Víztoronylakást árulnak Pécsett 47 millióért

Egészen emberbaráti a magasságága, és a Mecsekre nyílik belőle kilátás

2017.01.05. 12:49

Biztos sokan vannak úgy vele, hogy gyermekkorukban valami romantikus dolognak tartották a padlásszobát, aztán amikor beköltöztek életük első tetőtéri lakásába, rájöttek, hogy azért vannak annak hátulütői is. Egy víztoronylakással hasonló a helyzet, ha lehet még halmozottabban. 

Még több fotó a házról a Bama galériájában.
Még több fotó a házról a Bama galériájában.
Fotó: bama.hu

Elég csak abba belegondolni, milyen lehet egy " belső négyszintes ", pláne egy " belső hétszintes " lakásban  porszívózni.

Ez a most felbukkant pécsi víztoronylakás talán nem olyan romantikus első ránézésre, s nem is olyan magas, de éppen ezért sokkal élhetőbb tűnik sok ismert társánál. Na persze azért három szint is sok lehet annak, aki a földszinteshez van szokva.

Az 1955-ben épült pécs-vasasi víztorony egykor a bányát szolgálta ki, s talán mert kiemelkedő pontra épült, nem kellett túl magas épületet tervezni. Hogy milyen volt eredetileg, nem tudom, nem találtam képet róla (pedig ott vannak a Víztorony oldalán azok is, kösz KapitányG!), csak egy szakvéleményt, mely szerint  

"a szocreál stíluskorszak színvonalas, túlzásoktól mentes, ízlésesen visszafogott megjelenésű emléke. Külön figyelmet érdemel a külsőn alkalmazott nemes anyag, az édesvízi mészkő. Ebből készült a lábazat, a szegmentíves záródású bejárati ajtó egyszerű, finom profilú kőkerete, és a kis ablakok keretei is."

A Bama cikke szerint a hetvenes évekig működött, azután évtizedeken keresztül üresen, elhanyagolva állt. Azután egy fiatal pár nekiesett és lakóházat faragott belőle 2008-ra.

"Az alig harminc négyzetméter alapterületű tornyot kiegészítették: a mellé épített egységben kapott helyet egyebek mellett a kazánház, egy kamra és a konyha is. A tizenhárom méter magas toronyban pedig három szintet laktak be, a földszinten a világos nappali, az első emeleten a háló és egy fürdő, a másodikon pedig egy vendégszoba található."

A mostanában netre került hirdetés nem túl informatív. Csak az derül ki belőle, hogy a ház 132 négyzetméteres (bár van, ahol 133-at írnak) és hogy 47 millióba kerül. De legalább feltoltak hozzá 26 képet, köztük néhány alaprajzot is, szóval egyszerűbb elképzelni, milyen is lehet belülről.

Érdekelnek a furcsa lakások? Kövesd az Urbanistát a Facebookon!