Személyesen alapította-e a Jobbikot Szilvásy György?

2009. június 8., hétfő 16:25 |

Csak azért nem hiszem, hogy a Jobbikot az MSZP titkos szakmunkásai találták ki, és alapították saját kezüleg, mert túl profin sikerült ahhoz, hogy bármilyen szocialistának köze legyen hozzá. Ettől eltekintve ennek az egész vasárnapi választásnak az volt az értelme, hogy a kommerek és SZDSZ nevű jelentéktelen alfrakciójuk végre megették, amit főztek.

Az MSZP legnyilvánvalóbb, éveken át, folytatólagosan elkövetett bűncselekménye nem is a pimasz lopkodás, az ötlettelenség, az ország gazdaságának romba döntése, hanem az, hogy annyit manipuláltak a szélsőjobbal, hogy végül tényleg sikerült életre kelteniük.

Nem kevesen veszik készpénznek, hogy az elmúlt évek összes nagy antirasszista megmozdulása, minden hirtelen feltűnt, aztán ugyanolyan gyorsan eltünt médianáci Bácsfi Diánától a jegyirodás botrányig, Budaházytól Tomcatig, minden összekapaszkodó tiltakozás, fáklyalengetés meg aljas fasiszta provokáció az MSZP műve. De persze jelentős tömegek képzelik azt is, hogy a Hold túlsó oldalán titkos amerikai rakétabázisok vannak, már amennyiben maga a Hold eleve nem egy NASA-trükk. Ufószkeptikusként annyit azért nagyobb bátorság nélkül jegyzőkönyvbe vehetünk, hogy sok-sok éve mindig akkor ugrott elő egy bizarr operettnáci a zsákból, amikor az MSZP-nek már tényleg semmi más mondanivalója nem maradt, mint hogy ha jön Orbán Viktor, itt koncentrációs tábor nem marad szárazon.

Azontúl, hogy maga a célba juttatni kívánt üzenet nyilvánvaló hazugság, az ügyeskedő kommerek az antirasszizmust az MSZP-s manipuláció szinonímájává tették. Ha ma Magyarországon tíz ember összegyűlik, hogy bármilyen jogosan és őszintén tiltakozzon a nácik ellen, egyszerűen nem lehet nem arra gondolni, hogy megint a rettegett Orsós Benito árnyéka remeg a háttérfalon. Ez pedig ocsmány dolog, nem beszélve arról, hogy mennyire megalázza azt pár naiv demonstrálót, aki nem Orbán Viktort, hanem tényleg a nácikat gyűlöli.

Alapvetően persze mit is várhattunk egy olyan párttól, amelyiknek a közvélekedés szerint messze legtehetségesebb XXI. századi vezetője – saját bevallása szerint, ahogy az Debreczeni „Szeretlek, Ferenc!” József könyvében olvasható – azzal büszkélkedik, hogy a két dolog, ami őt kiemelte a szürke MSZP-s tömegből, és miniszterelnökké tette, egy szimpla hazugságra épülő populista-xenofób uszítás (23 millió román munkavállaló rohama) és egy szimpla hazugságra épülő trükkös hazugságkampány (Kövér László köteles beszéde) voltak. Mindkét esetről maga Gyurcsány vallja be, hogy kitervelt, tudatos hazugság volt, de ezt szerinte igazolta, hogy szent cél, a gonosz Fidesz legyőzése érdekében vetette be őket.

Szóval a szocialisták, évek szívós munkájával egyenlőségjelet tettek az antinácizmus és a központilag vezérelt, Orbán-fóbiás komcsi hiszti közé. Jó érzésű ember, de mondjuk, hogy a jó érzésű emberek 85 százaléka az elmúlt hét év hatására csak fintoroghat a komcsi hiszti hallatán. Ha csak minden tizedik jó érzésű emberben kicsit félrecsúszik a logika, és azt gondolja, hogy ha az antirasszimus = kommunistaság, akkor az antirasszmus ellentéte kúl dolog lehet, máris sikerült jelentős gyűlölködő tömeget teremteni.

Ezek után jött az EP-választási kampány, ahol az MSZP-nek és az SZDSZ-nek annyira nem maradt semmi ötletük, hogy jobb híján, kissé azért meglepő húzással, saját maguk helyett a Jobbiknak kampányoltak.

A választási estén a Fidesz bulihelyszínéről twiteltem. Akárhány emberrel beszéltem, mindenki biztos volt benne, hogy a Jobbik kampányát közvetlenül az MSZP pénzelte. Óriásplakátárakkal meg hasonlókkal jöttek. Lehet, hogy igazuk volt, lehet, hogy nem, de önmagában az a plakátfelület, amit nyíltan Jobbik-plankolásra fordítottak a szocialisták, bőven elég ahhoz, hogy a Jobbik közel tizenöt százalékát bátran odaszámolják a saját tizennyolcukhoz, és úgy már nem is annyira szopó a helyzet, bőven megvan a tömegtámogatottság a reformok végigviteléhez.

Kommentek

  • 2009.06.08 20:53:46tiborc2008

    Maszopósbirkák még mindíg nem bírnak magukba nézni. Az egész világ hibás és összeesküdött ellenük, csak ők nem tehetnek semmiről.

  • 2009.06.08 21:02:521&Emir

    Hát én ezt nem értem! A Fidesz teljesen összecsinálta magát a Jobbiktól.Ov nem érti ,hogy lehet a jobb!- oldalon másik párt is.Nem érti ,hogy nem csak az MSZP kommunistái ,hanem az Övéi felett is eljárt az idő.Viki most még mondhatja,hogy az 56% -ot nem kell magyarázni.2010-ben a tét nem arról szól ,hogy melyik bunkó képviselje az országot.Ezzel mindegyik párt tisztában van.

  • 2009.06.08 21:04:29majking

    Csak annyit tennek a koteles beszedhez - mielott urban-legende valna -, hogy a "koteles-beszed" azert elhangzott. Amirol Gyurcsany beszelt az az, hogy a kampany temai koze beemelik. Azert az nem ugyanaz!

  • 2009.06.08 21:05:02Ez a nick még szabad

    sztem a nasa rakétái is oda vannak vetítve :))

  • 2009.06.08 21:07:061&Emir

    Hát én ezt nem értem! A Fidesz teljesen összecsinálta magát a Jobbiktól.Ov nem érti ,hogy lehet a jobb!- oldalon másik párt is.Nem érti ,hogy nem csak az MSZP kommunistái ,hanem az Övéi felett is eljárt az idő.Viki most még mondhatja,hogy az 56% -ot nem kell magyarázni.2010-ben a tét nem arról szól ,hogy melyik bunkó képviselje az országot.Ezzel mindegyik párt tisztában van.

  • 2009.06.08 21:07:55majomkutya

    asszem nem jelenhetett meg a kommentem, mert szerepelt benne egy bizonyos szó
    működik a c_enzura?
    Na mindegy, a lényeg:
    hirtelen lendvainak is (meg a sajtó véleményíróinak is meg az összes pártnak is) fontos lett a közbiztonság és az emberek biztonságérzetének a javítása
    persze nem azért, h az embereknek jobb legyen, hanem bevallottan azért, h a jobbikot visszaszorítsák.
    Talán az elmúlt 20 évben illett volna erre gondolni.
    Gyomorforgató!

  • 2009.06.08 21:18:07tiborc2008

    A bűnöző romákat villámhárítónak használják a bűnöző politikusok.

  • 2009.06.08 21:21:49Gemajel

    Egy valamit nem értek. Ha valaki EU-szkeptikus, akkor miért is töri kezét-lábát, hogy Brüsszelben legyen? Majdnem "dolgozzon"-t írtam. Hogy belülről bomlassza a rendszert?!? Ezt a sületlenséget, mintha már hallottam volna az "átkos" kapcsán.

  • 2009.06.08 21:22:16majking

    Szerintem sem kell felni a JOBBIK-tol, bar mas okbol gondolom. Nagyon hamar ki fog derulni, hogy mennyi temat lehet koruljarni, akar az EU-ban, akar a magyar parlamentben a nagyon primer filozofiajukkal. En mar arra is kivancsi vagyok, ki lesz hajlando Morvai melle leulni barhol is. Persze, tudom, folytatodik az oruletuk, majd kiderul nyilvan a Sarkozyrol meg Merkelrol meg akar Cameronrol is, hogy a rohadt zsidok szekeret toljak. De az mar igazan komikus lesz.

