Ilyen volt az élet a Négyesy-villában. Kaptunk pár képet a századfordulós Balaton-partról

2015.01.08. 09:37
image2

Szilveszter napján posztoltam egy klassz századfordulós balatoni nyaralót, amit nem olyan rég kezdtek hirdetni a neten. A boglári Négye(s)sy-villáról van szó, amit a nyugatosokat útjukra indító híres professzor, Négyesy László és a helyi jachtclubot alapító Négyesy György miatt is érdekes. Na meg mert ma is van saját kikötője!

Az új év első napján aztán levelet írt a tulajdonos, s küldött pár fotót, a levelében pedig megválaszolt pár feltett kérdést.

Én például nem voltam kibékülve a jelenlegi színével, és visszasírtam az eredeti toronykilátót. Mint kiderült egyik sem új keletű dolog:

A háznak ez az eredeti színe, a vakolat szerkezete változott pusztán, ahogy az a képekről is megállapítható. A színben annyi eltérés van, hogy a most kapható vasoxid mar nem tartalmaz ólmot, így egy kicsit világosabb. A tornya a II. világháború után nem sokkal került átépítésre.

image4


Ugyanakkor feleslegesen fájt a szívem a feljáró után. Mint kiderült:

A lépcsőfeljáró továbbra is meg van a toronyba, csak mivel az eredeti fából volt, ami elkorhadt, ezért azt még – szerintem – a 60-as években vasfeljáróra cserélték.

Sőt, egy további apró, igen érdekes titokra is fény derült:

van rajta egy „leredőnyözött” ablak (utcafront, nyitott veranda mellett balra), ami pusztán homlokzati arculat miatt került kialakításra anno, azonban annak valós funkcionalitása nem volt, az nem nyitható. Építész barátom szerint ez jellegzetessége volt a századfordulós szecessziós építészetnek, hogy a nagy homogén felületeket megtörjék.

Ráadásként két kedves képet is kaptunk még, mindkettőn látható Négyesy László (a felsőn balszélen, az alsón balról a második). Azokban az években készült, amikor már elégedetten gondolhatott volna arra, milyen sokra is vitték tanítványai – bár valószínűleg inkább arra gondolt, milyen sokra is vitte ő maga.

És a társaság kicsit más elrendezésben. Érdemes megnézni, milyen szép szecessziós korlátja van a lépcsőnek.

image3

A jelenlegi állapotról a nyaraló hirdetésében találtok képeket.