Tarlós István kis pillanata

2017.07.14. 11:29

Tarlós István főpolgármester csütörtökön közleményben reagált az elmúlt hónapok sorosozását betetőző kereszténydemokrata kezdeményezésre, hogy vonják vissza Soros György budapesti díszpolgári címét. Tarlós erre azt írta:

„Én biztosan nem adtam volna Soros Györgynek díszpolgári címet (2002-ben kapta). Azonban tartok tőle, hogyha elkezdünk belefeledkezni a visszavonásokba, az olyan indulatspirált indíthat be, aminek aztán előbb-utóbb elkerülhetetlen méltánytalanságok is a következményeivé válhatnak.”

Tarlós dodonai közleményének lényege, hogy ő valamiért tart ettől a kezdeményezéstől, másrészt az is kiderül belőle, hogy ő személy szerint Sorost nem tartja méltónak a díszpolgári címre, azzal ellentétben, ahogy azt a 2002-es városvezetés viszont gondolta.

A sajtó egy része mindebből azt a következtetést vonta le, hogy a főpolgármester nem vonja vissza Soros címét, Tarlós ugyanakkor jogosan akadt ki ezen az értelmezésen. Ő ugyanis ilyet nem írt. Sőt, mint mondta, neki ilyen döntési lehetősége nincs is, hiszen a díszpolgári címről a közgyűlés dönt.

Úgy néz ki, hogy ha valaki tehát a közgyűlés elé viszi a kérdést, arról a képviselők szavaznak, akár akarja Tarlós a visszavonást, akár nem. Tiszta sor.

Csakhogy a főváros legutóbb 2011-ben 9 díszpolgár nevét törölte a díszpolgárok listájáról, olyanokét, mint Sztálin meg Haynau, és mit ad isten, éppen Tarlós István kezdeményezésére.

Innen nézve úgy tűnik, mintha szimbolikus jelentése miatt főpolgármesteri szintre lenne emelve a kérdés. Ez érthető is lenne, fontos jelezni, hogy a Budapest főváros kire elég büszke, hogy a nevét összefüggésbe hozzák a várossal, és hát a fent nevezettek tényleg mindennek elmondhatók, de a magyarságért, illetve Budapestért fáradozónak a legkevésbé sem. Érdekes továbbá, hogy 2011-ben Soros György nem számított a haza és Budapest ellenségének. 

Nem úgy, mint manapság. Ennek ellenére a főpolgármester tart attól, hogy ha valakik belefeledkeznek a visszavonásosdiba, az indulatspirált és méltánytalanságokat szülne. Ebből kifolyólag mégiscsak az tűnik valószínűnek, hogy ő nem fog ilyen javaslatot tenni.

Persze nem látunk bele a főpolgármester fejébe, ahogy a képviselőkébe se, de a pisztoly már megjelent a színpadon, és ahogy nézzük, ebben a kérdésben nem az a döntő, hogy mit gondolnak a budapestiek és képviselőik, hanem hogy mit gondol a kormány és a kormánypropagandát irányítók. 

És ha a vizes vb után visszatér a jól bevált sorosozás, biztosak lehetünk benne, hogy Soros díszpolgári címének eltörlése továbbra is napirenden marad. És hogy Tarlósnak előbb-utóbb színt kell vallania.