  • 2009.06.08 21:34:581&Emir

    Soha ennyi magyar még nem volt az EU parlamentben mint most.A Fidesz meg mutatta az utat az igaz magyar képviselet számára.Az már csak hab a tortán ,hogy a Kárpát-medencéből a külhoni magyarok is minél több képviselőt kűldjenek.

  • 2009.06.08 21:35:34majomkutya

    Gemajel!
    Ne har, h ezt mondom, de ez a tájékozatlanság csúcsa!
    Elég sok (jelenlegi)EU ellenes párt került most az EP-be, akiknek az a céljuk, hogy olyan EU legyen a mostani helyett, ami hatékony, de kevésbé bürokratikus, a jelenleginél sokkal inkább demokratikus és a tagoknak több szabadságot biztosít és nem liberalizál mindent.
    Magyarul: Nem USA mintára Európai Egyesült Államok, hanem önálló nemzetek európai együttműködése.
    Vili?

  • 2009.06.08 21:39:181120

    Jó cikk...gratulálok!

  • 2009.06.08 21:50:23Anonymus A27

    Orbán Viktor azt mondta: a szélsőségek ellen a legjobb módszer a jó kormányzás. Parasztul igaza van! ...és akkor meg is érthetjük miért lett ennyire erős a Jobbik, és 2002-ben miért hullott ki a MIÉP. Ennyi!

  • 2009.06.08 21:54:35andreasue

    Magából indul ki a Fidesz, azért ügynöközik.
    Pont Kövér László fog majd eltántorítani BÁRKIT attól, hogy a Jobbikra szavazzon???
    Ő, aki az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének munkatársa volt? Vagy Sitt Pál, a szcientológus? Vagy Viktor-Viktor, akiből anno Palmer amerikai nagykövet csinált kádert? Vagy melyik takony?
    Ideje volna, hogy a narancsszínű köd felszálljon végre a sok birka szeme elől. Inkább gondolkozzanak el rajta, hogy hanyadszor dönti meg idén Viktor az MSZP kormányt! Röhej!
    72órás ultimátum, vekkeróra csörgetés, zászló lengetés, Fritz Tamás Hősök terei zsidó-viccei ellenére még mindig ők fosztogatják az országot.

  • 2009.06.08 22:10:54Anonymus A27

    ...a vörös köd mindenesetre már felszállt... bár még mindig nem eléggé. Ahogy elnézem, pl. neked se, andreasue.

  • 2009.06.08 22:11:26átlátó

    Nem kell itt masszírozni a szart. Három képviselő az három képviselő és lesz ez még jobb is. Akkor vigyázzatok az arcberendezésre és legyen póker arcotok. :)

  • 2009.06.08 22:22:29eszkep

    Minden degenerált szoci szavazónak végre fel kellene fognia: Magyarországon nincsenek fasiszták (se nácik, de egy buta szoci szavazó úgysem tudja mi a különbség)! "Operettfasiszták" vannak, akik pont az MSZP megbízásából cirkuszoltak, amikor már nagyon rosszul ment a szociknak, de mostanában mindig nagyon rosszul megy a szociknak...
    Gerinctelen kommunisták (hogy a bbc.com normatíváknak is megfeleljünk: "posztkommunisták", vagy angolul "ex-communist") viszont vannak! Szerencsére egyre kevesebben...

  • 2009.06.08 22:25:34eszkep

    andreasue!
    "Inkább gondolkozzanak el rajta, hogy hanyadszor dönti meg idén Viktor az MSZP kormányt! Röhej!"

    Inkább az a röhej, hogy a szocik még midig kétségbeesve kapaszkodnak hivatalukba, csak, hogy még nem egész egy évig lophassanak.
    Egyébként én nem bánom: amit 2006-óta csinálnak, az a politikai öngyilkosság. Ha akkor előrehozott választásokat tartanak, még egész jól kijöttek volna a dologbül. De szerencsére egy átlag szoci ennyire buta!

  • 2009.06.08 22:33:56borzzz

    "Szóval a szocialisták, évek szívós munkájával egyenlőségjelet tettek az antinácizmus és a központilag vezérelt, Orbán-fóbiás komcsi hiszti közé."

    Ez bizony szó szerint igaz - csak a 7 évet tolnám vissza a nemtommilyen kartáig, ami megágyazott a maszop-szdsz koalának.

    Ezzel együtt és ennek ellenére: vannak nácik (neonácik, szalonnácik, rasszisták, kinek hogy tetszik). Ezt eltagadni nettó hülyeség, az egész világon vannak, és azt már nehéz vállalhatóan állítani, hogy ők is a maszop/Szilvásy/a zsidók stb. kreatúrái. Épp elég gáz az, ami (ld. idézett mondat) valóban az ő saruk.

  • 2009.06.08 22:50:47tiborc2008

    Érdekes tény, hogy a két szalonnáci, nevezetesen bácsfi diana és szabó albert miután elhagyta az országot, ugyanabba a közel-keleti nem arab országba távoztak.

  • 2009.06.08 22:58:27vargyula

    A kommentek döntő többségével egyet értek. Egyértelmű hogy az emberek és főleg a balos szavazók nagy részénél az elmúlt 3 év kiverte a biztosítékot. A környezetemből és mindenhonnan azt hallom, hogy nincs kire szavazni, nincs egy hiteles erő amire nyugodtan lehetne hagyni az országot. Ezek után nem csodálkozok a Jobbik előre törésén, megérdemeltük! Ha 7-én elment valaki szavazni akkor nagyjából a Jobbik és az LMP-HP volt az egyetlen "tiszta" múltú párt. Nem hiszem hogy a Jobbik veszélyzetetné a "demokráciánkat" de ha most vasárnap elmentem volna szavazni biztos az LMP-re ikszelem volna. Igaz nagyon amatőrök, de lelkesek és idealisták, ami ma egyetlen parlamenti pártra sem jellemző :):)

  • 2009.06.08 22:59:08szily

    @borzzz
    Persze hogy vannak igazi nácik, rasszisták meg igazán sokan, egyházi iskolába jártam, én igazán tudom.:-) Pont ezért elképesztő cinizmus az MSZP-től ilyen gátlástalanul kijátszani a kártyát, a kicsinyes és ostoba orbánmániájuk miatt. Addig ügyködnek, míg az amúgy teljesen kóser antikommunizmus szinonímájává nem teszik a bevállalt rasszizmust. Mit mondjak, nem állnak tőle távol, elértük, hogy cigánygyűlölőnek lenni nemhogy nem tök ciki, de szinte kötelező.

  • 2009.06.08 23:02:13xenuka

    a kommunista gyurcsány az alkoholista biciklitolvaj apjának méltó fia

  • 2009.06.08 23:05:01kinizsi07

    Nem hiszem el, hogy ez az indexen van!
    "azzal büszkélkedik, hogy a két dolog, ami őt kiemelte a szürke MSZP-s tömegből, és miniszterelnökké tette, egy szimpla hazugságra épülő populista-xenofób uszítás (23 millió román munkavállaló rohama) és egy szimpla hazugságra épülő trükkös hazugságkampány (Kövér László köteles beszéde) voltak. Mindkét esetről maga Gyurcsány vallja be, hogy kitervelt, tudatos hazugság volt"

  • 2009.06.08 23:09:08samot

    Tipikus magyar szisztéma!Bedobjàk a népnek a koncot
    és azonnal ràugrik mindenki!A Jobbik nem probléma!
    A probléma,hogy ezek a senkihàzik eladtàk az orszàgot!Hogy màr majdnem az összes energiahordozo idegen kézben van!(viz,gàz,stb)Ha nemfigyeltek szolgàk lesztek sajàt hazàtokban!Ilyen még a legnagyobb kapitalizmusban is ELKÉPZELHETETLEN!Miutàn pàr éve ny.-tabbra élek
    egész pontosan tudom!Jolenne ha làtnàtok a fàtol az erdöt!Az igazi veszély még mindig röhög az egészen!Remélem,hogy màr csak max.9 honapig!!

  • 2009.06.08 23:12:57szily

    @harmincas

    én erről azt gondolom, hogy egy kormánypárt felelőssége és hatóereje egyszerűen össze sem hasonltható egy ellenzéki pártéval. Bármit üvöltözött a Fidesz - persze, kiabált rengeteg visszataszító dolgot - közben majdnem végig a kommerek voltak kormányon, ezt ne felejtsük el. Egyszerűen értelmezhetetlen nekem a "Fidesz felelősség-hárítása" szókapcsolat, amikor a tények azt mutatják, hogy 1994 óta az eltelt 15 évből 11-ben az MSZP kormányzott és 4-ben a Fidesz.

