Sem ülni, sem várakozni, sem fagyizni nem lehet a Fény utcában a járdán, mert elküldik az embert, hogy szabálytalankodik

2015.04.23. 10:53
tiltottterulet.png
Fotó: Google Street View

Nagyon megdöbbentő levelet kaptunk egy anyukától, aki az ötéves kisfiával próbált elnyalni egy fagyit a Fény utcai piac mellett. Leültek a járda melletti kis betonfalra, mire azonnal elzavarták őket, hogy ez itt magánterület, és itt nem lehet fagyizni. Mondom még egyszer, mindezt az utcán, konkrétan a fagyizó előtt, ahol a fagyit vették. Még most sem térek magamhoz, esküszöm, most már ki fogom próbálni a dolgot, megyünk ma iskola után fagyizni oda, nagyon kíváncsi vagyok, mi fog történni. Alább a történet:

A Fény utcai piacnál van a Levendula fagyizó, ahová betértem az 5 éves gyerekkel. Megvettük a fagyikat és mivel az üzlet előtt nem volt hely, felültünk a kb 50 cm magas betonfal-ra, ami végig fut az egész járdán. 

Nem telik bele sok idő megjelenik egy biztonsági őr (neve, cégneve természetesen nem szerepelt a teljesen üres, fehér kitűzőn) és felszólított, hogy ne üljünk a támfalra. Kérdeztem, hogy miért ne, erre annyi volt a válasz, hogy ez a piac területe. Arra már nem tudott válaszolni, hogy attól, hogy a piac területe is a járda, akkor miért ne ülhetnék itt a gyerekkel. Biztosítottam, hogy én természetesen nem megyek el. Pár perc múlva visszajött és tájékoztatott, idézem " a támfal vegyszerrel kezelt". Erre én meg tájékoztattam, hogy akkor a tulajdonosa nagyon kemény szabálysértést vétett , mert ezt nem jelezte közterületen. Erre megint elment. Mondván, hogy ezt nem Ő találta ki.

Ezek után úgy éreztem nem hagyhatom szó nélkül, felmentem az irodájukba panaszt tenni (MTB Invest Kft).  Ott kiderült van egy ember , akinek az a feladata, hogy nagy képernyőkön nézi, hogy ki ül a támfalra, ki visz ott a járdán kutyát, ki tol biciklit és odarendel egy embert. Többféle, egymással logikai összefüggésben eltérő magyarázatot kaptam arra, hogy miért nem ülhetek le a betonszegélyre (amit következetesen támfalnak hívnak, bár nem az):

  • A szabály, az szabály. (mondani sem kell, hogy ez a kedvencem)
  • Ez magántulajdon (ha az lenne sem értem, h miért ne lehetne leülni)
  • Az üzlettulajdonosokat zavarja, hogy a kirakatokat eltakarjuk (ez ügyben írtam a Levendula Fagyizónak)
  • Elfogadtam a piac házirendjét (nem, mert nem ismertették és nem is mentem be a piacra) - ezek szerint a piacon nem lehet várakozni vagy leülni vagy fagyizni

A felmerült kérdéseim:

  • kié a piac?
  • kié a Levendula üzlethelyisége?
  • kié a járda?
  • akié a járda miért nem tájékoztat előre a szabályokról, hogy eldönthessem,hogy akarom e a járdáját használni?
  • miért nem lehet egy betonszegélyre leülni?
  • egyáltalán minek van ott az a betonszegély?
  • hol jelzik a Fény utcában, hogy kamerával megfigyelnek?
  • hova van kifüggesztve a piac házirendje?
  • mi jelöli a piac és a közterület határát?

FRISSÍTÉS!!!

A Fény utcai piac üzemeltetője a cikk megjelenése után az alábbiakkal indokolta a dolgot:

A „támfalat” azért tilos bármely módon használni, mert a piac nyitásának első évében rendkívül sok balesethelyzet keletkezett annak használatából. Több olyan eset fordult elő, hogy az anyukák feltették a 2-3 éves kisgyereket a támfalra és míg ők a járdán haladtak, végigsétáltatták a picit a 35-40 cm széles támfalon. Több esetben is történt kisebb baleset ilyen vagy ehhez hasonló használatkor. Sőt olyan esemény is történt, hogy a család kártérítési igénnyel próbált fellépni, mert a gyerek ruhája elszakadt, amikor a támfalról leesett.

Mivel a támfal a magántulajdonban lévő kereskedelmi központhoz tartozik, ha itt keletkezik bármilyen baleset, azért a társasházi tulajdonosi közösség köteles helytállni. A tulajdonosi közösség nem vállalhat felelősséget a vásárlóközönség balesetveszélyes tevékenysége okán, így került a házirendbe beemelésre a támfal használatának megtiltása.

Azóta mi is felkerestük a piacot, ahol ugyan bőven szemmagaság fölött, de ki van függesztve a szabályzat, hogy tilos a támfalon ülni, és az is, hogy kamerával figyelik a területet.