A forradalom tényleg felfalja

2014.07.08. 11:56 Módosítva: 2014.07.08. 11:57

Emlékeznek, hogy 2010 nyarán milyen hisztérikus elemekkel kísért hatalomváltás történt a nagyobb állami vállalatoknál? A dolgozók által MFB-kommandónak nevezett csoportok érkeztek a cégekhez, voltak hasonló profilú társaságok, amelyekhez egy időben, rajtaütésszerűen szálltak ki. Középvezetőktől fölfelé a mobilokat elvették, voltak, akiket kitessékeltek az irodáikból, egy pillanat alatt megszüntették számítógépes hozzáférését, akadt olyan hely, ahol az épület ipari kamerahálózatát is kikapcsoltatták egy időre.

Némi machiavellizmussal, vagy legalábbis a hatalmi működés logikája iránti mélységes empátiával persze ezt a mélységes és zsigeri gyanakvást valahol meg lehetett érteni: kormányváltás után voltunk, a szocialista kabinetek előző kettő-négy-nyolc évében odakerült cégvezetőket cseréltek le. Igaz, ésszerűséget nyomokban sem lehetett felfedezni a kétharmados forradalmi hevületben, hiszen a választások első fordulóját április 11-én tartották, a rajtaütések június végén, július elején voltak – lehet, hogy nem tartották túl bölcsnek a szociközelinek gondolt menedzsmenteket, de azt talán senki nem gondolja, hogy aki el akar tüntetni, az kivár három hónapot az eltüntetéssel. A háttérmagyarázat persze mindegy is, a július eleji államimenedzser-paráztató cunami az végigsöpört, ahogy kellett, az állami cégeken.

Majd négy évvel később, mint egy menetrend szerint érkező észak-amerikai hurrikán, visszatért.

Ismét július eleje van, és ismét erőátrendeződések vannak a magyar gazdaság legnagyobb szeletét uraló szektorban, az állami cégek között.

Jó ideje jönnek már a hírek, egymásnak feszülő fideszes vagy Fidesz-közeli erős emberek, háttérszereplők harcáról. A tavaszi választás újabb fülkeforradalmat nem hozott, mégis, olyan mozgások indulnak el, mintha legalább részben új erők szerezték volna meg a kormányzati hatalmat.

Az előző Orbán-kormány több miniszterének is távoznia kellett, átrendeződtek az erőviszonyok is: a fejlesztési pénzek és általában az uniós források gazdája Lázár János és az ő csapata lett, az így sem teljesen kiürült fejlesztési minisztérium élén nem maradhatott Németh Lászlóné – bár államtitkár igen, épp Lázár emberei között –, aki addig a legerősebb fideszes háttérszereplő, Simicska Lajos kulcsfigurájaként tartottak nyilván. A helyére érkezett Seszták Miklós – akit különös ügyvédi múltja annyira támadhatóvá tesz, hogy ez akár azt a képet is kialakíthatja a rosszindulatú olvasóban, hogy ugyanúgy háttéremberek embere, mint ahogyan azt Némethnéről feltételezték – a megjelent hírek szerint az állami vállalatok élén nagyszabású személycseréket tervez. És komolyan alátámasztja ezeket a híreket az, hogy a most nyilvánosságra került, amatőr módon körbeküldött email szerint több mint száz állami vállalatnál minden szerződéskötést azonnali hatállyal megtiltottak.

Az üzenet egyértelmű: senki nem érezheti magát biztonságban, és senki ne tudja még csak megkísérelni se azt, hogy esetleges kirúgása előtt az elmúlt négy évben barátian testre szabott (=kellően átláthatatlanná tett) közbeszerzési szabályok segítségével kézen-közön gondoskodjék egy kicsit a következő éveiről.

Úgy látszik, az évszázados bölcsességek néha nem avulnak el, és a forradalom, még ha fülke- is, még ha kétharmados is, tényleg felfalja saját gyermekeit.

Mert hát amikor véget ér a totális pozícióba kerülés, akkor már nincsenek ellenségek, csak barátok – és hát akkor már csak a barátok tudnak útban lenni. Persze, most nincsenek elvett mobilok, lockolt számítógépek, letiltott belépőkártyák – de hát mégis csak konszolidáció volt itt ígérve, és mégis csak barátokról van itt szó, még ha a sorsuk ugyanaz is lesz, mint az ellenségeké volt.

Ki tudja, lehet hogy Aradon is picit puhább volt az osztrák születésű, baráti tábornokok kötele.