    Remélem elhiszed, hogy nekem nehogy nem ingem vagy gatyám a Fidesz, sőt inkább riasztanak, de nevetségesnek tartom fideszezni, amikor az ő kormányzásuk alatt nem voltak nyílt náci mozgalmak, nem tombolt az utcán csőcselék és nem volt 15 százalékos cigánygyűlölő párt. Nem jobbak ettől, mint az MSZP, félre ne érts, de az uralkodó párthoz képest őket hibáztatni bármiért vicces.

  • 2009.06.08 23:25:54-lyla-

    harmious, te seggfej, hol, mikor állított ilyet?

    "Ugyanez a személy kijelentette: "Soha, semmilyen körülmények között nem lépek koalícióra a Kisgazdákkal!""

    szerencsétlen agyament, hacsak nem sunyi hazudozó és egyben gennyes csúsztató is az ilyen...

  • 2009.06.08 23:33:43Anonymus A27

    szily! "az ő kormányzásuk alatt nem voltak nyílt náci mozgalmak, nem tombolt az utcán csőcselék és nem volt 15 százalékos cigánygyűlölő párt." ...és még a gazdaságnak is jól ment, államadósság csökkent, stb. Ezek után ezt írod: "Nem jobbak ettől, mint az MSZP" Már ne haragudj, mit mentegetőzöl?! Nem tökéletes a Fidesz se, de magad írtad le a pozitív tényeket. Azaz: sokkalta jobb, csak Te is beállsz a divatos dumába, hogy egyik kutya, másik eb. Lósz@rt!

  • 2009.06.08 23:48:28Árpi

    "az ő kormányzásuk alatt nem voltak nyílt náci mozgalmak, nem tombolt az utcán csőcselék és nem volt 15 százalékos cigánygyűlölő párt"
    Na ja! Nem volt szükségük rá. Ami nem jelenti, hogy most az MSZP-nek kellettek...
    Szerintem mindkét nagy párt kellett ahhoz, hogy ma itt tartson az ország. (És ne feledkezzünk el a módszerváltás első kormányáról sem, mert az igazán ipari méretű osztogatást ők nevezték el privatizációnak, valamint ők voltak, akik leépítették a mezőgazdaságot és az ipart.)
    Szóval nekem az a régi vicc jut eszembe most:
    - Van magunknál rasszizmus?
    - Nincs, de igény, az volna rá!

  • 2009.06.08 23:50:20iii

    Szily, te meg vagy buggyanva. Nem olvastam végig az összes kommentet, gondolom, mások is megtették ezt a megjegyzést. Milyen kommer meg komcsi? El vagy maradva egy brosúrával. Hiányoztál a gyűlésről. Te vagy teljes politikai analfabéta vagy, vagy végletesen elfogult. Mindkét esetben alkalmatlan a cikkírásra.

    Ha jól kerestem ki, Tóth Károly vezette elő a köteles beszédet. Őt beperelte Kövér és a pert elvesztette, vagyis Tóth igazat beszélt. Akkor hol van itt a hazugság? Az nem hazugság, hogy ezt az MSZP kihasználta. Kövér maga is elismerte, hogy e nélkül a beszéd nélkül nyertek volna. Szerintem is. Ő ezt viccnek gondolta. Nem volt az.

    A legutolsó bekezdés meg úgy ahogy van, értelmetlen, értelmezhetetlen. A plakátfelület miatt kell összeadni a 15-öt a 18-cal??? Azzal támogatok egy pártot, hogy támadom??? Raffináltak ezek a kommerek, hejába. De milyen jól jártak.

  • 2009.06.09 00:12:59neutraly

    Inkább az SZDSZ-en "twiteltél" volna, nem csak a mennyiség, a minőség is számít

  • 2009.06.09 00:15:31cirrus minor

    az embernek el kell dönteni hogy tökös csávó és megmondja a tutit vagy lavírozgat. a kettőt egyszerre nem lehet. (ez Szilynek)

    a témához pedig idézném Török Gábor megfontolandó gondolatát idézném mai elemzéséből
    "Ha a Fidesz túl puha lesz, a Jobbik számára tálcán kínálja a szavazói újabb részét, ha túl kemény, a Fidesz mérsékeltebb szavazói politikai ízlését bánthatja."
    http://index.hu/belfold/2009/06/08/gyoztes_a_fidesz_nyertes_a_jobbik/

    és még annyit, hogy 2010-ben bizonyosan ki fog derülni hogy kinek a támogatásával jött létre a Gárda és a Jobbik projekt, mert a Fidesznek elemi érdeke lesz jegelni ezt a két szabotőr csapatot...

  • 2009.06.09 00:17:06tiborc2008

    Maszopp-frankenstein létrehozta a szörnyet és az most már önálló életet él.

  • 2009.06.09 00:20:03Eldé

    Választási csalás! Van magyarázat a Jobbik 3 mandátumára. http://pestigonzo.blog.hu/

  • 2009.06.09 01:41:27tom peris

    Szerintem itt rend akkor lenne ha az egész csapatot aki benne volt, van a politikában megfognánk, bepakolnánk egy pár buszba, és aztán irány egy délafrikai gyémántbánya... És ott addig lapátoljanak amíg össze nem szedik azt a pénzt amit eddig elloptak, vagy segítettek ellopni!

    Különben meg belegondolt bárki abba hogy ha csak pl a közbeszerzést rendbetennék akkor nem hogy adókat, meg áfát emelni, közalkalmazottakat elküldeni nem kellene hanem a költségvetés annyira plusszos lenne hogy lehetne bátran mindenféke adót csökkenteni... És csak kinek lenne mindez rossz? A gyémánbányába szánt kolegáknak...

  • 2009.06.09 05:56:54misimókus

    Nem értem a felháborodást. A cikk teljesen jogos, nem nácizik. Sokan ugranak azonnal, mert csak akkor érzik jól magukat, ha nácizzák őket ("bántanak, jaj segítség".) És hát ott van egy másik csapat, amelyik csak akkor érzi jól magát, ha... De ez a cikk róluk még annyira sem szól. Szól viszont arról, hogy ha a népmesei elemeket lebontjuk, akkor mitől lesz egy párt hirtelen 15%-os. Ezek jogos kérdések minden jobbérzésű emberben. Hiányos viszont a cikk, mert érdemes lenne megnézni, mi főtt még ki Szilvássy kiskonyhájában. (Cigánylövések, Magyarok nyilai Ud zrt, jegyiroda gyújtogatás stb.) Ő és a túlmozgásos haverja tették élhetetlenné ezt az országot és tönkre az MSZP-t, emelték fel a jobbikot. A Jobbik majd nélkülük le is ereszt majd, de az MSZP sem jön vissza innen. És akkor majd kibontunk egy üveg nagyon finom bort, és elégedetten elkortyolgatjuk.

  • 2009.06.09 07:23:59samot

    A hatalmon lévö kormàny nivoja a Jegybank elnök tegnapi parlamenti felszolalàsa:))
    Gratula! Sötétség pur!
    Ilyenek és hasonlok komànyozzàk az orszàgot!Ez viszont siralmas!

  • 2009.06.09 08:15:57badabing

    ugar

  • 2009.06.09 08:24:50Micro_fine

    A hatalom propagandagépezete, olyan mértékü kontraproduktív teljesítményt nyújtott már évek óta, aminek csak ez a választási eredmény lehetett a következménye. A sok hazugság, az ellenzék lejáratása, a feleslegesen kidobott százmilliós kampánykiadások, a vidék bíztonságának hiánya és ennek politikai uszításra való felhasználása mind-mind a szoc-lib rezsimet ásta alá. A választok jogosan undorodtak meg ettől a politikai hatalomtól.

  • 2009.06.09 08:28:05bozgor

    Hát megértük ezt is!
    .
    És most már sokkal jobb nekünk, hisz teljesült amit "a zemberek" akarnak.
    .
    Az adók eltörölve, az ország és a nép gazdag - a kormány pedig sietősen elpucolt.

    Most a felelősségre vonás ideje van.

    De mikor kerül sor a levitézlett OV felelősségre vonására?

