Art deco szentély Józsefvárosban

Lenyűgöző belső és izgalmas történetek az 1928-ban épült Vasas-székházban

2016.08.10. 18:31
7 hozzászólás

A vasmunkások temploma. A nagy gazdasági válság előtti magyar építőipar diadala, ahol a téglától a tetőgerendáig minden hazai. Itt volt Tito magyarországi kémbandájának pere. Hol járunk?

A Józsefváros szívében, a Horváth Mihály téren álló kéttornyú plébániatemplomot bizonyára sokan ismerik, ha máshonnan nem, hát legalább a kilences busz ablakából. Nem sokkal messzebb, a VIII. kerület belsejében áll egy másik templom, a „munka és a szépség temploma:” a Magyarországi Vas- és Fémmunkások Központi Szövetségének székháza a Magdolna utca elején.

A vas- és fémmunkások, vagyis vasasok otthona 1928-ban épült fel, és hosszú út vezetett idáig. Magyarországon a gépi nagyipar megjelenése a vasútvonalak kiépítésével esik egybe, vagyis az 1849 és 1867 közé eső korszakhoz köthető. A vasúti kocsik és más gépek gyártásában részt vevő munkások 1877-től már egyleteket alapítottak a munkakörülmények javítására. 1903-ban pedig megalakult a Magyarországi Vas- és Fémipari Munkások Szövetsége. 

Eleinte persze szóba sem jöhetett egy önálló székház. Hol tárgyalták meg akkor a bérharc és a tőkés elnyomás kérdéseit? A megbeszéléseket előszeretettel tartották vendéglőkben, például a Beleznay-kerthelyiségben vagy a Vízivárosban Kofflernél, ahol kugli és sör járt a komoly témák mellé.

A vasasok végül a Thököly út 56.-ban találtak megfelelő és állandó helyet, a húszas évekre azonban kinőtték. Hosszas tervezgetés és kuporgatás után 1927 januárjában határozták el hivatalosan egy új székház építését. A régi, Thököly úti székházat eladták, ebből vették meg a Baross és a Magdolna utca közé eső telket. Az építés költségeit, összesen 1,8 millió pengőt az Aggtelek (ma Kiss József) utca 19.-ben lévő vasas bérház eladásából, bankhitelekből, kölcsönökből és a tagok által jegyzett téglajegyekből dobták össze.

A vasmunkások új büszkesége, mely ma is szakszervezeti tulajdonban van, 22 hónap alatt épült fel: 1928. október 28-án tartották az ünnepélyes átadást. Nem tudni már, hol lehet az alapkő, és azt sem, hogy mit rejthet. De ide a rozsdás bökőt, hogy lapul benne egy példány a Vas- és Fémmunkások Lapjából, amely 1921-től tudósított minden mozgalmi, szakmai és kulturális hírről.

A földszintes házak, szecessziós vagy éppen historizáló bérházak között 1928-ban eléggé kilóghatott modernségével az épület. Tauszig Béla és Róth Zsigmond tervezte, akiknek szecessziós és modern villái többször szerepeltek az Urbanistán.

A székház „kívül klasszikus tömörség, amely kihangsúlyozza, hogy a fővárosnak és a munkásmozgalomnak ez az új nyeresége azoknak a céljait szolgálja, akik erejükkel vastömböket formálnak”. A vasas szakszervezeti vezetők által meghatározott irányelv szerint

az építkezés luxusmentesen történik 

és „a helyiségek rendeltetésüknek megfelelően, komoly egyszerűséggel oldandók meg, praktikusan, számolva a tartóssággal és különösen a suterain és a földszinti értekezleti helyiségeknél számolva az esős, sáros időre és az ilyen időben bejáró nagy tömegekre”.

Az utolsó szögig mindent magyar iparosok gyártottak, kiviteleztek, szereltek. Az épület elkészültekor kiadott kis könyv (A Magyarországi Vas- és Fémmunkások Központi Szövetségének székháza. Bp., 1928) felsorolja a részt vevő 25 magyar gyár, kisiparos nevét a tetőfedéstől a vasszerkezeten, bádogos-, asztalosmunkán át a vas-, fa- és vászonredőnyig. De nem lenne szép elfeledkezni a kárpitosról vagy a tapétázómesterről sem. A leglenyűgözőbb munkát mindenesetre Kopp Ferenc üvegfestő végezte, aki le sem tagadhatná, hogy éveken át Róth Miksa műhelyében dolgozott.

