Olivér
1 °C
5 °C

Ez nem a sajtószabadság vége, hanem a tisztességes versenyé

2017.11.07. 07:14

Kormánypropaganda vs. független sajtó

A vitát kezdeményező Társaság a Szabadságjogokért cikke szerint a kormánypropaganda nem tudja betölteni a sajtó alkotmányos szerepét, ezért a jogi megítélése is különböző.

Elsőként Koltay András, a Médiatanács tagja reakcióját közöltük. Szerinte a sajtószabadság nem csak a demokrácia szolgálatát jelenti, sőt, ha mást nem jelenthet, nincs is sajtószabadság.

A jogszociológus Fleck Zoltán amellett érvelt, hogy a kormánypropaganda a hatalom megtartása érdekében, annak pénzéből működik – külsőre olyan, mint a sajtó, de éppen a lényege hiányzik.

Bátorfy Attila médiakutató arról írt, hogy a szólás- és sajtószabadság csak akkor érvényesül maradéktalanul, ha a különböző tartalmak ugyanakkora eséllyel jutnak el mindenkihez, tehát a médiában tisztességes piaci verseny érvényesül. Csakhogy a piacot eltorzítja az állami beavatkozás, a médiahatóság pedig asszisztál ehhez.

A kormányzati propagandát terjesztő médiumok mibenlétének megítélése hosszabb ideje vitatéma magánbeszélgetésekben, szakmai fórumokon és az itt zajló, eredetileg a TASZ által indított cikksorozatban is. Az elhangzott érvek közös pontja, hogy a kérdést nagyrészt tartalom oldalról vizsgálják, vagyis abból a szempontból, hogy a vélemény-, a szólás- és a sajtószabadság szempontjából miként ítélhetők meg azok a médiumok, amelyek a közhatalom ellenőrzése helyett a közhatalom szolgálatát végzik. Érdemes azonban a kérdést piaci, gazdasági oldalról is megvizsgálni, ugyanis az állami eszközökkel létrehozott piactorzítás versenyhátrányba hozza a többi, nem a propaganda szolgálatában álló sajtóorgánumot.

Az eddigi megszólalók közül a TASZ két jogásza, Vissy Beatrix és Szabó Máté Dániel, valamint egy másik cikkben Fleck Zoltán jogszociológus azt az álláspontot képviselte, hogy a propagandamédia nem tekinthető sajtóterméknek, hanem politikai szereplőkről van szó. A Médiatanács tagja, Koltay András ugyanakkor azzal érvelt, hogy sajtószabadság alkotmányos védelme nem tartalomfüggő, és azokra a médiumokra is vonatkozik, amelyek kormánypárti tartalmat jelentetnek meg. A sorozat legutóbbi cikkében Bátorfy Attila mutatott rá arra, hogy miért nem szabad összemosni a sajtószabadság alkotmányos védelmét a médiahatóság tudatos piacbefolyásoló működésével. Jelen cikk ez utóbbi megközelítést próbálja még alaposabban kifejteni.

Abban alighanem egyetértés van, hogy mindannyiunk érdeke a média sokszínűsége. Fontos, hogy minél több „hang” jelenjen meg, az állampolgárokhoz jussanak el a kormánypárti és az ellenzéki pártok visszásságait feltáró írások, csakúgy, mint a közéleti kérdésekben megfogalmazott vélemények sokasága. Hasonlóan magától értetődő, hogy a vélemény-, a szólás- és a sajtószabadság ne csak azokat a tartalmakat védje, amelyekkel egyetértünk, hanem azokat is, amelyekkel nem. A társadalom sokszínűségének ugyanis a tartalmak sokszínűségében is meg kell jelennie. Piaci szempontból azonban másképp fogalmazható meg az alapkérdés. Mi történik akkor, ha a piaci erők nem alakítják ki azt a kínálatot, amit az állam a sokszínűség védelmében vagy akár a kormány aktuális politikai céljai érdekében kívánatosnak tart?