  • 2009.06.09 08:43:08KitorlásVapitány

    Talán nem ártana egy versike:
    -Hazudik a Feri?A zOrbána hibás!
    -Gazdasági válság?A zOrbána hibás!
    -Szlovák terroristák?A zOrbána hibás!
    -Hazudik a Demszky?A zOrbána hibás!
    -Lopnak a kommerek?A zOrbána hibás!
    -Lopnak a kamuliberálisok?A zOrbána hibás!
    -Jönneka faszisták?A zOrbána hibás!
    -Hazudik az EU?A zOrbána hibás!
    -Hatalmat szorítják a maszopék?A zOrbána hibás!
    -Lop a Kóka mega Bálint?A zOrbána hibás!
    -Fiatalkorában más volt?A zOrbána hibás!
    -Hazudik a Gordon?A zOrbána hibás!
    -Romlik a forint?A zOrbána hibás!
    -Korona a parlamentben?A zOrbána hibás!
    -Há mé nem csinát semmit????A zOrbána hibás!
    -Minden faszkalap kapja be, aki nem látja a fától az erdőt és nem érti meg, hogy egy kormány, aminek 8 évig volt felhatalmazása, a min.elnökferi saját bevallása szerint sem csinált mást, mint reklámokat gyártatott és nagyon hangzatos üzeneteket juttatott el a néphez.Ezekután az az egyetlen érve ezt a kormányt gründoló-és ebből fényesen magát és az országot szétlopó-garnitúrának, hogy:majd jön az Orbándiktátor, meg a nácik.Megint semmi, de semmi előrelépés, ötlet, valós kormányzati cselekvés, csak duma/duma/hazug duma.A nácikkal meg valóban saját kis metszett farkincájába harapott a ZSDZS, mert addig reklámozta őket, amíg be nem jött.Hát igen, ez a baj a "reklámkormányzással", hogy egy idő után visszanyal a fagyi.De ezt a sötét elvtársak úgyse értik.

  • 2009.06.09 08:57:04avanivi

    OV csak a jobbik segitségével tud kormányt alakítani.Pedig MK csak most kezd belelendülni az aprócska körülmetélt farkincák emlegetésebe.Ilyen embert hatalom közelébe engedni bűn.Aki nem emlékszik a bánya, székház, szőlő és a "ne mi kapjuk a legtöbbet",-esetekre ne beszéljen lopásró, csak akkor, ha ezeket is megemliti.Orbán felfalja a Jobbikot a gárdákkal együtt. Szép, mozgalmas időszak következik,pedig az egész a polgárikörökkel kezdődött amit Ő hivott életre . A pórnépnek nem lesz sem jobb, sem rosszabb ,nyugi.A mese mindig a gazdagokról szól,és szegények meg ölik egymést a kegyeikért,Nézzétek meg a szijjártó gyereket. 26 évesen milliomos és Ő cukkol a szövegével nyomokult szegényeket.Az a baj, hogy nincs egy normális, igaz államfő sehol a láthatáron

  • 2009.06.09 08:59:00sisszi

    a cikk fenn van a fidesz honlapon
    hiteles forrásként:DDD
    http://www.fidesz.hu/index.php?Cikk=134903

  • 2009.06.09 09:00:39fekete_kápó

    Senki nem volt hajlandó foglalkozni a cigányproblémával. Addig hallgatták agyon, míg valaki választást birt nyerni vele. Ez van ha a mérsékelt erőktől nem várhatnak megoldást a polgárok.
    A cigány-magyar polgárháború pedig már régóta zajlik, csak a magyarok most kezdtek védekezni.

  • 2009.06.09 09:10:52Mária

    "Az MSZP legnyilvánvalóbb, éveken át, folytatólagosan elkövetett bűncselekménye nem is a pimasz lopkodás, az ötlettelenség, az ország gazdaságának romba döntése..."

    Attól függ, honnan számolod... ha a nagy elődök munkálkodását is hozzácsapod, és miért ne lehetne a szellemi ősök tetteit is hozzácsapni, akkor ott van a kétes körülmények között lezajlott "privatizáció", ott van a kádári eladósítás, a gondolkodó emberek ellehetetlenítése, ott van '56, ott van Recsk, ott vannak a kitelepítések, az államosítások, rengeteg ártatlan ember KIVÉGZÉSE nyíltan, vagy titokban a nevükhöz köthetően...

    Ott van 1919, ami vérfürdő szempontjából szintén nem volt habos piskóta...

    Hogy jön ez a söpredék véreskezű mocskos bűnöző banda ahhoz, hogy bárkit lenácizzon, aki szereti a hazáját és határozott szándéka, hogy ebben az országban boldoguljon???

  • 2009.06.09 09:38:35avanivi

    A sok buta komcsizó / aki lehet Ő maga volt a komcsi/miatt került elő a nácik nácizás.Vérfürdő? Dunába az összes komcsival?!
    Kedves Mária ! A Fideszes komcsikról is beszélsz, vagy azok nem komcsik .De okos vagy ,hogy tudod hol kezdődött.Azt szeretném tudni mikor lesz vége.

  • 2009.06.09 09:44:32kampela

    Ez a szöveg annyira rossz és naív, hogy nem érdemli meg a papírt és a tintát. Szily László, ebben annyi intellektuális munka sincs, mint egy főttojásban. Érdemes elolvasni a hozzászólásokat. Komolyan azt gondoljuk, hogy azt a buta hiedelmet, hogy Magyarországon vanank a világ (Európa, Univerzium, nemgivandörlenttőő) legmagasabb energiaárai, azt az antiszemitizmus vádja hozta létre? C'mon. Olvassunk, mielőtt írunk, ezt tanácsolhatom.

  • 2009.06.09 09:46:22Mária

    @avanivi:

    Arról beszélek, hogy mielőtt bárki bárkiről bármit fröcsögni kezdene, nézzen előbb szét a saját jelenében, múltjában. Nézzen a tükörbe inkább!

    Hátha abban sincs minden rendben. Hátha abban vannak ám az igazán titkolni, szégyellni való dolgok.

    Hátha nem az a legcélravezetőbb megoldás, hogy a normális munka és az eredmények helyett folyamatosan gyártják az embereknek az "ellenségképet"...

    Mert még a végén az emberek nem a propagandára hallgatva, hanem a saját eszükre támaszkodva találják meg maguknak az ellenséget.

  • 2009.06.09 09:51:37lakobalan

    Kedves Szily. A cikked úgy szar, ahogy van. Felületes, látszólag laza, ami jelenleg féligazságokat takar, de ennél többet érne valami normális értékelés a helyzetről, esetleg elővéve a józan észt. Szarul kormányzott az MSZP, ez igaz, de azt mondani, hogy a Fidesz jobb volt, az enyhén szólva is botorság. Olvass el már néha normális közgazdasági elemzéseket, vagy esetleg nézd meg a statisztikákat, és ne csak a szóvivői hadovákra alapozz. A tények azt mondják, hogy az Orbán-Torgyán kormány 4 éve alatt sem történt semmi érdemleges dolog, viszont azt kurva jó propagandával leplezték. No meg loptak ők, is legalább annyira, mint más pártok. Ami még nagyobb baj, és ezt hajlamos mindenki elfelejteni, hogy a Fidesz közben liberálisból " konzervatív" ideológiai párt lett, és ez engem legalább annyira zavar, mint a gazdasági töketlenkedések. Nehogy már állami jelszó legyen a hitoktatás, a csapatzászló-szentelés, a hiszekegyistenben, no meg a bazilikás közös istentisztelet, a "szent" korona, meg a sok hasonló katyvasz. A szélsőjobb meg életre kelt magától, nem kellett azt kelteni. Ha lenne egy kis egészséges történelemszemléleted, akkor józanabbul tudnád ezt is szemlélni, és nem hordanál hete-havat össze a balos manipulációkról. Ha már felelősöket keresünk (bár nem kéne), akkor mégiscsak a Fidesznek vana valami köze a Jobbikhoz, kedves barátom!!! Gyurcsánnyal kapcsolatban meg: szóval döglött lóba...Tehát, mindent összevéve, szedd össze magad, és próbáld meg kicsit reálisabban értékelni a világot, amit most leírtál, az egyszerűen szánalmas...

  • 2009.06.09 09:59:21tocsu

    Rendesen van zűr a fejekben úgy látom!

