ahol kétezer hektoliteres, nyitott erjesztőkádakban, vagy erjesztő tartályokban erjed a sör. Egyetlen kádból 400 ezer palack vagy doboz félliteres sör tölthető meg.

Óriási legókockák és egy kis ipari kémkedés

A hatalmas gyárudvaron a látogatók számára fenntartott, gumikerekes kisvasúton haladtuk tovább.

kisvonet

Dreher Antalék (természetesen nem teljesen önzetlenül) nagy becsben tartották a képzett szakembereket. A középvezetőket minőségi szolgálati lakásokkal csábították a gyárhoz, lehetőleg minél hosszabb időre. Ezeknek az ingatlanoknak a nagy részét a tulajdonos értékesítette, immár a gyártelepen kívül állnak.

Hatalmas, kék-piros-zöld, óriási legókockáknak tűnő sörrekeszekből felhalmozott tömbök mellett haladunk az aszfaltúton.

A még a Dreher-család korszaka előttről származó, királyi sörgyár műemlékké minősített raktárcsarnoka annak ellenére is impozáns látvány, hogy a felújítása elmaradt. A rekonstruált épületek mellett úgy fest, mint egy veteránautó-kiállításon a gyári állapothoz közelire restaurált oldtimerek között egy sufni mélyén megtalált állapotban kiállított, rozsdamarta példány.

Az öreg Dreher Antalt nem kellett azért félteni, a

 korabeli kapitalista piszkos trükköket is bevetette.

Konkrétan némi ipari kémkedéstől sem riadt vissza.

A legenda szerint ifjúkori angliai tanulmányútja során a helyi sörfőzőmesterek féltett titkait üreges sétapálcájában csempészte ki, hogy alaposan áttanulmányozhassa a termékeiket.

Schwechatra hazatérve, a XIX. század negyvenes éveinek elején vezette be a családi sörfőzdében az alsóerjesztésű technológiát, és kifejlesztett egy új sörtípust: a Lagerbiert.

Miért éppen Kőbánya?

Az egyre izmosodó, családi nagyvállalkozás távolabbi piacok meghódítása érdekében sörfőzdék felvásárlásába kezdett. Így került a képbe Kőbánya.

Akkoriban Pest és Buda sörfőzdéi a Duna közelébe települtek

 – hogy a folyóból nyerjék a gyártáshoz szükséges vizet – a sörfőzést Münchenben kitanuló pesti sörfőzőmester, Schmidt Péter manufaktúrája kivételével. Ő ugyanis a kőbányai sziklapince állandó hőmérsékletén érlelte a söreit.

Dreherék nem csupán a konkurenciát szerették volna felvásárolni, hanem mint kiderült, a kőbányai kutak kiváló vízminősége is hozzájárult Schmidt mester remek termékéhez, de ami I. Dreher Antalnak még inkább beindította a fantáziáját: a pincerendszer télen-nyáron állandó hőmérséklete (kb. 8-12 Celsius) az alsóerjesztésű lagerbier előállításához is ideális tárolófelület.

A Dreher-dinasztia központja időközben Magyarországra tevődött át, éspedig kőbányai központtal, majd több kisebb magyarországi üzemet is felvásároltak . A német család magyarországi nyomulását az is motiválta, hogy így a XVI. század elejétől, fokozatosan egész Németországra kiterjesztett

tisztasági törvénytől keletre kedvükre kreatívkodhattak.

A kísérletező kedvű Dreherek ugyanis itt a szigorúan szabályozott alapanyagok mellett (csupán árpamaláta, komló és víz, felsőerjesztésű sörök esetén esetleg búza és rozs) mást is használhattak.

