Összeomlás

2014.03.07. 12:22

Sokan nem fogjuk elfelejteni Mesterházy Attila pár hónappal ezelőtti győztes mosolyát és Bajnai Gordon csalódott arcát: hosszas alkudozás és helyezkedés után eldőlt, hogy összeborulnak a baloldali-liberális pártok, közös listán indulnak a választáson, és az MSZP elnöke lesz a nagy szövetség vezetője.

Azóta a mosoly kezd kicsit lefagyni a frissen borotvált arcról. Nem is csoda.

Először jött Gyurcsány kavarása, hogy őt is vegyék be a buliba, aztán robbant a Simon-ügy, közben jönnek a közvélemény-kutatási adatok, amik szerint annyira mégsem volt jó ötlet a nagy nehezen összehozott összellenzéki összeborulás, egy hónappal a választások előtt jöttek rá az egy ideje már ismert tényre, hogy a közös nevükön egy másik párt is indul a választásokon, ezért nekik újat kell kitalálniuk és felépíteniük, most meg itt van ez a nejlonzacskós Zuschlag-sztori. És még nincs vége a kampánynak. 

Ezek egyenként is megakaszthatnak egy jól kitalált (?) stratégiát, de együtt valószínűleg úgy meg fogják roppantani a mostani esélyeiket és a szövetségüket, hogy a végén még talán sírni is fognak. Amúgy sem mondható, hogy a kampányszabályok az ellenzék felé lejtenék a pályát, és a hónapok óta tartó bénázásról aztán tényleg nem a kormányoldal tehet, persze a jelek szerint ők sem bíztak semmit a véletlenre.

A választó fejében – lásd a közvélemény-kutatási adatokat – nyilván már ott felmerült, hogy sok minden nem változott az elmúlt években, amikor megtudta, kik szerepelnek az ellenzék listáján. Aztán kiborulnak ezek az ügyek. Persze, senkinek ne legyenek illúziói, ki gondolt mást? Biztos sokan nem akarnak Orbánra szavazni, de egyre nehezebb elképzelni az eddig az ellenzéket támogató szavazó válaszát arra a kérdésre, hogy “Ők miért jobbak?”.

A felmérések szerint a Fidesznek 4 év kormányzás után ismét az a legnagyobb kérdése, hogy meglesz-e a kétharmad. Miközben az eddig Összefogásnak hívott, Kormányváltásra átnevezett szövetség olyanokkal áll elő, hogy a kormányváltás az LMP miatt hiúsul majd meg. Ugyan már.

Bajnai Gordon pedig valószínűleg már nem bánja annyira, hogy pár hónapja lefele görbült a szája.