  • 2009.06.09 10:02:41istván007

    Nekem az az egy kérdésem van, hogy Szily László cikke az Index szerkesztőségi állásfoglalása-e vagy sem?
    A cikk elején az áll, hogy "az MSZP legnyilvánvalóbb, éveken át, folytatólagosan elkövetett bűncselekménye nem is a pimasz lopkodás,az ötlettelenség, az ország gazdaságának romba döntése, hanem az, hogy annyit manipuláltak a szélsőjobbal, hogy végül tényleg sikerült életre kelteniük."
    Egy internetes portálnak biztosan állást kell ezen a módon foglalnia bizonyos pártok ellen? Persze,így aztán ezzel együtt bizonyos párt/ok/ mellett is.
    Van-e az internetes portál szerzőjének bizonyítéka az elkövetett bűncselekményekkel kapcsolatban? Született-e már jogerős bírói ítélet az MSZP-vel, mint párttal szemben ezekben az ügyekben? Ha nem, miért írja le a szerző kijelentéseit kész tényként?
    Csak ezekre a kérdésekre szeretnék választ kapni, hozzátéve, hogy a komplett pénzpiaci és gazdasági válságot egyformán nem értik a mértékadó értelmiség képviselői és az egyszerű, hétköznapi emberek -- halvány fogalmuk sincs a mibenlétéről, beleértve az újságírók hadát is, akik hónapok óta szajkozzák a jól bevált politikai kliséiket.
    Üdv!

  • 2009.06.09 10:03:32BigSlick

    Sziasztok!
    Senkinél nem láttam úgy látszik a mai világban már nem divat kedves fórumozó barátaim, de ha csatlakozunk egy társasághoz illik köszönni!!!!

  • 2009.06.09 10:08:35istván007

    Most olvastam el lakobalan szövegét, nagyban egyetértek vele. A Jobbik létrehozása körüli vita nagyon érdekes. Vona Gábor ugyanannak a polgári körnek volt oszlopos tagja, amelyiknek maga Orbán Viktor -- akkor tehát milyen összeesküvés-elméletekről van szó? Szily úr helyszíni tudósítása szerint a Fideszben biztosak abban, hogy az MSZP pénzeli a Jobbikot -- oké, de kérdezzék már meg Viktort Vona úrról, akivel vállvetve küzdött a "liberálbolsevik" erők ellen éveken át, hogy is van ez?!

  • 2009.06.09 10:12:59istván007

    Szia, BigSlick, örülök, hogy nagy híve vagy az illemnek. De ugye nem csak köszönni jöttél?

  • 2009.06.09 10:15:08senderesevece

    1.nem volt ez nagy fidesz győzelem, mert ha a részvételt nézem a jobb oldal tüntetni is, rendszert váltani is, és szavazni is imád. meg akarja mutatni az erejét. a bal lusta, otthonülő, halk.Mivel az összes jobbos szavazott és csak elenyésző balos szavazott, a fidesz 4O%a és a jobbiké együtt egy szavazásnál kevesebb mint 5O. Most és az előző választáson a bal oldal büntetett. megbüntette a bal vezetőit. azokatakik ötlettelenek voltak, aki loptak, konspiráltak, csaltak, hazudtak.büntette a liberális is a szerncsétlen tolvaj horngáborféléket.Szoval kedves jobboldaliak.Annyira nem kéne elszállnunk ám! csak látszólagos és megtévesztő a fölény.Ha számulunk, akkor még csak fele sincs a kétharmados fölénynek.Sztem a Szadesz most szépen belementi magát a LMP-ba.Vagyon átmentés is következhet.balóné is az ősliberális, aki a Baló metéltjét szopizta évekig rájött, hogy polgárjogi aktivistaként nem kereshet, viszont igy degeszre. Zsidózni jó, mégha értelmetlen is. Ahogy igent tudott valakinek mondani, ugy tud nemet is. Bocskays köpönyeget huzott, amugy pozsgaysan szűrösen, csintalanul.ÉS TOVÁBBRA IS KUSS VAN A KÉPVISELŐK JUTTATÁSÁROL, A PARKOLOCÉGEK ZSEBÉRŐL.
    BIRKA MAGYAR!!! ZSIDÓÓÓZZZ, CIGÁNYOZZ!OLYAN PRIMITIV VAGY, VOLTÁL MARADSZ... EZÉRT KULLOGUNK MINDNKI UTÁN.BEETETETTT A JOBB, BEETETETT A BAL ÉS MINDNKI.BAROM MAGYAR MEGINT HÜLYÉT CSINÁLTAK BELŐLED.
    HAHAHA. ÉS NEM TEL AVIVBÓL RÖHÖGNEK RAJTAD, HANEM A KOSSUTH TÉRRŐL, IMMÁRON A KOSSUTH TÉRIEK IS.

  • 2009.06.09 10:20:54BigSlick

    Véleményem szerint a Jobbik térnyerése egyértelműen az MSZP-FIDESZ nagykoalició álhatatos munkájának következménye, valamint része van benne minden egyes pártnak amely a rendszerváltás óta megfordult a honi politikaiélet színes palettáján. Ezen pártok politikusai sokat tettek azért hogy odajussunk,ahol most vagyunk "a bizonytalanság, a reménytelenség, a teljes kilátástalanság mezején".
    És hogy van-e innen kiút!
    NÉLKÜLÜK TALÁN, DE VELÜK NINCS!!!!!

  • 2009.06.09 10:23:26istván007

    Horn Gábor biztos nem lopott semmit, ettől függetlenül, ha egy kicsit megfésülnéd a stílusodat, tárgyalási alap lehetne, amit írsz a nem túl összeszedetten gondolkodó honfitársainkról, senderesevece.

  • 2009.06.09 10:23:27BigSlick

    Nemcsak köszönni jöttem István007, csak melózok és ügyfelem jött!

  • 2009.06.09 10:24:43SAABÓ

    senderevece
    Jómagam is teljesen egyetértek veled! A sok birka nem veszi észre az igazságot és sajnos nem látnak tovább az orruknál.Ez olyan mint a menetelés BAL-JOBB-BAL-JOBB könnyen kiszámítható, csak azoknak nem akik ezeket a kommenteket írják,
    ráférne a magyarságra egy alapos IQ-kúra!
    A birkanyáj élén is a kos halad kolomppal a nyakában ......ez ezen az országnak nevezett legelőn sincs másképp :(

  • 2009.06.09 10:25:25istván007

    Nagykoalíció legfeljebb a képviselői juttatások és jogosultságok, valamint a mentelmi jog kérdésében volt, meg amikor Orbán jó párszor mellényomott a gombnak és megszavazta a szoci indítványokat.

  • 2009.06.09 10:29:52BigSlick

    Sztem:
    olaszország az olaszoké
    németország a németék
    "MAGYARORSZÁG A MAGYAROKÉ" egyszerre kell sírnom és röhögnöm amikor egy jelmondat miatt az OVB-hez fordulnak alkotmányelleneségre hivatkozva...! HIHETETLEN!!!!!
    DE ennyi a MAGYAR POLITIKA!!!!!

  • 2009.06.09 10:31:21istván007

    Egyszer írtam arról, hogy a magyarok mindig oda szavaznak, ahonnan többet és szebb jövőt ígérnek nekik. Most is ez történt, de hogy a Jobbikban miért bíznak annyian, ez rejtély. Ha ők lennének hatalmon, állandó konfliktusban, harcban lennénk az összes szomszédos országgal, a rettegés és félelem légköre uralkodna az utcákon, megfélemlítő lovascsendőrök poroszkálnának, egész nap szentmisék és hazafias zenék, és ha nem tetszik a képed egy közterületen valakinek, simán leüthetne, brrrr...

  • 2009.06.09 10:36:22BigSlick

    Nagykoalíció legfeljebb a képviselői juttatások és jogosultságok terén.

    kezded érteni ennyiről szól nálunk a politika

  • 2009.06.09 10:38:30BigSlick

    István007 mit nem értesz????? Ezért!!!!!!!!!!
    A Jobbik térnyerése egyértelműen az MSZP-FIDESZ nagykoalició álhatatos munkájának következménye, valamint része van benne minden egyes pártnak amely a rendszerváltás óta megfordult a honi politikaiélet színes palettáján. Ezen pártok politikusai sokat tettek azért hogy odajussunk,ahol most vagyunk "a bizonytalanság, a reménytelenség, a teljes kilátástalanság mezején".
    És hogy van-e innen kiút!
    NÉLKÜLÜK TALÁN, DE VELÜK NINCS!!!!!

