Miért gyűlöli a Fidesz a fiatalokat?

Van ez a helyzet, hogy az elmúlt pár évben újra kicsit ciki lett magyarnak lenni. Hazug miniszterelnökök, fogy a demokrácia, a sajtószabadság, elküldjük egy kicsit az anyjukba a multikat, az EU-t, meg úgy általában ezt az egész jogállamiságot és szabadversenyes kapitalizmust.

Ehhez képest van az országban néhány olyan dolog, amit az állam ugyan nemhogy nem igazán támogatott, de sokszor még gáncsolt is, mégis jól, egyre jobban működik, és amire büszkék lehetünk. Néhány ember ötletei, beruházása és munkája nyomán olyan dolgok (magyar kis- és középvállalkozások) működnek, amiknek híre van a világban. És nem, nem csak a Sziget, van még néhány példa: fejlődik borostól-éttermestől az egész gasztroszcéna, a pesti kávéházi élet, a színházi tér vagy éppen a szórakozóhelyek.

Ezek nagyjából pont azok a dolgok, amik elég meghatározó súllyal esnek latba, amikor azt nézzük, mennyire élhető, mennyire vonzó egy város: vannak-e helyek, lehet-e jót enni, van-e olyan pezsgő szórakozó- és kulturális tér, amiben jó élni, és amiért megéri idelátogatni. Most éppen bezárnak pár helyet. Lényegében egy önmagában európai hírűvé, turisztikai célponttá vált utcát.

Fel kéne ébredni: ma baromira nem az ezeréves történelmünk, a kereszténység, meg ki tudja még milyen avítt dolgok kötnek minket Európához, hanem a Szimpla Kert meg az A38, meg pár jó étterem .

De az egész ügy bőven nemcsak kulturális kérdés, hanem gazdasági is. A turizmus egy speciális exportáru, eladunk valamit a külföldieknek, ami nálunk termelt érték, csak éppen nem kiszállítjuk az árut, hanem ők jönnek ide érte, és aztán még egy csomó pénzt elköltenek itt. Az export az, amit egyébként szeretni szokás itt nálunk, és aminek egyébként köszönhetjük, hogy most éppen nem 4-5, hanem csak 1-2 százalék közötti zuhanórepülésben van a magyar gazdaság.

Exportálni azonban, ahogy általában termelni, bizonyos méret felett lesz érdemes. Ez adott esetben azt jelenti, hogy amíg egyetlen jó hely működik Budapesten, addig nem jönnek ide tömegével külföldiek, ha viszont már van egy tucat, akkor igen. Ha egy hely van, akkor annak a hazai közönségre kell bazíroznia, ami egyébként egy helyet talán képes is eltartani, tucatnyit viszont nem. Maradva még az exportnál: idejön az autógyártó, de nem mi vesszük meg a “luxusautóit”, hanem kiviszik az országból a pályakezdő német orvosoknak és tanároknak. De mi így is örülünk, mert a gyár itt teremt munkahelyet, fizet adót. A szórakozóhelyek esetében a munkahelyen, adón felül bónusz, hogy míg a luxusautóról csak álmodik a magyar, a Kazinczy utcába (vagy a Rádayba, a Liszt Ferenc térre, stb.) el lehet menni. Akár csak havonta vagy két havonta egyszer is - ott van, rendelkezésre áll, eltartják, de mi is beleülhetünk, ahogy pénztárcánk engedi.

De az állam ennek nem barátja. Egyrészt ugye hazudik, aki azt mondja, hogy éppen emelkednek a reálbérek, mert hát bizony keményen csökkennek azok, ráadásul tízezrek vesztették el idén a munkájukat. Az állam úgynevezett unortodox módszerrel – mondjuk tényleg nem ez lenne a hagyományos feladta – éppen leépíti a magyar fogyasztókat. A hazai vállalkozások azon része, amelyik nem tud exportálni, ezért nyög és dől be, az építőiparban például óránként szűnik meg cég. Ők nem építhetnek külföldiekre.

A másik, amivel az állam ezen exportképes magyar vállalkozásokat, a vendéglátóhelyeket sújtja, az a szokásos totálisan kiszámíthatatlan vállalkozói környezet. Bármilyen helyet nyitni ma Budapesten kettőtől ötvenig behelyettesíthető tetszőleges szorzóval nehezebb, mint bárhol Európában. HACCP így, melegkonyha úgy, tűzoltóság később, hatvanféle központi előírás mellett ráadásul a helyi önkormányzatok minden évben biztosan kitalálnak valamit, ami változik. Lehet ez parkolóhely-megváltás, többszörösére megemelt járdabérlet, vagy jönnek újabb engedélyek, felülvizsgálatok, amikért pitizni, korrumpálni kell. Ami biztos, az az állandó kiszámíthatatlanság. És persze az, hogy egy önkormányzati választás előtt menetrendszerűen indul be a kocsmarazzia, hullanak a bezárási határozatok, hetekre ellehetetlenítve a helyek működését.

