Ilyen alakú állvány vajon milyen homlokzati munkához kell?

2015.06.20. 06:42

A frekventált útvonalon álló budapesti homlokzatokra a jogszabályokat kreatívan értelmező reklámháló-kihelyezésekről lassan többször írunk, mint ahány Barátok közt-epizód készült. BP monogramú olvasónk örvendeztetett meg minket egy újabb esettel:

Sziasztok!

Mivel rendszeresen jelentkeztek belvárosi épületek elé felhúzott kamu felújítási állványzatokkal, amiknek egyetlen célja, hogy a reklámot tartsa, gondoltam, én is küldök egy ilyet.

A Bajcsy 22-n levő reklám elődeinél annyival korszakalkotóbb, hogy itt már

meg sem próbálják leplezni a valódi célt: a T-alakban épült állványzat szárának semmi köze a felújításhoz, csupán arra szolgál, hogy az útról jobban láthatóvá tegye a hirdetést.

Ami viszont nem látszik: kőműves munkának a legkisebb nyoma, a teljes falfelület vakolásához valóban szükséges (fallal párhuzamos, teljes homlokzat szélességű) állvány, az utcát óvó védőháló.

Egyszerűen hihetetlen, hogy egy turisták által ennyire frekventált helyen (a Bazilikától 3. ház) is ennyire impotensek a hatóságok.

Üdv:

BP

Mint ismeretes: építési reklámháló legfeljebb három hónapra helyezhető ki,  amit indokolt esetben újabb három hónappal meg lehet hosszabbítani. Az építési reklámháló kihelyezésének az előfeltétele azonban az, hogy tényleges munkálatok folyjanak a homlokzaton, ráadásul fő szabályként tíz éven belül egy épület csak egyszer reklámhálózható.

Nem kell Colombónak lenni, hogy gyanúsnak tűnjön: vajon miért újítanak fel nagyságrendileg gyakrabban forgalmas főúton fekvő homlokzatot, mint olyan bérházét, amelyik kihalt mellékutcában található?

Természetesen a konkrét ügyben sem hinném, hogy az italgyártó  a ludas, hiszen ő csupán megrendelt egy hirdetési felületet.

A reklámhálót kihelyező vállalkozónak, vagy a társasház közös képviselőjének ez esetben is helyt adunk, hogy előadja az ő verzióját.