  • 2009.06.09 10:39:53SAABÓ

    ja ...és meglátásom szerint egyre jobban kacsingatunk a 70es-80-as évek Észak-Írországi állapotok felé! Emberek - valakinek szólnia kéne ,hogy az kurva sok éve volt már és az e fajta társadalmak már csak a 3. világban vannak manapság.
    De Mi -kiváló képességű magyarok- mint mindent, ezt is meg fogjuk tudni csinálni..

  • 2009.06.09 10:40:54BigSlick

    Amit írsz a hazafias magyarságról az kétségbe ejtő!!!!!!!!!
    Tudod te mit írsz ember??????

  • 2009.06.09 10:50:47BigSlick

    Nem beszéltem még a hazánkban élő Kb. két millió Romáról, akiknek 97 %-a munkanélküli 2 % a az oszágos és helyi politikában tevékenykedik (abból él) 1 %-a dolgozik. Tehát a 99 %-át a mi adónkból tartjuk el, kölyköstűl, rezsistűl, mindenestűl!!!!!
    Szted ezt meddig lehet bírni???

  • 2009.06.09 10:52:18istván007

    Ez így túl általános, ezért talán semmitmondó is.
    Több konkrétumot!
    Több ezer volt MSZP-s szavazó voksolt a Jobbikra, amely mindenben az ellenkezőjét mondja, mint a szocik. Tömegek vannak olyanok, hogy minden jó és jó az ellenkezője is, ez egy kicsit hihetetlen.
    Ha azt mondják az emberek, hogy elegük van az eddigi hatalomgyakorlókból, akkor miért egy szélsőjobbos, civilizálatlen erőben kezd el hinni?

  • 2009.06.09 10:53:48istván007

    Helyesbítek: kezdenek el hinni.
    BigSlick, látom, kibújt a szög a zsákból.

  • 2009.06.09 10:55:25senderesevece

    istván007!a Horngábor, a bőhm andrás félék miatt tart ott az ország ahol tart. kokáról nem is beszélve.
    19 évig pénz állt a házhoz liberális köntösbe bujva és az sem tántoritotta őket, hogy miattuk kezdtek el a primitivek zsidózni is. egybemosatás.több se kellett a tuskóknak. nem látták hogy MINDENKI, DE MINDNEKI AKI A HUSIS FAZÉK KÖZELÉBE JUTOTT LOPOTT, CSALT HAZUDOTT?most még utolso erőből a szocik fideszes és jobbikos segitséggel eu pénzelet tesznek zsebre. ezek nem cigányok, nem zsidók, nem nyujorktelaviv, nem moszkva, nem svéd, vagy dán, nem nigger, nem buzi, hanem POLITIKUS!!!
    visszaálnek azzal, hogy a magyar a világ legagresszivebb birkanépe. Bennünket 15o évig le lehetett igázni, bennünket a nácik donra küldhettek, bennünket az oroszok boldogithattak. EMELKEDJÜNK MÁR MAGYAROK FELÜL MINDENEN!TÉRJÜNK MAGUNKHOZ!NE TRIANONOZZUNK, NE CIGÁNYOZZUNK , (oldjuk meg szigoru törvénykezéssel)NE BALOZZUNK, JOBBOZZUNK!NE TÜRJÜK, HOGY BAL, JOBB SZÉLSŐSÉG SAJÁT ZSEBRE DOLGOZZON!elég a tokajbol, balatoni északi maffiábol, összefodásbol, kőbányábol, gyurcsány birodalombol, hornszámlagyárból, vagyonnyilatkozati albérletből, ladábol, elég az ártatlan pofábol!SZTEM EZ AZ ELÉG!!ELÉG ABBÓL, HOGY MAGYARORSZÁG EGY NAGY FIZETŐ PARKOLÓÓRA LEGYEN
    ÁG

  • 2009.06.09 10:58:31erdi

    A jobbik térnyerése a jelenlegi politikai inkompetencia eredménye. Akármelyik párt is van mögötte, az igazat mondják ki, kertelés nélkül. Az, hogy valóban majd úgy is cselekednek-e azt majd az idő bebizonyítja.
    Az mindenesetre az MSZP/SZDSZ-nél már többszörösen bebizonyusult, hogy nincs pariban a duma és a tett, és kurvára nem érdekli őket a magyar nép sorsa. Ezért már éppen ideje volt, hogy végleg eltűnjenek a politikai életből.

  • 2009.06.09 10:59:13Atisz

    Végre egy jó kis cikk (a sok Tóta Weisz féle agymenés között).

    Világos hogy a Fidesz megpróbálja befeketíteni a Jobbikot, hiszen immár komoly riválisuk lett. Azoknak pedig, akik a Jobbikot az MSZP kreálmányának tartják, azt üzenem: itt nem arról van szó hogy a Jobbik immár középpárt lett, hanem arról hogy van 2 x 200.000 +1 szavazó, aki a nevén nevezi a dolgokat és nemet mondott az SZDSZ-féle szélsőséges nézetekre.

  • 2009.06.09 11:02:34istván007

    A szöveged végével egyetértek, az elejével sehogy.
    Részemről befejztem.

  • 2009.06.09 11:03:21guszthy

    Sunabouzu!
    Ugye az emberek két csopoortba sorolhatók, vannak a normálisak és a hülyék, de a besorolást mindig a normálisak végzik (esetünkben Te).

  • 2009.06.09 11:14:51SAABÓ

    guszthy
    Ezt én úgy definiálnám,hogy vannak akik tisztán látnak,és vannak akiknek lehet vetíteni....sajnos ez a (nagyon)nagy többség

  • 2009.06.09 11:17:33BigSlick

    Kibújt a szög a szákból???
    Nem vagyok rasszista, csak realista!!!!!
    Kétségebeejtő az, hogy ha valaki nevén nevezi a dolgokat, feltárja a problémákat, azt nálunk szélsőségesnek, rasszistának nevezik!!!
    A cigányság kérdése az ország legsúlyosabb problémája, és most már nem lehet az ezt kimondókat, egy rasszista megbélyegzéssel, és kézlegyintéssel lerázni.
    Mert ha az ezt tesszük és hagyjuk hogy ezt tehessék velünk akkor a saját sírunkat ássuk. Ez az úton egyenesen a POKOLBA visz!!!

  • 2009.06.09 11:30:21Legelő Őse

    Én ilyesmire is emnlékszem a fidesz/KDNP-től:
    - nemzetvesztő, hazaáruló, választási csalás, illegitim kormány, szakállas bácsi, Orbán a Kosstuthtériwoodstock első napján beszédet mond a téren, csak aztán lett már nagyon ciki, mikor felolvasták a téren, melyik politikus zsidó..., aztán kordonbontás, nem elhatárolódás a gárdától - majd egy pofonos mondattal komolytalannak titulálni...
    Akárhogy is, én azért nem hinném hogy a szélsőségek megerősödése egyedül baloldali hiba lenne...de Te tudod szily

  • 2009.06.09 11:33:45Legelő Őse

    BigSlick: azért nézz már körül mondjuk a kurucinfon - szerintem a jobbik szavazói és "politikusai" nem csak problémafelvetés szinten foglalkoznak a cigányság problémáival...azért valljuk hogy be hogy a javasolt megoldások nem hangzanak túl eu , sőt ember konformnak....
    Ha nem ilyen szánalmas lenne a jelenlegi politikai elit, a jobbikból az életben nem lehetett volna 2%nál több..

  • 2009.06.09 11:35:45Legelő Őse

    valaki világítson mát hogy mi az az igazság amit a jobbik kimond...mert ezt nem értem...

  • 2009.06.09 11:40:48SAABÓ

    Kedves BigSlick
    Ezúton üzenem,hogy ez tényleg így van, csak Mi ezt is primó-sutyi módon intéztük évtizedeken keresztül,
    mert egész egyszerűen egyik hatalom sem tett a kérdésben semmit, minden civilizált országban ez már rég meg van oldva,csak egy kis statisztika: a 9 milliós Ausztriában több mint 1 milló bevándorló él,az osztrák törvények betartásával.

  • 2009.06.09 19:45:52SPIDER

    Vicc amit műveltek:

    Örök érvényű trükköt hajtottak létre a szocialisták. Kampányoltak a Jobbik ellen, és nem a Jobbikért. A választások előtt például napokig hír volt, ha cigányt ért támadás, és egyből azzal jöttek: rasszista indíttatás, és Magyar Gárda! Holott sok esetben nem bizonyított a rasszista indíttatás, sok esetben már megdőlt az állítás, sőt néhol nem cigány áldozatról (Kóka) is azt állították, cigány volt.

