A világ első síró buszával és egy kocsmárosnőnek udvarló részeg bácsival van fenn Budapest a világ hangtérképén

2015.03.03. 19:37

Hangtérkép Budapestről? Hát persze, pár éve meg is csinálták egy rendezvényre (érintőlegesen az Urbanista is megemlékezett róla). Kár, hogy ez egész nem érhető el online, csak egy videó kering róla a neten. Meg kicsit kár az is, hogy a hangtérképek nagy fellángolása a 2000-es évek első évtizede volt, szóval kicsit elkéstünk vele.

Persze ezek a régi hangtérképek - mint minden régi térkép - nagyon izgalmasak! Nézzünk meg hát pár jól sikerült gyűjteményt, amelyen mi is rajta vagyunk, olyan csodákkal, mint a kocsmárosnőnek udvarló részeg bácsi, a világ első síró busza, meg egy szép harangszó!

Budapest hangja

Budapest jellegzetes hangjaival az Urbanista kommentelői is foglalkoztak. Érdekes, mennyire eltűnt azoknak a hangoknak a többsége fél évtized alatt.

A hangtérkép annyira magától értetődő dolog, hogy nem is értem miért nincs tele vele a net. Ahogy a Panoramio fényképeket dobál fel a térképre, úgy simán fel lehet dobálni hangmintákat is.

Koldusok sirámait, tüntetők kiabálását, az árusok kurjongatásait, a szél zúgását, a lombok susogását, a madarak énekét, szóval bármit.

Nagyjából egyidőben volt a fénykora mindkettőnek - mármint a Panoramiónak és a hangtérképeknek -, az előző évtizedben, csak az utóbbiak nem futottak be akkora karriert. Sajnos az egykori hangtérképek közül sok már egyáltalán nem működik, de a túlélők igazi kincsesbányát jelentenek.

Városi hangtérképek

A teljesség igénye nélkül íme néhány klassz példa, ahol a tüntetésektől a beszélgetéseken át a játszóterek zsivajáig mindenbe belehallgathattok, ami egy városban történik. Sajnos többük már régóta nem frissül, de így is fantasztikus hangrégészeti lelőhelyek!

Egy vancouveri parknak saját hangtérképe van, igaz, Észak-Amerika legnagyobb parkjáról van szó:

Ez meg két regionális hangtérkép:

Igazi különlegesség a

Van egy csomó hangkép benne Nagy Britanniáról, de van például akcentustérképe is. Sőt az európai állathangtérképen a magyar békák is rajta vannak.

Zajtérképünk viszont van!

A zajtérkép nem olyan, mint a hangtérkép. Nem arról szól, hogy milyen szépen nyikorog egy villamos mondjuk a Lánchíd alatt, hanem csak arról, hogy milyen hangosan.

Budapestnek elég frankón összerakott zajtérképe van az önkormányzat honlapján (bővebben itt olvashattok róla). Egyetlen hibája, hogy elég régi, 2007-es. Azóta sok minden változott a zajok terén (például az M0-ás megépültével például halkabb lett a Hungária körgyűrű), na és az online térképek világában is, mert ez azért ma már elég fapados. Elvileg tavaly óta készül az új, reméljük hamarosan debütál.

Egyébként létezik egy közösségi zajvilágtérkép is, ahova mindenki maga töltögetheti fel a saját zajméréseit. 

Soundcities

Manapság, amikor automatikusan osztja geotaget minden közösségi oldal, nem túl nagy kaland megcsinálni egy ilyet. Ám a világ legöregebb városi hangvilágtérképe vagy 15 éves és már jó rég nem frissítik. Viszont éppen ezért igazi kincs!

Budapestről nem bulinegyedes hollézások vannak rajta, hanem mókás "alkoholista matek" a Pótkulcsból, valami sztorizgatás a Szondi utcából ("nem baj, ha ásítok?") és egy csudálatos buszhang a Gellért térről.

A világ első városihang-térképére ma is feltölthet bárki bármit, de már nem nagyon tolnak fel oda semmit. Így aztán megmarad egy kedves régi múzeumnak.

Sound around you

A Soundcitiesnél jóval korszerűbben néz ki ez az egyetemi projekt Manchesterből. Van hozzá app, lájkgomb, miegymás. Természetesen ezen a világtérképen is egyből Budapestet kerestük, meg is találtuk: rigófütty, zenélő kút, metróhang képviseli fővárosunkat. Bár szerintem nem sikerült minden hangot oda helyezni, ahol az valóban elhangozhatott.

Aporee

 Talán a leggazdagabb hangmintája ennek van Budapestről. Danolászó részegektől a Fiumei úti temető csendjén át egy bolt zajáig. A kedvencem az aluljáróban kiáltozó árus, aki pritaminpaprika helyett vitaminpaprikát mond.

Futottak még

Sonicwonders, Moma, meg a Cities of memories, de ezeknek elég sovány a felhozatala, például rajtuk sem vagyunk.

[Egy csomó linket itt találtam: Stadtmusik]