Alapesetben ilyenkor az a megoldás, hogy a piaci erőkkel szemben, valamilyen médiapolitikai célra hivatkozva vagy éppen a piaci kudarc elkerüléséért az állam beavatkozik és létrehoz, majd folyamatosan fenntart olyan médiumokat, amelyeket a köz érdekét képviselve fontosnak tart. Hagyományosan ilyen érv hozható fel a közszolgálati média léte és fenntartása mellett, és tekintsük most el attól, hogy ez a létező gyakorlatban Magyarországon milyen problémahalmazt jelent. Közel egy évszázada azért léteznek közszolgálati műsorszolgáltatók szerte a világon, hogy az állampolgárok hozzájuthassanak olyan tartalmakhoz is, amelyeket egyébként a piac egyáltalán nem, vagy nem elegendő mennyiségben állítana elő (pl. pártatlan hírszolgáltatás, kulturális tartalmak). Az állam médiapiaci jelenlétének tehát megvan a jól bevált intézményi kerete.

Nálunk azonban most nem erről van szó és nagyon boldogok lehetnénk, ha csak arról kéne vitatkozni, hogy a közszolgálati média milyen átláthatatlanul és egyben piactorzító módon működik. Az is elfogadható lenne, ha az állam úgy döntene, hogy valamilyen mechanizmussal, de átlátható módon be kell avatkozni a piaci viszonyokba, pl. a több országban működő sajtótámogatás rendszerének bevezetésével. Ingoványos ez a talaj is, de korrekt megvalósítás esetén még az is lehet, hogy inkább hasznos lenne, mint káros.

Ennél sokkal nagyobb most a baj, ugyanis az állami szerepvállalás nálunk elsősorban közvetett formában valósult meg, azonban ez olyan erősségű, ami lassan már a piaci működés alapfeltételeit is megkérdőjelezi. Az alábbiakban felsorolunk néhány olyan tényezőt, amelyek kifejezetten a torz piaci viszonyok kialakulásához vezettek, valamilyen, a szakmai nyilvánosság számára nem definiált médiapolitikai cél mellett. Az alábbi felsorolásban vannak olyan elemek, amelyek már Bátorfy Attila cikkében is megjelentek:

  • A 2010-ben elfogadott médiatörvény nem tiltja a média kereszttulajdonlást, szabad utat engedve ezzel a médiabirodalmak kialakulásának. Ugyanakkor a Médiatanács megakadályozhatja a cégek összeolvadását, amennyiben a sokszínűséget veszélyeztetve érzi. Hogy lehetséges, hogy eddig a Médiatanács csak két esetben élt ezzel a jogával (2011-ben az Axel Springer és a Ringier fúzió, illetve 2017-ben a Magyar RTL Zrt és Centrál Digitális Média Zrt ügyében) és minden olyan felvásárláshoz szó nélkül asszisztált, amely a kormányközeli médiabirodalom kiépítését célozta? Hogyan válhatott Mészáros Lőrinc és Andy Vajna két év alatt az ország két legnagyobb médiatulajdonosává miközben a Médiatanács soha nem érezte szükségét egy alapos sokszínűség vizsgálatnak?
  • A Médiatanács leginkább a rádiós piacra tud hatást gyakorolni a frekvenciapályázatokon keresztül. Ezt az erőt a Médiatanács mindig is használta, 2015-ig lényegében Simicska Lajos szolgálatában állt (ne felejtsük el, ekkor betonozták be a Class FM-et monopol pozícióba az országos kereskedelmi rádiók piacán, a vidéken a Lánchíd Rádió terjeszkedett és elindulhatott Budapesten a Music FM), ma már ugyanez a Médiatanács a Rádió1 hálózat felépítésével Andy Vajna érdekeit képviseli. Teszi ezt akár azon az áron is, hogy a döntéseit utólag bíróságon sem tudja megvédeni.
  • A közszolgálati média működése és gazdálkodása Magyarországon teljesen átláthatatlan, amit különösen súlyossá tesz, hogy az MTVA most már évi 80 milliárd forint körüli összegből gazdálkodik. (Csak összehasonlításul, hogy az összeg nagyságrendje világos legyen: 2016-ban a Magyar RTL Televízó Zrt 28,2 milliárd, a TV2 Média Csoport Kft 23,7 milliárd forint árbevételt ért el). Mindehhez a teljes magyar médiapolitika aktívan asszisztál, sőt, a rendszer kifejezetten úgy lett kitalálva, hogy a közmédia gazdálkodása rejtve maradjon és ne legyen felette se politikai, se társadalmi kontroll.
  • Az állami reklámköltés meglehetősen gyakran megjelenő téma, ma már egyszerű médiafogyasztóként is jól látható, a kormánypropaganda médiái tele vannak állami hirdetésekkel. Az adatok egyértelműen azt mutatják, hogy az állami intézmények hirdetési költései tendenciózusan a kormánypárti felületekhez áramlanak, lényegében egy biztos, a piaci kereslettől független finanszírozási forrást biztosítva ezzel.

