Ákos szuterénáron bérel helyiséget borpatikájának a fideszes önkormányzattól

2016.06.03. 12:50

A 444.hu derítette fel, hogy a Lánchíd budai hídfője közelében fekvő Andante Borpatika helyiségét a fideszes vezetésű önkormányzat több mint baráti áron adja bérbe a Fidesz udvari ....-a többségi tulajdonában álló cégnek.

Az étterem egy 277 négyzetméteres helyiségben működik 2005 óta, ezt az ingatlant az I. kerületi önkormányzattól bérli az Andante Borpatika Kft. havi 113 153 forint plusz áfá-ért (a Duna-parton egy 30 négyzetméteres albérletért szoktak ennyit elkérni). A bérleti szerződést tavaly ősszel hosszabbította meg az I. kerületi önkormányzat, Nagy Gábor Tamás polgármester előterjesztése után, 5+5 évre. A bérleti díjat azonban nem emelték meg, mert a képviselő-testület október végén úgy döntött, elég, ha csak a jegybanki alapkamat értékével emelkedik (ami jelenleg 0,9 százalék).

Ezt az árat érdemes az I. kerületi önkormányzat Ruszwurm Cukrászdával folytatott vita tükrében értékelni. A kerület ugyanis sérelmezte, hogy a cukrászda bérlője 1994 óta 6900 forintos bérleti díjat fizetett négyzetméterenként egy évre, míg a környéken a többi bérlő 47 ezer forintot fizet ezért. Ha ezt vesszük átlag bérleti díjnak, akkor az havi szintre lebontva 3915 forintos négyzetméterárat jelent, ami

közel tízszerese annak, amit Ákoséknak kell fizetnie.

A 444. hu információi szerint ráadásul van olyan közeli vendéglátóipari egység, mely havonta tízezer forintot fizetett négyzetméterenként.

Nem is olyan jó hely a Duna-part

Az önkormányzat a lapnak a következő okokkal magyarázta alacsony bérleti igényét:

  • az üzemeltető jelentős felújításokat végzett a helyiségben
  • az Andanté-t gyalogosan nehéz megközelíteni (a Lánchíd budai hídfőjénél található), évekig felújítás folyt a borozó előtt, ráadásul a parkolás is nehézkes. 
  • A borpatika az önkormányzat szerint nem kizárólag vendéglátóipari egység, hanem 

2005. óta jelentős kulturális eseményeknek, különféle előadásoknak, író-olvasó találkozóknak, kiemelkedő gasztronómiai rendezvényeknek ad otthont, ezzel a kerület egyik jelentős kulturális találkozó helyévé vált. 

  •  A helyiségért az önkormányzat szerint nem tolonganak a jelentkezők, és ezt a piaci árképzésnél is érvényesíteni kell

véletlenül nem sétál be senki, forgalma szinte csak az igen erős program kínálattal biztosítható.

Nem ebből él Ákos

Az tény, hogy az éttermet működtető Andante Borpatika Kft. évek óta veszteségesen működik. A cég üzleti beszámolója szerint tavaly közel 28 millió forintos nettó árbevétel mellett 750 ezer forintos veszteséggel zárt. Ezt azonban ellensúlyozza Kovács Ákos bt-jének, a Fehér Sólyom-nak a nyeresége. A 2015-ös üzleti beszámoló szerint a Fehér Sólyom nettó 401 millió forintos árbevételt és 147 millió forintos profitos produkált. Bérre viszont összesen 2,1 millió forintot fizettek ki.