Ágoston
14 °C
31 °C

Ezért nem röhögünk a megerőszakolt nőkön, te nagyon hülye

2015.01.04. 08:08 Módosítva: 2015-01-04 08:10:15

Az új évben kétszer döbbentünk le.

Először Maksa Zoltán poénján azokról a magányos nőkről, akik az ELTE előtt várnak a megerőszakolásukra.

Másodszor pedig a cikk alatt megjelent kommenteken.

Alapvetően három kategória volt:

  • az első és talán legkisebb csoport megértette, miről van szó és egyetértett a cikkel
  • a második csoport közölte, hogy elítéli az erőszakot, de Maksa poénjával mindössze az a gond, hogy amit csinál, az szerintük eleve nem vicces
  • a harmadik és legnagyobb halmaz pedig nem érti, mi ez a liberális picsogás, amit művelünk, és nehogy már mi mondjuk meg, hogy mivel lehet viccelődni és mivel nem (aztán ennek bizonyítására néhányan még jó pár megerőszakolós-halott csecsemős viccet is odaírtak).

Az egyik legnépszerűbb kommentet egy stand-upos írta, szerinte igenis mindennel lehet és kell viccelődni. Azzal zárt, hogy retteg attól, hogyha csinál valamit, hogyan szedi majd őt szét másnap az online sajtó, és ha emiatt neki kell félnie, „akkor itt talán tényleg nincs szabadság”.

Mondjuk a szabadságnak, főleg a szólásszabadságnak (gondolom, arra utalt) pont az az értelme, hogy arról, amit mondasz, én is elmondhatom a véleményem – és persze nagyon sokan, akik a szólásszabadságot követelik, pont ezt utálják benne. És igen, mindig is voltak rasszista, szexista vagy más, politikailag inkorrekt viccek, és akár az ezeket kimaxoló stand-upokon, South Parkon vagy Family Guyon is lehet röhögni,

de itt most teljesen másról van szó.

Megpróbálom elmagyarázni, még ha kicsit dedós dolognak is tűnhet.

Ugyanaz az különbség egy inkorrekt vicc és a tegnap esti szórakoztatónak szánt álhír közt, mint ami a következő két helyzet közt: az elsőben elmész inni a barátaiddal, és ismered annyira a társaságot, hogy a nemrég hallott megerőszakolós viccet csak úgy elmeséled nekik. A második helyzetben pedig a barátod elmondja, hogy a húgát megerőszakolták, mire te közlöd, hogy „jó, hogy mondod, tudok is erről egy viccet!”

Ez a kettő ugyanaz a helyzet. Konkrét esetre való reakcióként mondod el (a megtörtént esetek nélkül szórakoztató vagy érthető lenne az ELTE-s utalás? Na ugye), és ezzel nem viccelünk, kész. Erre persze jön az a trollkodás, hogy „nekem is van elhunyt rokonom, akkor be kellene tiltani a halottas vicceket?”, és nyilván nem kell betiltani vicceket – te jó ég, hogy ilyen mondatokat kell már leírni –, egyszerűen nem a temetésen kell őket elmondani, vagy nem egy konkrét emberrel kapcsolatban hozzuk szóba. És nem kezdesz bele egy „Kohn és Grün megy a vonatállomáson” kezdetű viccbe, ha valahol a holokausztról beszélnek.

Ez nem valami elfajzott liberális doktrína, hanem emberiességi kérdés. Bizonyos témákkal bizonyos helyzetekben még a hozzád legközelebb állókkal sem poénkodsz, nem hogy a tévében – és teljesen mindegy, hogy a Hír TV-n, az ATV-n, az Al Jazeerán vagy bárhol. Elég sokat nevetünk mi is másokon, akár ő csinál magából hülyét (mint mondjuk tette ezt Falus Ferenc), vagy mi is belőle (lásd Kerényi Imre), de

megalázott embereken, gyászoló családon, megerőszakolt nőkön nem röhög senki.

Legalábbis nem kellene.

Maksa Zoltán szombaton elnézést kért a Facebookján azoktól, akiket megbántott, de sajnálja, hogy „ez már nem az az ország, ahol az ilyen "poénokat" pontosan tudták hova tenni, értelmezni”. Sajnos fiatal voltam, és nem emlékszem, hogy egy-két évtizede még mennyit nevettünk megerőszakoláson, emberrabláson és gyilkosságokon, de az biztos, hogy most kurvára nem kellene. Főleg nem egy olyan országban, ahol egyesek azt hiszik, az erőszakról beszélni csak arra jó, hogy a nők „alaptalanul vádaskodhassanak”, és mások életét tehessék tönkre, sokan pedig inkább önmagukat hibáztatják, ha áldozat lesz belőlük.