Nézzék csak, egy autó megy át a falon!

Lebontják az óbudai Császárkert éttermet

2017.09.25. 07:56
16 hozzászólás

Olvasónk figyelmeztetett minket, hogy a Pacsirtamező utcában álló Császárkert étterem falán gyanúsan nagy nyílások jelentek meg. Rákérdeztünk az önkormányzatnál, akik megerősítették: a pincefödémig bontják hamarosan az épületet, hogy mi lesz a helyén, azt nem tudják.

Helyi védettség alatt nem állt, és hát mi tagadás, nem is nagyon indokolta semmi, hogy védett legyen: a cirádák ellenére egy nem túl nívós épületről van szó. Azért persze egy könnycseppet elmorzsolhatunk, hiszen mégiscsak a régi Óbuda egyik emléke távozik azzal, hogy a Pacsirtamező utca utolsó előtti földszintes lakóháza is eltűnik. Igazi kisvárosi épület azokból az időkből, amikor itt még igazi kisváros volt.

Ennél többet azonban kár keseregni, inkább reménykedjünk, hogy a helyére emelt épület emeli majd az utca építészeti színvonalát.

Hogy a Császárkert étterem pontosan mikor épült, nem tudni. A neve arra a parkos környékre utal, amely a Duna partján terül el a Császárfürdő környékén. Időnként a hírekben is így hivatkoznak a parkra, amely egy korabeli dalban is szerepel, hogyaszongya:

„Állítólag templomba mentél
Vasárnaponként nyolc után,
Na mert egy gimnazista várt kint
A Császárkertben, Óbudán.“ 

Ami miatt időnként felbukkant a Császárkert étterem a két világháború közti hírekben, az a zenei élete. Több előadóról is írnak, aki itt adott koncertet. Szántó Gyula énekes előadásait még a rádió is többször közvetítette innen 1935-ben, ami érthető, mert elég jó hangja lehetett. Egy korábbi híradás szerint:

A Császárkert óriási területén hangszóró nélkül énekel szabadban, és hangja így is betölti az egész környéket.

Hogy az a bizonyos vendéglő, ugyanez volt-e, mint a mai épület, azt nem tudom. Ezen a néven két régi képeslap  árválkodik a neten. Az egyik „Sebesta Császárkert, fedett terasz. Zene-Tánc!” címen fut, de azon azonnal látszik, hogy a felvételek a mai Irgalmasrendi Kórház udvarán készültek, ott volt felállítva egy elegáns kerthelyiség.

A gyönyörű épületet Hild József tervezte (róla nem is olyan régen esett szó), a képeken pedig még ott vannak azok a szép platánok, amiket nem is olyan rég vágtak ki.

A másik Császárkertet ábrázoló képen egy egészen másik vendéglő látszik. Mások a bútorok, más a közönség, más a hangulat – megjegyzem, változtatás nélkül át lehetne emelni az 1941-es Budapestből a 2017-esbe. Ráadásul ott a háttérben a zenekar is: zongorista, szaxofonos, harmonikás.

Talán ez a mai ismert Császárkert étterem lehet, s talán ez volt az emlegetett rádióközvetítések helyszíne is. 

A Pacsirtamező utcai vendéglő neve felbukkan a nyolcvanas évek újságjaiban is, de leginkább a kilencvenes évektől emlegetik sokat, mégpedig sportkörökben. Számos versenynevezés és beszámoló helyszíne, de ami ennél is érdekesebb:

dzsúdó- és bokszmérkőzéseket rendeznek benne.

Nem arról van szó, hogy „esténként az úri közönség verekszik”, hanem profi küzdősportviadalok helye. Még 2014-ben is tartottak itt ökölvívógálát. Aztán elnéptelenedett a ház, és üresen várta a sorsát, ami most beteljesedett.

Mi meg azt várjuk, vajon mi épül majd a helyére. 

Téged is érdekel? Kövesd az Urbanistát a Facebookon, beszámolunk róla!

FRISSÍTVE: Mint azt kommentekben jeleztétek, a házat nem is olyan rég még árulták! A hirdetés még fenn van, bár már nem él, de azért  tanulságos elolvasni

FRISSÍTVE 2.: Barcsik Géza grafikus egy rövid, személyes hangú levelet küldött az itt működő fotóstúdióról, olvassátok el!