Cukorral és rizzsel is próbálkoztak, ám amit napjainkban is használnak: a kukorica. Az idősebb Dreher Antal váratlan halálakor ifjabbik Dreher Antal csupán 14 éves volt, ám 21 éves korában már ő vezette a család négy sörgyárát. A technológiát tovább fejlesztette, a terjeszkedés töretlen volt. Három fia közül Jenő vette át a stafétabotot, aki felvásárlásokkal 1933-ra létrehozta Dreher-Haggenmacher Első Magyar Részvényserfőzde Rt.-t, amely söreivel mintegy 70 százalékban is uralta a magyar piacot, és igazi világmárkává vált, több kontinensen is értékesítettek. A korabeli, képzőművészeti műremek plakátok egy része megtekinthető a gyár múzeumában.

Ha nincs tatárjárás, nincs se Dreher, se Arany Ászok

Miután Batu kán könnyűlovassága feldúlta Magyarországot, IV. Béla rádöbbent, hogy komoly infrastrukturális reformok nélkül annyi a(z akkor) közel kétszázötven éves Magyar Királyságnak.

A korszerűtlen földvárakat kővárakkal váltották fel. A pesti várfal felépítéséhez adományozta a városnak az uralkodó a kőbányai (korabeli nevén: Kőér) kőfejtés jogát.

Évszázadokon keresztül folyt a kőkitermelés. Ma is Budapest pompáját emelő, olyan karakteres épületekbe is itt bányászott mészkövet építettek, mint például a Lánchíd pilonjai, a Citadella, Halászbástya, Mátyás-templom. az Operaház és még sok-sok Andrássy úti palota. A kőfejtés fokozatosan szűnt meg, nagyjából a XIX. század vége felé, és egyre inkább másra használták a kivájt járatokat. Még a sörfőzéssel párhuzamosan is részben üzemelt a kőbánya. (A sörfőzők előtt pedig a környéken intenzív szőlészet-borászat zajlott, borospincéknek is helyet adtak a járatok.)

Azonban egészen a XX. század elején, például az 1911-es kecskeméti földrengés során összedőlt kecskeméti református templom újjáépítéséhez is innen szállították az alapanyagot.

A második világháborús ostrom alatt az összesen 32-33 kilométer hosszúra becsült, és mintegy 180 ezer négyzetméter területű labirintus-hálózat óvóhelyként szolgált. Rákosiék is láttak benne óvóhelyként fantáziát, sőt egészen a nyolcvanas évekig tartottak itt légvédelmi gyakorlatokat.

A sörgyár az ostrom alatt, majd a háború végéig is gyakorlatilag megszakítás nélkül üzemelt

A németeknek nem maradt ideje leszerelni a gépeket, majd

a világtörténelem legnagyobb, alkohollal üzemeltetett gépezete, a Vörös Hadsereg

katonáinak nem kellett különösebb politikai biztosi propagandaszöveg a motivációhoz a reakciós fasizmus elleni küzdelem fokozására. Elegendő volt csupán annyi: 

Tovarisok, felszabadítunk egy sörgyárat!

Kőbányán már az áramszolgáltatás is helyreállt 1945 januárjában.

A gyárat 1948-ban államosították. Több más sörgyárat is beleolvasztottak, így a szocialista rendszer alatt magyarországi piacvezető pozíciója még inkább erősödött.

Ráadásul ekkor vált a korábban drága sör olcsó, melós itallá. A mennyiségi termelés szárnyalt. A Dreher-márkanevet azonban nem használhatták a „Kőbányai sör” érájában. Azt a rendszerváltás után, a privatizációt követő új tulajdonos vásárolta meg akkori

hatvanmillió forintnak megfelelő holland guldenért

az oda szakadt, akkor már idős Dreher-örökös néniktől, mint ahogy megtudtam a Ki tud többet a kőbányai sörgyárról?  ki-mit-tud verhetetlen favoritjától, Vincze Ernőtől. Bizonyára most sok védjegyjogi ügyvivő és e területen bábáskodó ügyvéd értetlenül csóválja a fejét: hogyan lehetett ennyire aprópénzért eltékozolni ezt a patinás brandet?

Azonban ne feledjük, hogy a kilencvenes évek elején hatvanmillió forint azért többet ért, mint ma. Másrészt az idős néniknek valahol ez is talált pénz volt, az új tulajjal pedig ha hosszasan alkudoznak, akkor életük alkonyán kevesebb ideig élvezik ezt az ajándékot.