Homlokzat egy másik utcára, gyönyörű kapuval

A vasas szakszervezet nagyra törő tevei nem csupán egy székház megépítésére vonatkoztak, de a Magdolna utca 5–7.-tel párhuzamos Baross utcai részen egy hatemeletes bérházra is – szabad átjárást biztosítva akkoriban a két utca között! A bérháztervezést is a Tauszig–Róth párosra bízták, előírva nekik, „hogy megfelelő modern lakások tervezésével, normális lakbérek előirányzásával, a földszinten üzlethelyiségekkel annak jövedelmezősége a legmaximálisabb legyen.”

A „modernség” követelménye ebben az esetben jó alaprajzot, minden helységben nappali fényt, egészséges és kényelmes lakásokat jelentett, ahol a segéd-házfelügyelő sokadik emeleten lévő lakása „ugyancsak rendelkezik az összes mellékhelyiségekkel, központi fűtéssel s így igazi típusa a higiénikus, modern kislakásnak”.

A homlokzaton ma is ott van a vasas szakszervezet jelképe és „a kapu fölött egymásnak kezet nyújtó két munkás alakja nemcsak megragadó, de szolidan és stílszerűen arra emlékeztet, hogy kié ez a ház”. A díszes bejárat a hazai art deco egyik szép példája, nem véletlenül kapott helyet Bolla Zoltán könyvében. Az eredetileg tehát lakóháznak épült Baross utca 90.-ben nyitott egyébként újra az 1945-től 1956-ig zárva tartó vasas könyvtár.

A Magdolna utcáról feltekintve senki sem sejtheti, hogy a szürke falak, a néhol málló vakolat és potyogó épületdíszek mögött van egy színekben és fényekben tobzódó díszterem. A luxusmentesség elvét csupán a díszterem esetében vetették el a megrendelők, „itt sem kívánva azonban a túlságos drága, művészies díszítéseket, mégis a maga egyszerűségében ízlésesnek és céljának megfelelőnek kell lenni”.

A szuterénba, vagy ahogy később nevezték, a „vörös pincébe” sporthelyiségeket szántak birkózószőnyeggel és más tornaszerekkel, és ezekhez kapcsolódóan „vetkőző és tussfürdő" helyiségeket. A Vasas SC birkózószakosztálya hetente háromszor, esténként tartotta itt tréningjeit, miközben a szomszédos szemináriumi és ifjúmunkástermekben parázs ideológiai viták pattogtak. Akik nem bírták már, lazíthattak a biliárdteremben vagy a borbély, a fodrász keze alatt.

Apróhirdetés, 1939

„Felhívás! Az az elvtársnő, akinek csizmáját karácsony hétfőjén a Vasas Székházban megtartott „Candida" előadás alkalmával elcserélték, jelentkezzék a Vasas-ruhatárnál, ott megkapja a párját.” Népszava, 1939. jan. 19.

A székházba belépve ma is lépcsők vezetnek a „tágas bejáró csarnokba", régen ezen a szinten volt a „munkanélküliek tartózkodási helyisége”, és a célszerűséget maximalizálva a munkaközvetítő irodahelyiség és a különböző járulékfizető-helyek. Az emeletekre a szakszervezetek irodáit tették, illetve könyvtártermeket, külön az ifjúmunkásoknak is. A könyvtárügyet amúgy rendkívül komolyan vették. Csak azok a munkások kölcsönözhettek, akik nem tartoztak tagdíjjal, és előfordult az is, hogy valakit egy életre kizártak a szövetségből „bélyeg és könyvtári könyv lopása miatt.”

A már említett, 500 négyzetméteres díszterem a második emeleten van. A Kopp Ferenc-féle színes üvegablakok két oldalon határolják a helységet: a leghatalmasabbak a tűz, világosság és az erő allegorikus képei, a tíz különböző szakma üvegbe álmodott jelképei kisebb méretűek. A plafonon három bronzcsillár „hirdeti a magyar tervezőnek és munkásnak ízlését és tudását,”„a bennük elhelyezett izzólámpák a modern világítási elvek szerint megkonstruáltan, mint cseppkövek ragyognak egymás fölött, mindig szélesebb és szélesebb körben.”

A díszterem fontos része az előadói emelvény, melynek mai állapota eltér az 1928-astól. Akkoriban nem volt ilyen széles a porond, a ma elrejtve, csak hosszas keresgélés után látható Tudás és Munka szoborcsoport (Lőrincz István alkotásai) akkor még nem kerülhette el a kevésbé éber munkások figyelmét sem.

