Elképesztő egyesületek működtek a századfordulós Pesten

Gmelin Ottó ötben is tisztséget viselt: tekézett, bringázott, kápolnát emelt

2016.03.22. 08:26
0 hozzászólás

Az 1900-1901-es Budapesti Czim- és Lakásjegyzék 26 oldalon át sorolja az egyesületeket és köröket: volt például a házfelügyelőknek, a névmagyarosítóknak, a fatermelő és fakereskedő hivatalnokoknak, az artistáknak, minden egyetem tanuló ifjúságának, a targoncásoknak, a hordároknak, a fürdőszolgáknak, a gazdaasszonyoknak és az éhező iskolásoknak, a hadastyánoknak, meg a negyvennyolcas honvédeknek. Az egyesületek fénykora volt ez, kis túlzással élve minden fővárosi lakos tagja lehetett egynek, hiszen a tevékenységi körök az élet minden területét lefedték. 

De nem sokan lehettek olyanok, mint Gmelin Ottó, akinek legalább öt tagsági könyv lapult a fiókjában. Az idei Budapest 100 kapcsán, melynek témája kivételesen nem egy korszak, hanem az egész Nagykörút, most egy ízig-vérig körúti embert mutatunk be, akinek egyesületeiből kirajzolódik az egész századelős Pest polgári élete.

Ki volt Gmelin Ottó?

Gmelin Ottó apjától örökölte nevét és elhivatottságát. Az idősebbik Ottó „egyike volt a fáradhatatlan s kötelességteljesítő egyéneknek”, és ami ennél is fontosabb, életre hívója a Ganz-gyár vas- és fémelemző műhelyének. A vegytudor, a vízhűtéses kúpoló kemence szabadalmaztatója (bármit is jelentsen ez) és a bécsi egyetem magántanára volt, mielőtt Budapestre költözött családjával.

Az ifjabb Gmelin Ottó, cikkünk főszereplője még Oravicabányán született 1868-ban, de ifjúkorát már bizonyosan a József körúton töltötte. Szigorló orvos volt és a József körút 50-ben lakott, amikor 1894-ben eljegyezte és egy évvel később feleségül vette Katzer Gizella kisasszonyt, egy osztrák-magyar államvasúti bányamérnök lányát. Négy gyermekük született: Ella, Gizella, Ottó és Pálma.

Felesége fiatalon, 33 éves korában halt meg 1907-ben. Második felesége Járitz Nándor, a Mátyás utcai pecsétviaszgyáros lánya, Irma volt, akivel 1909-ben kötött házasságot a ferencvárosi plébániatemplomban.

Közben a József körút több bérházát végiglakta: előbb 41-ben, majd a 74-76-ban élt és rendelt. Az első világháború kitörésének évében költözött át a Kecskeméti utcába. Nevét 1914-ben említik utoljára a kőnyomatosok, amikor a háborús karácsonyon „hat lábadozó sebesültet hívott meg otthonába karácsonyfagyújtáshoz.” Ezzel eltűnt a szemünk elől.

Unokája szerint 1945-ben halt meg.

Gmelin Ottó, a Budapesti Sportclub háznagya

Az 1887-ben alakult Budapesti Sportklub (BSC) versenyek rendezését tűzték célul, de ugyanilyen fontosak voltak saját szervezésű társasági eseményei, melyekkel külön vigalmi bizottság foglalkozott. Nem volt zárt klub, vendégeket is szívesen láttak az egyleti szüreti mulatságokon, felolvasásokon.

A BSC két pályát használt. A házi versenyeket – benne kerékpárverseny, súlydobás távolba, angol mérföldes síkfutás, magasugrás, távolugrás – a Csömöri úton tartották. A nemzetközi atlétikai versenyt pedig a Lehel utcai pályájukon rendezték 1902-ben.

A Városligetben megrendezett első nagy métája (labdajáték) példaként állíttatott a fővárosi puhányoknak a Vadász- és Versenylapban:

reméljük, hogy a kávéházi élettől lesápadt ifjúságunk tömegesen utánozandja e derék egylet szabad ég alatti egészséges labdajátékait.

Nagyjából 1902 táján a BSC elveszthette lendületét, és csendben kimúlt.