Ráadásul elővigyázatosan csak a magyarországi névhasználathoz járultak hozzá, mivel Dreher Jenőék még a múlt század húszas éveinek az elején eladták a trieszti gyárat, még pedig úgy, hogy a névhasználatot is engedélyezték az új tulajnak, nem akartak nemzetközi jogvitába keveredni, okulva a cseh-amerikai Budweiser névviselési jogi csatározásból. No, de kik a rendszerváltást követő tulajdonosok, és hogyan csöppentek a történetbe?

A Mandela-para hozta el a gyár legújabb korszakát, egyben az épületek példás felújítását

A dél-afrikai apartheid-rendszer összeomlásakor a helyi nagytőke a bizonytalan kimenetelű rendszerváltás elől fejvesztve menekült, különös tekintettel arra, hogy a fajvédő törvények eltörlésével az ország nemzetközi elszigeteltsége is megszűnt. Paradox módon a világ másik szegletében lezajló rendszerváltások területén, a Vasfüggöny leomlását követő privatizációs hullám keretében, Kelet-Európában tudtak bevásárolni.

A South African Breweries (SAB) vette meg a céget, és nem fukarkodtak a patinás, ipari műemlék épületek felújítására szánt pénzzel.

Érdekes, hogy a globális sörpiacon nem a legnagyobb sörhagyományokkal bíró, és egyébként is nagy lélekszámú, valamint erős gazdasági hatalom Németország szerepel az amerikaiak mellett a legnagyobb szereplőként, hanem az egykori németalföldiek és búr gyarmatuk: hollandok, belgák, dél-afrikaiak. A németek, legalábbis sörivásban annyira lokálpatrióták, hogy leginkább a helybéli gyártók söreit fogyasztják, amelyek így nem nagyon duzzadtak multikká.

Szerencsére néhai Nelson Mandela nem tért rá a Robert Mugabe-féle zimbabwei útra. Országa nem züllött szét, továbbra is Dél-Afrika a kontinens legerősebb gazdasága, bár a közbiztonság például sok kivetnivalót hagy maga után. A SAB azonban bizonyára nem bánta meg a nemzetközi terjeszkedést.

Csehországban, más közép- és kelet-európai államokban is bevásároltak, majd 2002-ben egyesültek az amerikai Millerrel. A SABMiller pedig a világ második legnagyobb sörgyártójává vált. Napjainkban például Kínában vásárolják szinte tucatszámra a sörgyárakat.

Földalatti birodalom

Túránk során ha nem is jártuk be a katakombahálózatot (túravezetőink elmondták, hogy érdemes lenne ide egy komoly, egész napos teljesítménytúrát szervezni, akár tájékozódási részfeladatokkal), de azért bekukkantottunk. Jelenleg a gyár alatti rész területe az összjáratokénak közel a fele, 

mintegy 75 ezer négyzetméter.

A sörgyár a termeléshez a pincerendszert már egyáltalán nem használja. Mivel már a vizet sem innen nyerik – az 1960-as években a gyár saját kutakat kezdett fúratni a XVII. kerületben, Forrásmajoron.

A kilencvenes évek elejétől (részben a kőbányai vízminőség romlása, részben az új tulajdonos szigorúbb minőségi előírásai miatt) teljesen átálltak a Forrásmajorról, hét kilométerről saját vezetéken szállított vízre – manapság már

legfeljebb olyan különös hobbikat űznek itt, mint a búvárkodás.

Az egyik járatban mi is láttuk, hogy azt mintegy 30 centire ellepi a víz. Vincze Ernő elmondta, hogy olykor feljebb is kúszik, de szerencsére annyira nem, hogy elöntené a tárnarendszert, így akadálytalanul megtarthatják a lassan komoly hagyományra szert tevő, idén ötödször megrenezett Underworld Kupát, a

földalatti mountainbike-versenyt.