    A Jobbik nem náci és nem is újfasiszta párt. Követelései szinte megegyeznek a Független Kisgazda Párt törekvéseivel. Akkor anno Torgyán Papa is náci volt?

    A lejáratáshoz mindig is értettek. Pl. Szabó Albert a Horn-kormány agitátora, akit a kormány az akkoriban jelentősen megerősödött jobboldal lejáratására bérelt fel. Mondta a sületlenségeit, zsidózott, cigányozott és az emberek féltek a jobboldalra szavazni. Ez megy most is.

    A Jobbik bűne, hogy elővett egy valós problémát, a cigánykérdést! Amit nem nekik kellene megoldaniuk, hanem az épen aktuális kormánypártnak, de ők csak szavazatokat látnak bennük. A cigánykérdés egy időzített bomba, hiszen közel 1 millió honfitársunkat rekesztjük ki a mindennapokból. Cigánybűnözés van, de saccolok 950e cigány annyiban bűnös, hogy szegény és ki van téve a maradék saccolok 50e cigánybűnözőnek. Uzsora, védelmi pénzek stb... Meg kell oldani ezt a kérdést, hogy a cigánybűnözők megkapják méltó bűntetéseiket, és 950e honfitársunk meg méltó, emberi körülmények között tudjon élni köztünk, a többségi társadalom tagjai között!

    Hajrá Jobbik!

    Szebb jövőt!

  • 2009.06.09 20:03:31Molnargoreny

    Nem a Jobbikat gründolta Szilvásy (ennyire tényleg nem profi), hanem csak a Magyarok Nyilait a patikamérlegen kimért óvatos operettmerényleteivel.

  • 2009.06.09 22:05:13bécsi pszicho

    Nabazmeg... hogy valaki ekkora seggfej legyen, mint ez a szilly...

  • 2009.06.09 23:36:28exlex

    majking 2009.06.08 21:22:16

    "Szerintem sem kell felni a JOBBIK-tol, bar mas okbol gondolom. Nagyon hamar ki fog derulni, hogy mennyi temat lehet koruljarni, akar az EU-ban, akar a magyar parlamentben a nagyon primer filozofiajukkal. En mar arra is kivancsi vagyok, ki lesz hajlando Morvai melle leulni barhol is. Persze, tudom, folytatodik az oruletuk, majd kiderul nyilvan a Sarkozyrol meg Merkelrol meg akar Cameronrol is, hogy a rohadt zsidok szekeret toljak. De az mar igazan komikus lesz."

    Sarkozy a saját szekerét tolja, mert ő az.

  • 2009.06.10 00:30:23András Csepelrőlh

    Június Hetedike

    Most.
    Ütött az óra,
    marxtéri menóra!

  • 2009.06.10 06:58:25Zoltanius

    Én úgy vélem, hogy a Jobbikot személyesen Orbán Viktor gründolta, csak most az már ránőtt a fejére. Ha jól emlékszem az Orbán Viktor "baráti körben" (polgári kör) együtt ücsörögtek Vona Gáborral. Ezek után azt mondani, hogy a Jobbikot az MSZP hozta volna létre, hát elég vicces...
    "
    A Jobbik nem náci és nem is újfasiszta párt. Követelései szinte megegyeznek a Független Kisgazda Párt törekvéseivel. Akkor anno Torgyán Papa is náci volt?"

    Jobbik := kisgazda populizmus + MIÉP-es radikalizmus + nyílt zsidózás + nyílt cigányozás.

  • 2009.06.10 09:50:59nausea

    Most már szemernyi kétségem sincs afelől, hogy Szily elindult a Benkő Dánieli úton. Leszámítva, hogy esetében a pszichózis jóval kevésbé szórakoztató formájáról van szó.

  • 2009.06.10 14:42:16I. Piktor Mo. lúzere

    re Anonymus A27:
    Viktor hajdanában megvette a MIÉPET, nem jól kormányzott. Most tényleg a lúzer kormány bénasága tolta a Jobbikot + nyomták bele a pénzt Szilvásy-ék.
    Szerintem a cikk alaptézise igaz, csak kicsit fellengzős, de igaz. Gyurcsány van olyan gazember (vagy profi politikus) hogy ilyen ziccert nem hagy ki, hogy felhozza a szélsőjobbikot, de most tényleg túl jól sikerült. (Egykori Gyurcsány szavazó vagyok, vagyis bűntárs) Ui. a politika aljasságban túltesz rémálmainkon

  • 2009.06.10 17:00:06SMollly

    Kedves Eszkep, én a kommunistákat kihagynám a dologból. Ezeknek ugyanis annyi köze van a kommunizmushoz, hogy Marx ellenük írta a Tőkét. Az a néhány ember, aki Thürmer körül lézeng, a Munkáspártban, na azok igen, azok tényleg kommunisták.

    Van itt egy nagyon érdekes kis kérdőív,

    http://www.politikaiterkep.hu/

    én egyszer kitöltöttem. A véleménye alapján egy grafikonon a végén mindenki láthatja, hogy a bal-jobb, illetve konzervatív-liberális tengelyen hol helyezkedik el, és hogy a pártok az általuk képviselt vélemény alapján hol helyezkednek el. Az eredmény megdöbbentő: baloldali a Jobbik, és a legtöbb ember véleményéhez az áll közel, az MSZP támogatók konzervatív, baloldali elhelyezkedése a Jobbikénál van meg a Fideszénél, az MSZP pedig tőlük rettenetesen távol, mint jobboldali, és liberális párt, a SZadesszel együtt.
    Akkor min kell csodálkozni? A Jobbik az emberek égető problémáival kampányolt, és azzal, amit évek óta sulykol mindkét tábor: egyik lop, mint a másik. Mit mond a Jobbik? "Ezek mind lopnak" a Jobbik viszont egyelőre semmivel sem vádolható. Az MSZP szavazó pedig bármennyire utálja már az elkúrmányt, sohasem fog azorbánra szavazni, mert ezek évek óta egyebet sem csinálnak, mint azorbánból utálnivaló démont. Akkor mit fog csinálni az MSZP szavazó? Azt. Ha a keze leszárad sem szavaz a gyűlölt Orbánra, ezeknek meg már régen nem hisz, nem is tudja talán eldönteni, melyiket utálja jobban. A Jobbik az MSZP gyűlöletkampányának nagyban köszönheti sikerét. Teccettek volna békén hagyni azorbánt, mos nem lenne a Jobbik 15%-on.

  • 2009.06.10 17:06:17SMollly

    Látom, itt némi amnézia tört ki. A Jobbikot sem a Maszop, sem aviktor nem hozta létre, hanem a MIÉPből kivált ifjoncok, Kovács Dávid vezetésével, akik radikális konzervatív elveket vallottak, de nem kívánták tovább vinni a hátukon Csurkát, és a MIÉP keményen rasszista elveit. A legutóbbi választásokon együtt is indultak, mint "harmadik út", MIÉP-Jobbik-Kisgazdák. Azorbánék azt sem tudták, hogy kampányoljanak a Jobbik ellen, amióta csak létezik. A Jobbikra adott szavazat elvész, aki rájuk szavaz, az az elkúrmányt támogatja, a Jobbik megosztja a jobboldalt, blablabla... Emlékszem Bayer Zsolt nyilatkozatára a 2006-os választásokkor, mikor a Jobbikról kérdezték: "Ha bejutnak a Parlamentbe, akkor áldja meg őket az Isten mindkét kezével, de ha nem, akkor verje meg őket az Isten mindkét kezével" A Fidesznek most pont az a kínos, hogy nyilvánvaló: a Jobbik nemcsak eléri a küszöböt, át is fogja lépni. Az elveszett szavazatokról szóló eddigi fideszes agitáció tehát kútba esett.