A BSC hírhedt utóélete

A Budapesti Sportclub megszűnt, de a név továbbélt, és egy évtizeddel később egy hírhedt kártyabarlang fedőneveként bukkant fel. 1913 januárjában még így ír a Pesti Napló:

„Nagy hűhóval nyílt meg rövid idővel ezelőtt az Andrássy út 19. szám alatt a Budapesti Sportklub. Cégérül a gróf Szapáry Pál nevét sikerült megszerezni, a pénzt pedig egy híres, vállalkozó szellemű hölgy adta hozzá, akinek régen pezsgőpavilonja volt Ős-Budavárában, azután nagy mulatóhelyet nyitott a Városligetben, sőt most — kalandos, szinte hihetetlen protekcióval — orfeumpalotát is építtet a Nagymező utcában.”

A trükk az volt, hogy az alapítók 

erkölcsös nevű egyleteket gründoltak, melyek valójában kártyajátékok tanyái voltak,
 

és naponta ezer-ezerötszáz korona tiszta jövedelmet hoztak a bérlőnek vagy a tulajdonosnak.

A BSC is egyike volt azon öt fosztogató-barlangnak, melyet a rendőrség hónapokon át megfigyelés alatt tartott 1913-ban. Végül egy szép májusi estén razziát tartottak, s lefoglalták „a bankot, a pinkát, a baccarat-asztalt és a roulettet”. 

Gmelin Ottó, Hunnia Magyar Bicycle Club választmányi tagja és cluborvosa

A klub 1891-ben alakult, akkoriban, amikor a kerékpározás épp kezdett divatba jönni Pesten. Egyleti helyisége előbb a Nagydiófa utca 17-ben volt, majd az Andrássy út 51-ben. Elnöke Bláthy Ottó Titus, a feltaláló volt. A HMBC megalakulásától kezdve a hírlapok „Rövid hírek” és „Kerékpársport rovatainak állandó szereplője volt a programjaival. Itt adták hírül, hogy a hétvégén éppen hová szerveznek társas kirándulást, a leggyakoribb úti cél Piliscsaba és Vörösvár, Soroksár, Visegrád, Cinkota, Piliscsabán át Esztergom és Haraszti volt.

Az indulási helyek pedig körképet adnak a budapesti kávéházakról: az Abazzia kávéház, a Vanek-féle kávéház, Bátory kávéház, a Nicoletti kávéház elől indul a vasparipás csapat. Vendégeket szívesen láttak, de csakis „sportszerű ruhában.”

Az egyesület komolyságát mutatja, hogy pár évig „Hunnia” néven hivatalos közlönyt is sikerült kiadnia – havonta kétszer!

A HMBC országos kerékpárversenyeket is szervezett, 1893-ban az ügetőn, 1899-ben a millenniumi versenypályán. Majd a fővárostól bérelt 6000 négyszögöl területet versenypálya céljaira a Népligetben, ahol saját pálya építését tervezték. De a gazdasági válság és a tagok megfogyatkozása miatt erre már nem került sor.

A klub fényes báljain a tagok bizonyíthatták, hogy ugyanoly jó táncosok, mint kerékpározók. Egy részük frakkban, más részük a HMBC hivatalos egyenruhájában fogadta a vendégeket, vagyis „azon szép hölgysereget, mely őszkor és tavasszal a bicyklisták versenyeinek is állandó vendége.” Az egyik egyleti bálon különleges táncrendet kaptak emlékül a hölgyek: pajzs alakút, melyre miniatűr bicikli volt erősítve. Az 1894-es farsangi bálon pedig saját zenedarabja született a HMBC-nak: a Hunnia-keringő, melyet D'Amant Leó írt és „a közönségnek nagyon tetszett ez a szép walzer, erősen megújráztatta, és Sélly Lajos kitűnő zenekarának tagjai bizony belefáradhattak gyakori eljátszásába.” 

A HMBC nem akart lemaradni Ferenc József koronázásának jubileumáról sem, melyet 1892-ben díszmenetekkel és kivilágítással ünnepeltek Budapesten. A klub a városligeti nagy szökőkút körül dísz-kerékpárversenyt tervezett, mely „a következő 5 számból áll: megnyitó verseny, lassú kerékpár verseny, nagy jubileumi verseny, kerékpárverseny a Hunnia hölgyeinek díjáért, s végül gyermekverseny. A versenyt kellemetlen időben is megtartják.” 

És hogy mennyire volt erős „az egyesületi összetartás érzete”? Annyi biztos, hogy Gmelin Ottó mindkét feleségét HMBC-tagok lányai közül választotta.