Ez a terem adott otthont a híres vasas matinéknak, melyeken Gobbi Hilda és Major Tamás is fellépett. Major meghatározó élményeket szerzett, mikor itt szavalta először a „Város peremén” című verset, az ifjúmunkások szerint rosszul – itt nem színészkedni kell, mondták. De itt tartották a Budapesti Vasasok Dalkarának próbáit, hangversenyeit és a munkásoknak szervezett tánctanfolyamokat. Meg persze a vasmunkásság közgyűléseit.

1944 márciusa után történelmi szerephez jutottak a díszterem márványoszlopai. Miután ugyanis az antifasiszta könyveket indexre tették, Kabók Lajos akkori szakszervezeti vezető (és utcanév 1945 után) titokban kibontatta az oszlopok tetejét a födémen keresztül, és odarejtette a munkásmozgalom kötelező irodalmát, és csak a duplumokat meg a rongált példányokat szolgáltatták be. Nem sokon múlott, hogy a Magdolna utca 5–7.-et a nyilasok kémelhárító központjaként kerüljön a történelemkönyvekbe: a nagy, sokhelyiséges alagsor megmozgatta a nyilasok fantáziáját, és kihallgató- meg kínzócellákat, börtönt álmodtak az épületbe.

A vasasok végül megmenekültek ettől, hiszen a tervet megneszelve 300 gyereket költöztettek az épületbe, és gyorsan kitették „A Nemzetközi Vöröskereszt védelme alatt" táblát. 

A per, amelynek ma sincs emléktáblája az épületben

1949 szeptemberében a Népbíróság a Vasas Szakszervezet székházában kezdte meg „Rajk és kémbandája bűnperének” főtárgyalását nagyszámú közönség és rádiómikrofonok előtt. Felmerül a kérdés: miért éppen itt zajlott a tárgyalás?

A Pápai Néplap szerint „A Vasas Székház mellett nyilván gyakorlati szempontok szóltak, mert a törvényszék épületében nincs elég nagy terem, de a bolgár tudósítónak igaza van: jelképnek és figyelmeztetőnek is jó a vasasok épülete. Vasasok és más munkások mennek fel a lépcsőn, felhős homlokkal, összeszorított szájjal. Az üzemek küldik válogatott, legöntudatosabb fiaikat erre a tárgyalásra. [...] Jobboldalt sűrű széksorokban munkások, mintagazdák, traktorvezetők, mérnökök. Az első sorokban a budapesti diplomáciai testületek képviselői. A terem baloldalán a széksorok között asztalok: itt dolgoznak az újságírók. Minden külföldi tudósító mellett tolmács.” (1949. szeptember 25.)

A per idején a Baross utcai bérház első és második emeletén is irodák voltak, és régi székházi dolgozók úgy mesélték, hogy egyik nap váratlanul átkísérték őket oda, akkor fogalmuk sem volt, miért. A Magdolna (abban az időben Koltói Anna) utcában nagy fekete autók sorakoztak, fekete bőrkabátos férfiak biztosították a helyszínt. Rajk a mai női vécében, az akkori pénztárfülkék egyikében várta őrizet alatt, hogy elmondhassa beismerő vallomását.

A vasasok székháza a második világháború után egy időre még őrizte látszólagos fontosságát. 1948-ban itt történt az első munkásigazgatók kinevezése, aztán 1949-ben a sztahanovisták baráti összejövetele. A hatvanas évektől már csak szak­munkásavató ünnepségek színhelye. Manapság diplomaosztók, konferenciák zajlanak a díszteremben, és itt forgatták Mudruczó Kornél Fehér isten című filmjét is.

Köszönet Buza Évának a vezetésért és a beszélgetésért, Pénzes Lászlónak az elővarázsolt, 1927-es dokumentumért. Felhasznált irodalom: A Magyarországi Vas- és Fémmunkások Központi Szövetségének története. Bp. 1990.; Pest építészete a két világháború között. Szerk. Ferkai András, Bp. 2001.; A Magyarországi Vas- és Fémmunkások Központi Szövetségének székháza. Bp., 1928. és a Magyarországi Vas- és Fémmunkások Központi Szövetsége új székházának és bérházának építési programja (eredeti kézirat).

Érdekelnek a budapesti házak titkai? Kövesd az Urbanistát a Facebookon!