Egy normális ország örül, ha életre kap fővárosa, ha érkezenek a turisták és költik a pénzüket.  Egy normális város eldönti, hogy mit akar, örül az alulról szerveződő folyamatoknak, az új és megmaradó munkahelyeknek, támogatja a vállalkozásokat, és learatja belőle a maga hasznát adóban, BKV-bérletben és fürdőbelépőben. És egyébként kiszámolja, hogy a százezres nagyságrendű fiatal turista és az általuk itt töltött akár milliós nagyságrendű vendégéjszaka mennyit hoz, hány munkahelyet biztosít, hogyan tartja életben a Malév nélkül bedőléssel fenyegetett Ferihegyet.

Nálunk ehhez képest Rogán Antal benyújt, a Fidesz meg csont nélkül elfogad egy törvényjavaslatot, amiről messziről bűzlött és be is igazolódott, hogy egyetlen célja és haszna van. Az önkormányzatok újabb lehetőséget kaptak arra, hogy „politikusan” eljárva baszogassák a romkocsmákat és egyéb vendéglátóhelyeket. Mondja a képviselő, hogy de hát ő a drogok meg a lehúzós helyek ellen akart fellépni. Naná. Mert eddig tényleg lehetett legálisan kábítószerhez jutni meg vendégeket átverni. Éjfélig meg most se gond, mi?

A szomorú az, hogy tényleg kéne tenni valamit. Egyfelől bátran kimondani, vállalni, hogy a város fejlődésének, folyamatos átalakulásának és megújulásának mindig lesznek vesztesei, árnyoldalai. A vendéglátóhelyek miatti panaszok jelentős része nyilván érthető, jogos. A teljes képhez hozzátartozik, hogy bőven nem egyetlen utca lakóiról van szó, ugyanakkor éppen a legérintettebb utcákban egyre kevesebb a valóban régi lakók által lakott lakás. Nyilván sokaknak nem vigasz, hogy ingatlanaik értéke a környék fejlődése nyomán könnyebben vagy drágábban eladható, bérbe adható, ők a régi a nyugalmukat akarják vissza. Ahogy egyébként sokan a városban, akikről szó sem esik: megvan például a Wekerle-telep széle, az egykori drága tisztviselőtelepnek a 2*3 sávos bevezetőbe érő szakasza? Túl régi ügy? Hány helyi autósnak fáj a Ráday utcában elbukott parkolóhelye? A Rákóczi úton az Urániánál alig két éve kialakított új “buszvégállomás” feletti házak lakói hogy vannak?

És nem, nem pusztán azt akarom mondani, hogy aki szórakozónegyeddé vált környéken lakik, az megszívta, ez van. De mit tesznek az önkormányzatok ténylegesen a szórakozónegyedek lakóinak védelmére? Minden panasz nyilván nem orvosolható, nincsenek tökéletes kompromisszumok, de valamivel elfogadottabb és kiszámíthatóbb helyzet simán lehetne. Látott valaha valaki közterületfelügyelőt, aki bírságolta volna a hangoskodókat? Odaállított valaki rendőrt, aki nem kötekedik, de akinek a puszta jelenléte is erősen nehezíti a kapualjbavízelést? Kötelezővé tették a hang és füstfogó ponyvákat a teraszokon? Ehhez képest egyébként vajon ki takarít és miből a romkocsmák előtti közterületen?

Lehetne egy sor kérdést sokkal civilizáltabban rendezni és megoldani, úgy, hogy Budapest ne veszítse el egy színfoltját, és az előbb-utóbb egyébként szükségszerűen kikopó panaszos lakók se érezzék azt, hogy teljesen leszarják őket. Amit most a politika csinál az ügyben, az sima szarrágás: évekig nem történik semmi, lehúzzák a helyeket, és várják, hogy cserélődjenek a lakók, jöjjenek a fiatalok meg az irodák. De ha éppen átviszi valamiért az ingerküszöböt a panaszáradat, kicsit odaütnek, razziázgatnak, bezárogatnak. És akkor lehet megint idegeskedni, esetleg néhány hely nem bírja majd a pár nehéz hetet, bezár. Akkor jönnek a helyére újak, aztán megy minden tovább. (Gyönyörű lehetőség a piacszerzésre.) A választások előtt meg megint lesz pár hét kötelező csendes pihenő és balhé, ennyi. Hacsak addig a politika nem kap észbe, és nem nyilvánítja mondjuk a kulturális jelen részévé, meg kiemelt nemzeti fejlesztési terv részéve, meg hungarikumprogram részéve és nemzeti bürokráciacsökkentő csomag alanyává a belvárosi szórakozónegyedet. Na jó, már az is elég, ha békén hagyják.