Tihamér, Annamária
19 °C
33 °C

A dolgom a szülés

2015.12.15. 06:59

Az utóbbi napokban a nagy nyilvánosság előtt két férfi, Kovács Ákos előadóművész és Kövér László Fidesz-alapító is megmondta, hogy szerinte mi a dolga a nőknek, meg azt is, hogy mi nem a dolga a nőnek.

Nagy vonalakban az a lényeg, hogy a nő dolga a szülés, és lehetőség szerint más nagyon nem.

Nem szeretnék rangsorolni a két férfi mondása között, de kezdem az előbbivel, mert az egyszerűbb téma, és amivel kapcsolatban kikerestem néhány izgalmas részletet, amiket akár ténynek is nevezhetünk. Ákos az Echo tévében fejtette ki, hogy a nőknek nem az a dolguk, hogy ugyanannyi pénzt keressenek, mint a férfiak, vagyis hogy pontosan idézzek, ezt mondta szó szerint:

Ákos: A nőknek nem az a dolguk, hogy ugyanannyi pénzt keressenek, mint a férfiak. Én így érzem.

Kadarkai Endre, riporter: Nem az a dolguk?

Á: Nem az a dolguk.

KE: Mi a dolguk a nőknek?

Á: Hát, mondjuk a női princípiumot beteljesíteni, nem? Hogy mondjuk valakihez tartozni. Valakinek gyereket szülni.

KE: A kettő kizárja egymást?

Á: Nagyon úgy tűnik, hogy igen. Hogy leszel anya, hogy töltesz a gyerekeiddel időt, ha vezető állású nem tudom ki vagy, nem tudom hány forintért.

Bár Ákos az elején még úgy általában a nőket említette, a végére azért csak kiderült: nem mind az ötmillió magyar nőt, csak a vállalatvezető nőket, vagy „nem tudom kiket″ forgatta a fejében, amikor beszélt. Azt mondjuk én nem hiszem, hogy mindannyian elhanyagolják a gyerekeiket a munkájuk miatt, és erre pro és kontra adat nem is létezik, arra viszont, hogy irtó kevesen vannak, igen. A felvetett probléma tehát valójában nem is nagyon létezik, mert a vállalatvezető magyar nők száma elenyésző, és azon kevesek, akik vannak, nem keresnek ugyanannyit, mint a férfiak hasonló pozícióban.

Tehát ákosi értelemben igenis teljesítik a dolgukat (nem keresnek ugyanannyit). Így viszont talán kritizálni sem érdemes őket.

Az Európai Bizottság adatai szerint ugyanis az EU-ban 84 százalékban férfiak töltik be a vezető gazdasági pozíciókat, és a legnagyobb vállalatok vezetőinek nemi arányait tekintve Magyarországon a legrosszabb a helyzet.

Nálunk az ügyvezető igazgató magyaroknak csak 3,4 százaléka nő,

szemben az EU-s átlaggal, ami 16,8 százalék. És noha már 1975-ben létezett a fizetések egyenlősítésére vonatkozó európai direktíva, az EB adatai szerint ma egy átlagos európai férfi ugyanazért a pénzért öt, míg női kollégája hat napot dolgozik. Biztos vannak kivételek, de Magyarországon az EU-s átlagnál nagyobb, 18 százaléknyi a különbség az azonos pozícióiban dolgozó férfiak és nők fizetése között.

És fogalmam sincs, milyen hangulata van egy pártértekezletnek a kormánypártoknál, de nagyon-nagyon kíváncsi lennék rá, hogy Pelczné Gáll Ildikó, Czunyiné Bertalan Judit, Hoffmann Rózsa vagy Dunai Mónika, akik életének jelentős eleme éppen a vezető pozíciójuk a kormánypártban, mit is gondolnak minderről. De most komolyan.

Míg Ákos egy tévéműsorban, addig Kövér László a Fidesz kongresszusán mondta azt, hogy a női önmegvalósítás legmagasabb minőségének a szülést tartja. Ezt mondta pontosan: „Nem akarjuk a genderőrületet, nem akarjuk Magyarországot a férfigyűlölő nők és a nőktől rettegő feminin férfiak és a gyermekekben és családokban csak az önmegvalósítás akadályát látó társadalommá lenni. (...)

Szeretnénk, ha a lányaink az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, ha unokákat szülhetnének nekünk.

Nehezen tudom elképzelni, valaki miért dönt úgy, hogy érdemes megmondania, hogy másvalaki – egy másik felnőtt ember, tök mindegy, hogy férfi vagy nő – miként élje az életét. Mert ezekkel a megmondásokkal nem az a gond, hogy valakik szerint a szülés nagyszerű dolog. Például én is azok közé tartozom, akik szerint szülni nagyon klassz, kétszer próbáltam, és bevált. És én is szomorú vagyok, hogy fogy a magyar, és azt gondolom, a gyerek valóban csodálatos jelenség. Még úgy is, hogy néha hajnali fél ötkor, amikor ébresztenek, azért mást szoktam gondolni.

De mondjuk a munkámat is nagyon szeretem, meg a kapucnis pulóvereket is, sőt, az önmegvalósításomba az is belefér, hogy 36 évesen rendszeresen kosárlabdázom, elkezdek megtanulni egy másik nyelvet vagy elutazom egyedül pár napra, sőt az is, hogy nem szülök harmadik gyereket. Vagy igen. Mert a szüleim arra neveltek, hogy vizsgáljam meg a rendelkezésemre álló lehetőségeket, körülményeket, és ezeknek megfelelően hozzak döntéseket.

De még ennél is jobban belém nevelték, hogy ha lehet, akkor legyek szabad és boldog.

Mert a lényeg ezekben a dolgokban éppen az, hogy eldönthetem, hogy választok közülük vagy éppen hogy nem választok, hanem több dolgot csinálok egyszerre. Például dolgozom és férjezett családanya vagyok. Vagy nem.

Az aggályos ezekben a megmondásokban az, hogy atyáskodóan nyilvánítja ki mások helyett, hogy nekik mi a jó, és ez  kinek mi a dolga. Függetlenül attól, hogy az adott ötmillió ember egyenként mit szeretne, vagy képes-e teljesíteni az elvárást.

Egészen biztos vagyok abban, hogy ha a magyar nők úgy nagy általánosságban jobban éreznék magukat, akkor a születések száma sem hanyatlana. A gyerekvállalási kedv növekedéséhez nem kizárólag az állam által biztosított gazdasági segítségek szükségesek, ezeket én inkább kiindulópontnak tekintem. Gondolok itt a még több és több bölcsődére, óvodára, megemelt gyesre, részmunkaidős állásokra, a terhesgondozás és szülés egészségügyi oldalának rendbe tételére, több olyan hónapra, amikor a munkaadó hazaengedi az apát, hogy fizetett szabadsággal a gyerekével lehessen, és ezekből többet teljesített is a családbarát kormány. Másokat meg nem.

De a családbarátságba annak a törekvésnek is bele kellene férnie, hogy senkinek ne kelljen azt éreznie, hogy kizárólag az alapján ítélik meg a személyét, hogy hány gyereket szült. Meg azt se, hogy a gyerekek miatt magára van hagyva, a gyereknevelés kizárólagosan rá van testálva, és gazdaságilag függ egy másvalakitől. Mert attól nem biztos, hogy jól fogja érezni magát.