Friderika
10 °C
17 °C

Nem a Fradi siklott ki, hanem a rendszer

2016.07.22. 15:14 Módosítva: 2016-07-22 18:28:09

Az albánok elleni kiesés nem azért érthetetlen, mert egy gyengébb csapat volt az ellenfél. A teljes mentális blokkot nehéz megemészteni, ami a zöld-fehérek játékát jellemezte, és ami oly éktelenül szembetűnő volt a büntetőpárbajban.

Nem a taktika mondott csődöt, nem az egyéni képességek hiányoztak és nem is az akarat. Küzdöttek becsülettel, de mintha elfelejtették volna, hogy kell. A kudarc gondolata is elég volt az önbizalom elpárolgásához.

Ez nem annyira meglepő, tekintve hogy a Fradi a tavaly nyári kiesés óta nem játszott igazán nagy téttel bíró meccset. Akkor a bosnyák Zseljeznicsar, most az albán Partizani abortálta a reményeket, míg a kettő közt eltelt évben lesétáltak egy bajnokságot, olyan fölényesen verve a mezőnyt, hogy a vezetőség már novemberben elkezdhetett készülni a BL-selejtezőkre.

Persze nem a Ferencváros hibája, hogy ennyivel erősebb volt a többieknél, de nem is különösebben az érdeme. A dolog úgy történt - ki ne tudná -, hogy

a magyar futball feltámasztói kiválasztottak felülről két csapatot - előbb a Videotont, majd mellé a Ferencvárost -, és azt mondták: ti lesztek az európai zászlóshajók. Aztán hozzájuk vágtak irgalmatlanul sok pénzt.

A Videoton keretének értéke durván 11 millió euró, a Ferencvárosé eggyel több. Az őket e tekintetben követő Debrecené nincs hét sem. A negyedik Haladás még épp átnéz a hatmillió felett, a többiek már a felét-harmadát sem érik ezeknek az összegeknek. Így aztán, miután a Videoton tavaly már a szezon előtt szétverte a csapatát, a Fradi ellenfél nélkül gyalogolhatott át az idényen. A legtöbb meccsük után mosni sem kellett a mezeket.

Erről legkevésbé a klub vezetősége tehet, ők csak jobban gazdálkodtak, építkeztek a kapott forrásokból, mint a Videoton. Csakhogy a szar nem mértékegység.

A magyar bajnokság államosításának kellemetlen mellékhatása, hogy megszűnt a verseny. Ha nem is teljesen, de lényegében. Ahol két csapat sokszor annyi forintból gazdálkodhat, mint a többiek, miközben mindenki ugyanonnan kapja a pénzt - legfeljebb máshogy hívják -, ott nagy izgalmakról nem beszélhetünk. Előre le vannak osztva a szerepek, meglepetések persze vannak, de csodák nincsenek.

Mondhatnák erre, hogy a Bayern München vagy a Juventus is egyeduralkodó otthon, de ők a Bajnokok Ligájában viszonylag rendszereresen találkoznak komoly ellenfelekkel, illetve - nem mellékesen - maguknak verekedték ki a pozíciót, amiben vannak, és ha elméláznak, rögvest a torkuknak ugranak a többiek.

Magyarországon ezzel szemben majd' minden csapat állami pénzből fut, ergo az állam dönti el, ki lesz a bajnok. Az irreális mértékű, és teljesen önkényesen osztott támogatás miatt fel sem merül, hogy piaci szereplők beszálljanak. Hülye lesz bárki is betolni a saját pénzét, ha egy Tállai államtitkár bármikor lekérhet a költségvetésből pár száz millát, vagy egy Kubatov pártigazgató-klubelnök pár milliárdot. Csak úgy. Évente 10 millió euróért kéne eladni tehetségeket, és még akkor se lenne meg a nullszaldó, ha valaki a Fradi vagy a Vidi büdzséjével akarna vetélkedni.

Csodálkozunk, hogy nem jár ki a szurkoló a stadionba? Pedig drága pénzen megnézhetné, miként csinálnak bajnokot egy másik csapatból, az ő adójából.

Az MLSZ-ben meg próbálkozhatnak bármivel, ha az állam bármikor átnyúl felettük, és leoszt százmilliókat, milliárdokat vagy egy-egy stadiont olyanoknak, akik magasról tesznek az utánpótlásról meg felelős gazdálkodásról szőtt irányelvekre.

A piaci alapok teljes negligálásával, sőt ellehetetlenítésével üzemeltetett futball persze prímán elműködik itthon, amit ékesen példáz a Videoton. Minden második évben sokkoló analfabetizmussal rombolják le, amit előtte véletlenül sikerült felépíteni, aztán mégis csak egyre több a pénz. Még az se omlasztotta össze a büdzsét, amikor sikerült egy olyan szakmai igazgatót kinevezni, aki ingyen elengedte a legértékesebb játékosokat, mert úgy döntött, hogy Fehérvárott nem érvényes a Bosman-szabály.

A baj csak az, hogy Európa többi országába még nem sikerült exportálni ezt a modellt. Így a nemzetközi babérokhoz kénytelenek vagyunk néha olyan csapatokkal is találkozni, akiknél a csapatvezetőkre nézve is súlyosan eltérő következményei vannak a jó és a rossz döntéseknek. Ezért egy kicsit jobban igyekeznek.

A Fradit hiába üzemeltették kétségtelenül jobban, mint egyetlen államilag kijelölt riválisát, ők is óhatatlanul belekényelmesedtek a rendszerbe. Hiába állítják lépten-nyomon az ellenkezőjét, ők sem gazdálkodnak különösebben jól, a hiány évről-évre milliárdokban mérhető. Dollról sem derülhetett ki, hogy milyen edző, mert egy ennyire kimagasló kerettel, ellenfél nélkül megnyerni a bajnokságot a minimum legalja. Az igazolások terén se húztak igazán nagyot amióta nincs Moniz, viszont Radó személyében például sikerül oltári pénzért a padon rohasztani a legtehetségesebbnek tartott magyar fiatalt. Ahogy az összes többi csapat, ők is csak a máséval verik a csalánt, törvényszerű, hogy nem is figyelnek úgy oda, mintha nekik fájna.

Évente egyszer találkoznak a valósággal, olyankor kiderül, hogy ezt azért lehetne jobban is csinálni, de ez kevés. Főleg, hogy szeptemberre már el is felejtik, októberben már egész pofásnak tűnik a csapat, karácsonykor pedig már a BL-csoportkör sem irreális. Csak még egy kicsit több pénz kellene, mert minden csak ezen múlik, hiszen az államilag kirendelt vezetők tökéletesen végzik a dolgukat, lám, a csapat milyen látványosan hányja kardélre a taós, tévés és szerencsejáték pénzeken kitartott plebszet. Közben esetleg még egy jót röhögnek is rajta, hogy a sok kis hülyének be kell tartania a fiatalokra meg külföldiekre vonatkozó ajánlásokat, meg hogy mennyire örülnek azoknak a pöttömnyi stadionjaiknak, amik majd örökre determinálják, hogy mindig is plebsz maradjanak, miközben ők csak szárnyalnak, szárnyalnak egyre magasabbra.

Aztán eljön a július, meg valami kis balkáni csapat, és lelövi őket a startpisztollyal.