Elég bénára sikerült a Földművelésügyi Minisztérium teteje

Mint egy autó, amihez a bontóban nem kaptak megfelelő színű ajtót

2016.02.06. 08:15

A Kossuth tér sok szempontból különleges helyszín, többek között azért, mert talán az egyetlen Budapesten, amely az elkészülte után két évvel sem kezdett el bódésodni. Elvileg van egy arculati kézikönyv arra is, milyen cégért lehet kiakasztani, hogyan nézzen ki egy kiülős terasz stb. Vagyis mindarra, amire főváros és a belső kerületek még csak tétova lépéseket tettek, elnézve mondjuk az Erzsébet teret, teljesen eredménytelenül.

Mindez csak arról jutott eszembe, mert elég rondán belenyúltak most a tér képébe, igaz nem az utcaszinten. A Földművelésügyi Minisztérium tetejéről van szó.

A telefonos fotókat pár napja, esőben készítettem, szóval nem a legszebbek, de hát a tető sem az.

Szó se róla, sok pusztuló műemlékünk esetében boldog lennék, ha ilyen módon óvnák meg a tetejét, de ha már nagy nehezen sikerült kialakítani egy műemléki környezetet, akkor itt azért ennél jobban kellene odafigyelni. Főleg hogy két házzal odébb megmutatták, milyen egy műemléki tetőrekonstrukció.

Ez most így úgy néz ki, mintha bementek volna az illetékesek a legközelebbi Tüzép-telepre és kiválasztottak volna hasra ütésre egy szimpatikus színt. Ettől aztán úgy néz ki a ház, mint egy Lada, amihez nem kaptak színben megfelelő ajtót a bontóban, de ugye sebaj, nem az ajtó hajtja a kocsit.

Mint megtudtuk, a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) egyáltalán nem kérte ki a tér arculatáért felelős Kiemelt Nemzeti Emlékhely Bizottság jóváhagyását az ügyben, úgyhogy azóta utasították is őket az "az örökségvédelmi szempontoknak megfelelő tetőhéjazat helyreállítására".

Aki foltos tetejű minisztériumot szeretne látni, az siessen, ha minden igaz, hamarosan helyreáll a rend.

Ez a szín volt a Tüzépnél

Közzétette: Urbanista – 2016. február 5.