Gmelin Ottó, az Első Budapesti Tekézőkör elnöke

1898-tól saját egyesületét elnökölte Gmelin Ottó, ez volt az Első Budapesti Tekézőkör. A körnek saját egyesületi helysége volt, természetesen hol máshol, mint egy vendéglőben: a Hruska János-félében, a Dalnok (ma Székely Bertalan) és a Kmety utca sarkán. Itt tartották rendezvényeiket, például egy társasvacsorával összekötött bolondestét, ahol „nagyszámú közönség volt jelen, amely hajnalig mulatott. A négyest 30 pár táncolta.” 1902-ben átköltöztek az Esterházy (ma Puskin) utca 4-be, melyről nem is olyan rég esett szó az UrbanistánA tekézők 1907-ben hagyták magukról az utolsó nyomot.

A Hruska-vendéglő a tekézők költözése után sem maradt egylet nélkül, legalábbis a Kakas Márton élclapban 1909-ben ez a vicc szerepel:

– A Hruska János vendéglőjében ma este kilenckor már egy harapást sem lehetett kapni.

– Hogy lehet az?

– Úgy, hogy a mértékletességi egylet ma este ott vacsorázott.

Gmelin Ottó, a Csobánkai Szépészeti Egyesület alelnöke

1901-ben Gmelin Ottó is részt vett a szépészeti egyesület megalakításában, melyben Martin Sándor elnök mellett az alelnöki tisztet látta el. Az egyesület célja Csobánka vidékének ismertetése, sétautak építése volt, hisz ez a környék az 1880-as évektől kedvelt kiránduló helye volt a fővárosi közönségnek. Ahogy a a Turisták Lapja írja:

„regényes sziklás hegyek aljában, az erdő közvetlen szélén terül el e csinos tiszta falu, mely a pomázi vasúti állomásról gyalog 5/4, kocsin fél óra alatt érhető el. [...] A csobánkai vendéglős Pomáz és Csobánka közt rendes társaskocsi-járatokat tart fenn: e kocsik hétköznapokon négyszer, vasárnap minden vonathoz közlekednek.” 

A Csobánkához tartozó Szent Hubertus-nyaralótelepen a Gmelin családnak is volt nyaralója, mely két berendezett szobából és egy nyári konyhából állt. „Gyönyörű árnyas kert, fürdő, kitűnő víz. Gyönyörű vidék.” - hirdette dr. Gmelin, amikor 1911-ben eladásra kínálta a Budapesti Hírlapban.

1903-ban dr. Gmelin több fővárosi vadásszal együtt merész tervet dédelgetett, Csobánkán monumentális kápolnát akartak építtetni Szent Hubertnek, a vadászok védőszentjének tiszteletére. A kápolna tervét Modi Lajos műépítő készítette, az oltárképet Horváth Andor festőművész ígérte díjtalanul megfesteni.

A kápolna látványterve egy 1903-as képeslapon. A levélíró épp egy olyan bálról mesél, ahol az építésre gyűjtöttek adományokat
A kápolna látványterve egy 1903-as képeslapon. A levélíró épp egy olyan bálról mesél, ahol az építésre gyűjtöttek adományokat
Fotó: postcards.hungaricana.hu / Hungaricana

A tervekre azonban még nem volt anyagi fedezet, ezért

„a szervezőbizottság fölkéri az ország vadászait, hogy az első vadász-kápolnára adakozzanak, mert még csak felerésze van meg a költségnek. A szép célra szóló adományokat erre a címre kell küldeni: Gmelin Ottó dr, Budapest, József körút 41. szám.” 

A kápolna végül megépült és ma is áll.

Gmelin Ottó, a Szegénysorsú Tüdőbetegek Szanatórium-Egyesületének fogorvosa

A Budapesti Szegénysorsú Tüdőbetegek Szanatórium-Egyesületét a fővárosi főrangú társaság indította 1898-ban, Batthyány Lajos gróf elnökletével, magának királynak a védnöksége alatt. A szakmai hátteret Korányi Frigyes biztosította, „célja a szegény sorsú tüdőbetegek ingyenes gyógykezelése az e végből fölállítandó szanatóriumokban” volt.  Dr. Gmelin pedig „a nemes célra való tekintetből ingyen végezte a fogászati teendőket.” Valószínűleg ennek köszönhető, hogy 1909-ben

megkapta a pápától a világiaknak adható legnagyobb pápai kitüntetést,
 

a Pro ecclesia et pontifice-rendjelet, más néven a becsületkeresztet.

Szerzőnk a Budapest100 önkéntese. A fotókért és kiegészítésekért köszönet Gmelin Zsoltnak.

Még többet szeretnél megtudni Budapest múltjáról? Kövesd az  Urbanistát a Facebookon !