Könyv az életünkről, mindennapjainkról, azok nehézségeiről 14 kortárs író egy inspiráló novelláskötetben
MEGVESZEMA föld alá kényszerített budapesti kortárs építészet
Orbánozás, Makoveczezés, Fekete Györgyözés. Vanessa Quirk az országházban, napirend előtt simán megkaphatta volna, hogy Gyurcsány kottájából játszó Soros-bérenc, ha politikai témákban publikálna építészeti helyett.
A budapesti kortárs építészet titkos élete (The Secret Life of Hungarian Contemporary Architecture) című cikkében ugyanis kijutott nekik a négyes metró állomásai apropóján.
Az írás először egy, Budapest művészeti-kulturális életével foglalkozó mikroblogon, az ArtsCultureBeat-en jelent meg, majd átvette a tekintélyes építészeti portál, az Arch Daily, amelynek korábban a szerző is az egyik szerkesztője volt, Miért kényszerülnek a budapesti kortárs építészek a föld alá, hogy elismerjék őket (Why Budapest's Contenporary Architets had to Go Underground to Finf Succes) címmel.
A budapestiek lassan kezdtek megbarátkozni a gondolattal, hogy a 4-es metrót csak unokáink fogják használni, vagy még ők sem. Én még arra is emlékszem, amikor elterjedt a hír, hogy Chuck Norris már utazott a 4-es metrón.
– idézi Vanessa Quirk Orbán Viktort a 4-es metró átadásakor.
Azon az ominózus, tavaly tavaszi beszédében szerintem Orbán megdöntötte a politikusi Chuck Norrisozás világrekordját, mert még Barack Obama sem hiszem, hogy elsütött egy beszédben többet. Orbán ugyanis így folytatta a metrómegnyitást:
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Azonban szerencsére ma már nem kell Chuck Norrisnak lennünk ahhoz, hogy utazhassunk a 4-es metrón.
És ebben – ellentétben a notóriusan hazudozós tudjukkiktől – 100% igazat mondott, hisz a 4-es metró utazási feltételei között valóban nem szerepel, hogy azt kizárólag Chuck Norris használhatná.
Visszatérve Vanessa Quirk cikkéhez: számba veszi, hogy a több mint 40 éven át húzódó metróprojekt valóban lassú, korrupt és drága.
Másfél milliárd eurót, a magyar GDP 1,5 százalékát emésztette fel. Ugyanakkor azt is megemlíti, hogy a csúszáshoz hozzájárult az első, 1998-2002-es Orbán-kormány, mely a pénzcsap elzárásával az akkori ellenzéki budapesti főpolgármesternek, Demszky Gábornak tett be.
A szerző az építészetet is gyarmatosító, szovjet éra ellen lázadó Makovecz-féle organikus építészetről úgy vélekedik, hogy a rendszerváltásig kétségkívül pozitív a hatása. Ám 1992-től, amikor Makovecz a Magyar Művészeti Akadémiát megalapította, a főképp erdélyi motívumokból merítő népművészet erősítésével a magyar építészetet gettósította a nemzetközi kortárs trendektől.
Kitér a miniszterelnök falujára, az ezerhétszáz lakosú település négyezer-ötszáz fős arénájára, a felcsúti stadionra is, mint a Makovecz-örökség elrettentő példájára.
Megállapítja, hogy Budapesten, sőt Magyarországon alig épülnek színvonalas, kortárs épületek annak ellenére, hogy olyan remek műhelyek is vannak, mint például a KÉK, hiszen az állami pénzt Fekete György osztja.
Ellenben a 4-es metró megállói nemzetközi szakmai szinten is rendkívül pozitív kritikában részesültek. Az állomások sorra nyerték a nemzetközi építész díjakat. Vanessa Quirt cikkében keserűen megjegyzi, hogy
Részletesen foglalkozik az egyes állomásokkal, majd zárszóul idézi Hatvani Ádámot, a Budapest Spora Architests építésziroda (a Szent Gellért téri és a Fővám téri állomást is ők tervezték, mindkettővel nemzetközi építészdíjat nyertek) egyik alapító-tervezőjét:
Százötvenezer ember utazik rajta naponta, akik így közvetlen, kortárs építészeti élményben részesülnek. Talán jobb is így, mint múzeumokban láthatnák mindezt, mert másutt a városban nem nagyon tapasztalhatják meg, milyen is napjaink kortárs építészete.
Rovataink a Facebookon