Igazi Westbalkán-para a gyerekbulin

Sosem hittem volna, hogy életem legdurvább tömegparáját, Westbalkán-szindrómáját a Bóbita Családi Filmfesztiválon kell átélnem. Voltam már gigakoncerten esőben és kánikulában, durva egyetemi bulin, álltam fél lábon tömött lépcsőn, szorítottak már falhoz szűk pinceklubban, de soha nem éreztem azt, hogy végleg elfogy a levegő, és most azonnal el kell indulni a kijárat felé, mert nagy baj lesz.

Pár hete egy szórakozóhely előtt kellett kb. tíz percet várnom, mert a biztonsági őrök azt mondták: a hely megtelt, várjunk egy kicsit, ha mások kijönnek, mi bemehetünk. Tiszta dolog. Amikor sorra kerültünk, kijött három ember, és beengedtek minket. A Westbalkán-törvény tehát ott működik. Egy ingyenes gyermekkoncerten nem. 

Már az elején látszott, hogy pocsék a szervezés az Aréna pláza mozijának előterében, ahol először az amúgy elég jó Apacuka gyerekrockzenekar lépett fel. Ahhoz, hogy az egyméteres kis emberek lássanak is valamit, nekik középre kell ülniük a földre. Körülöttük tömörül a 160-190 centis apák-anyák karéja, ami szépen elfogja a levegőt. Szerencsére ekkor még az Aréna pláza tetején lévő üvegablakok nyitva voltak, így volt oxigén.

A hangosítás pocsék volt, az énekből semmi nem hallatszott, a bal oldali hangfal pedig elképesztő torzan recsegett, akárhányszor hozzáért a húrokhoz az amúgy is lecsendesített basszusgitáros. A szervezők biztos azt gondolták, hogy a gyerekeknek ez is jó lesz, meg hát senki ne dumáljon, ingyen van az egész.

Mielőtt az 1-8 évesek megasztárja, az Alma együttes lépett volna a színpadra, még valamilyen hülye nyereményjáték nyerteseit sorolta a mikrofonba hosszan és unalmasan egy ember a tömeg közepén, de a kihirdetett nyertesek nem találták meg őt. Utána a színpadon folytatódott a a fájdalmas felolvasás, de aki nyert, az már nem tudta odaverekedni magát, hogy átvehesse a nyereményét. Már ekkor több anyuka kereste elkeseredetten elveszett gyerekét az embermasszában, de olyan is volt, hogy egy kissrác mondatta be a hangosba, hogy a pultnál várja a nagymamáját.

A baj akkor kezdődött, amikor az Alma megjelent a színpadon. Kint már esett az eső, a színpadi körül pedig teljesen egybeállt a tömeg. A zenekar azt kérte, hogy a színpad fölött csukják be az üvegtáblákat, mert elázik a technika. És akkor kezdett végleg elfogyni a levegő.

Nem tudom, ismerik-e azt az érzést, amikor állnak a tömegben, vennék a következő adag oxigént, de nem jön semmi. A fej elszédül és ezzel egyidőben a lábak ronggyá válnak. Én ezt éreztem, miközben a vállamon ült a Három És Fél Éves, testvére, a Hat És Fél Éves pedig valahol bent a színpad előtt csápolt. 

Hogy jobban legyek, lenéztem a földre. Egy babakocsiban ülő gyerek egykedvűen nézte a két lábam és hallgatta ott lent a félhomályban a hangfal recsegését. Ha nálam 190 centi magasan nincs levegő, vajon nála, ott lent, van-e? Érdekes módon a kezdődő rosszullétemmel pont egyidőben a gyerekkocsiban ülő gyerek szülei és még mellettünk egy másik kis csapat egyszerre mondta ki, hogy "menjünk, nincs semmi levegő".  Finoman leplezett pánikban együtt fordultunk sarkon, hogy azonnal, ki innen! 

Csakhogy az átláthatatlan tömegen keresztül ki kellett volna még rángatni a Hat És Fél Évest a színpad elől, de a szülők karéján át nem is láttam őt. Hogy el ne ájuljak kezemben a kistestvérrel, gyorsan próbáltam kijjebb jutni, de levegő ott sem volt több. Ott már többen a pánik határán próbáltak menekülni. A mozi előteréből viszont csak egy széles lépcsősoron és egy mozgólépcsőn lehet lejutni, így a tömeg eleve lelassult. 

Itt vált világossá, hogy a Westbalkán-szabály egy ingyenes bulin nem érvényes és a szervezés tényleg pocsék. Sokan akartak lejutni, de a széles lépcsőn velük szemben folyamatosan özönlöttek fölfelé a moziba és az Alma-koncertre érkezők, oda, ahol már egy negyed négyzetméternyi hely és egy fél lélegzetvételnyi levegő sem volt. Senki nem állt a lépcső alján, hogy azt mondja nekik: a hely megtelt.

A lépcsőnél egy tehetetlen biztonsági őrbe botlottam. Megkérdeztem tőle, hol lehet bemondani a hangosba, hogy a Hat és Fél Éves jöjjön ki, mert nem tudok közelebb jutni hozzá. Széttárta a kezét, látszott, hogy már nem ura a helyzetnek. Valaki közben azt mondta mögöttem, hogy azonnal hagyják abba a koncertet, mert bent teljesen elfogyott a levegő. Erre is csak széttárta a kezét. Mellette egy másik ember – mintha már a bíróságon lenne – rögtön felmentette magát, mert azt mondta: "mi csak a helyet adjuk, nem mi vagyunk a szervezők". 

Nem volt mit tenni, két szám között elkiáltottam a tömegben a Hat És Fél Éves nevét, hogy azonnal jöjjön ki. Segítőkész anyukák adták tovább a nevet egymásnak a színpadig, amíg kis idő múlva, a lábuk között átbújva csak kijutott valahogy. Mentünk le a lépcsőn, ahogy tudtunk. A parkolóházba leérve hallani lehetett, ahogy maximális fokozaton dübörögnek az Aréna pláza szellőztető ventilátorai, de én így is imádkoztam mindenkiért, aki ott maradt.

Miután később nem hallottam, hogy bárki rosszul lett volna vagy pánik tört volna ki, ez végül is egy jó buli volt és nagy siker, mert sokan voltak. Gratulálok.