  • 2009.06.10 18:15:04a91

    A napokban az Ep választást követően megkérdeztem néhány szélsőjobb ismerősömet ,hogy milyen garanciát vállal a Jobbik a leendő bukott szocialisták felelősségre vonására. Persze konkrét választ senki nem tudott adni. Azért kedves barátaim mert a Jobbik is csak ígéreteket tesz, ahogy ezt tette a Fidesz és később az MSZP is aztán a kormáynzás alatt pedig fele összejött fele nem ,bár azért bátorkodom megjegyezni ,hogy a Fidesz kormány alatt több igéret vált cselekedetté mint a szocialisták idején. Alapvetően van három párt van egy bukott szocialista akitől már egy ország megvonta a bizalmát ,van egy polgári demokrata aki nagy népszerűségnek örvend ,és igéretei nagyrészt cselekedetté vállnak, nem utolsó sorban komoly európai háttérrel, és van egy totálisan ismeretlen nemzeti radikális szélsőjobb szervezet aki persze bátran elfogadja a TMRSZ (Tettrekész Magyar Rendőr Szakszervezet) és még a Honvédség támogatását is. Szerintem nem normális dolog az ,hogy egy szervezet miután tudja magáról ,hogy nem tud kormányt alakítani magán hadsereget később pedig rendőri és katonai erők szakszervezeteit állítja maga mellé. Ha nem megy tisztességes úton saját választópolgárok segítségével ,akkor talán vissza kellene vonulni a politikától. Tehát a fent említett hármas talán egy kicsit elgondolkodtató.

    Isten velünk Magyar testvéreim!

  • 2009.06.11 09:18:51naugye

    Kedves László, a cikk végkövetkeztetése talán elhamarkodott. Vona féltréfás megjegyzése "M.O.-on az emberek 2/3-a jobbikos, de ebből még csak 1/3 látszik.", viszont jobban konvergál a valósághoz. Nem tudom milyen körökben forog, de én jártamban-keltemben sokfajta pártpref. emberrel beszélgettem már. Bátran kijelentem, legalább 80%-kuk cigányellenes volt.
    A Jobbik azzal nyert, hogy nyíltan és az emberekben ma élő módon nyúlt a cigánykérdéshez. Ez a valóság. Vidéken legalábbis.

  • 2009.06.12 04:13:50Chaoyang

    Minden kormanyzo part eddig fasiszta part volt Magyarhonban, mivel mind antidemokratikusak voltak. Azert, mert nem voltak rasszistak meg fasisztak voltak. Vicces, hogy 50 ev "antifasiszta" komcsi diktatura ilyen kaprazatosan felremagyarazta ezt a fogalmat.

  • 2009.06.12 13:52:53Tigris22

    Én 2006 ban első szavazóként az mszp-re szavaztam mert utáltam az orbáni arcoskodást meg azt hogy körülöttem mindenki a fideszt életi. Aztán jött a fekete leves(öszödi beszéd, megszorítások, gordonka....). Aztán elkezdtem olvasni a jobbik honlapját és rájöttem hogy naggyábol ez az a program amivel abszolút egyet értek, és most rájuk szavaztam, ezt még nem bántam meg, és remélem nem is fogom. Orbán meg szerintem pont olyan hiteltelen politikus mint gyurcsány meg a többi.

  • 2009.06.12 16:50:15a91

    A múltkor írtam arról a tényről ,hogy a Jobbikosok mindent elhisznek pártjuk programjáról. Persze demokrácia van ,így hát mindenki élhet azon jogával ,hogy más-más pártra szavazzon ,de a fenti írásomban (a91) már kifejtettem a hármas mércét. Azért én kiváncsi lennék még mindig rá ,vajon a Jobbik szavazók milyen garanciát látnak abban ,hogy a Jobbik teljesíti ígéreteit. Talán Magyarországon van egy olyan büntetésvégrehajtási intézet ahol minden egyes jelenlegi szocialista politikusnak névre szóló cellája van. Én nagyon szép dolognak tartom ,sőt mi több támogatom is a bűnözés visszaszorítását ,de kedves barátaim ismét megkérdezem. Mi a garancia arra ,hogy a Jobbik egy és mindenkorra felszámolja a bűnözést hazánkban?
    Most lehet mondani ,hogy Orbán Viktor is hiteltelen de csakis kizárólag utánna mondják kedves szélsőjobb honfitársaim ha meggyőződnek róla ,hogy Morvai Krisztina ,vagy Vona Gábor elnökúr nem az.
    Én természetesen nem állítom ,hogy az MSZP hozta volna létre személyesen a Jobbikot. De a fenti állításaim mellett a végsőkig kiállok.

    Isten velünk!

  • 2009.06.12 21:02:54szabi59

    Akarki is lep a hatalomra, meg kell büntetni a rablokat, es a multat is fel kell dolgozni. Az aranytalanul eladott nemzeti vagyont, meg vissza kell allamositani, annyiert, amennyiert megvettek. Es akinek ez nem tetszik, .... "El lehet menni Magyarországról! Itt lehet bennünket hagyni, kérem szépen! Tessék! Lehet menni!"

  • 2009.06.13 16:37:47-Mentor-

    Mennyi ostoba hozzászólás istenem... De mit várjunk ha egy ilyen zakkant ember mint szily úr simán szalonképes az egyik legolvasottabb hírportálon... De azért egy vicclapban még elmegy ez a tömény elmebaj :))Aki meg egy szót is komolyan vesz ebből a cikkből az minimum nem normális...

    A Jobbik erősödését a Fidesz folyamatos háttértámogatása hozta meg, 2006 őszi eseményekkor együtt tüntettek a kormány ellen, nem ítélték el a rendbontásokat, összefogás az önkormányzati választásokon, reformok elleni harc szintén szélsőjobbos támogatással, Fidesz közeli médiák nyitása szélsőjobb felé (Echo tv, Magyar Hírlap), radikális hangvételű megnyilatkozások szalonképessé tétele a rendezvényeiken... stb stb

    Természetesen a Fidesz célja ezzel korántsem az volt ami kisült belőle, mert ők integrálni akarták magukba a szélsőjobbos szavazókat, ez nyugodtan kijelenthetjük NEM SIKERÜLT, csak sajnos az árát ennek az egész ország issza...

    Az MSZP már évekkel ezelőtt figyelmeztetett arra, hogy a Fidesz politikája a szélsőjobb erősödését fogja hozni és lám igazuk lett!

    Most meg cinikusan az balliberelis oldalra kennék az ő általuk meggyökeresített és viselkedésükkel "locsolt" szélsőjobbos gaztengert, ehhez pofa kell...

  • 2009.10.11 05:17:16NN sakk-katona

    EZ A SZILY MÉG SOKRA VISZI. Meglátjátok. A Fidesz alatt. Ilyen aljas egy cikket! Van itt szemételtakarító szolgálat?

  • 2009.11.01 08:57:34VanWilder

    "Lendvai pártelnök Ildikó már tegnap este elmondta, h a Jobbikot az hívta életre, h a Fidesz túl sokáig eltűrte az árpádsávos zászlókat a rendezvényein...:)"

    Gratulálok annak aki ezzel egyetért. Szánalom.

    De komolyan egyszerűen nem tudom megérteni , mért bassza ennyi embernek a csőrét a Jobbik?

    Nácik??? Lol!
    Fehérterror ,nem?

    Ha egy párt nemzeti próbál lenni, az ország érdekeit próbálja szem előtt tartani , egészségesen nacionalista politikát akar folytatni , az egyből náci?

    Sajnálatos ezt látni , hogy mennyi ember gondolkodik így, de szerencsére nagyon sokan nem. Jó látni , hogy pl. Szentendrén mennyi öreg begyepesedett komcsi gondolkodású , beállítottságú ember van, de mellette mégis sorra "jelennek meg" emberek , akik kezdik tisztán látni , a dolgokat, jó irányba terelődnek.
    A fiatalság körében egyre inkább megjelenik a radikálisabb nézet.Egyébként vicc az , hogy aki kimondja hogy ma Magyarországon van cigánybűnözés , az rassista. Egy emberrel nem beszéltem még, aki nem így gondolta volna. Még a (szégyenszemre) komcsi nagybátyám is.^^

  • 2011.07.14 21:44:11Freemen

    Nyilvánvaló hogy a kommunisták hozták létre a szélsőjobbot, hiszen imádják ha minden alkalommal hazaárulózzák, hazugozzák, tolvajozzák, kommunistázzák, leköpik, utálják őket, ezáltal népszerűségük a zéróhoz konvergál.
    Megaszonta maga az igazmondó orbánviktor is hogy a szélsőjobbos akciók a szocialisták mesterkedése.
    Milyen jó ötlet volt minden nemzeti ünnepen kifütyültetni, tojással megdobáltatni magukat,így nyilvánvaló hogy senki sem gyanakszik rájuk.

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.