Önmagában az állami reklámköltés független a Médiatanácstól, ahhoz viszont nagyon is kellett a hatóság aktív szerepvállalása, hogy a kormányzati hirdetések folyamatosan fussanak a rádióadókon és televíziós csatornákon. A politikai hirdetés ugyanis ezeken a felületeken csak hivatalos kampányidőszakban (50 nappal a választások vagy népszavazás előtt) jelenhetnének meg, nálunk azonban szinte már állandósult ezek jelenléte. A Mérték Médiaelemző Műhely beadványára a Médiatanács még 2016 februárjában mondta ki, hogy „A magyar reformok működnek!” kampány nem politikai, hanem társadalmi célú reklám, ezzel zöld utat adva folyamatos kormányhirdetéseknek. Talán mondani sem kell, hogy milyen súlyosan sérti a politikai versenyt, hogy a kormány milliárdokat költhet el függetlenül a pártokra vonatkozó kampány szabályoktól, de a döntés médiapiaci szempontból is fontos volt. Többek között ezért lehet milliárdokat önteni a kormányhoz közel álló propaganda szereplőkhöz, teljesen felborítva ezzel a tisztességes versenyt a rádiós és a televíziós piacon.

A hatósági működés mellett az államot irányító politikai csoport törvényalkotóként is aktívan beavatkozik a piaci viszonyokba. Amikor az országgyűlés üzleti vagy politikai célok megvalósítása érdekében szavaz meg törvényeket, akkor az állam foglyul ejtéséről beszélhetünk, mindkettőre volt már példa az elmúlt években (például a reklámadó bevezetésének története vagy a közterületi hirdetések szabályozása kapcsán). Az államot irányító politikai csoport piaci beavatkozásának még magyar viszonyok között is meglepően nyílt példája volt, amikor kiderült, hogy a vs.hu hírportált a jegybanki alapítványok finanszírozzák. A teljes üzleti modell arra épült, hogy ömlik a közpénz, és talán még most is ez lenne, ha a Transparency nem perli ki az MNB alapítványainak támogatási adatait és a szerkesztőség nagy része nem hagyja faképnél a portált.

Összességében tehát eljutottunk 2017 végére odáig, hogy az állampolgárok jelentős része a kormánypropagandát képviselő forrásokból tájékozódik és helyi/megyei szinten nincs is lehetősége arra, hogy alternatív hírforrásokhoz jusson, hacsak ezt kifejezetten nem keresi. A teljes megyei lappiac és a helyi rádiós piac nagy része Fidesz-közeli befektetők tulajdonában van, jellemző a központi tartalomelőállítás és az országos piacon is egyre jelentősebb a Fideszhez köthető tulajdonosok jelenléte. A TV2 csoport, az Origo hírportál, két politikai napilap (Magyar Idők, Magyar Hírlap), két bulvárlap (Ripost, Bors), az egyetlen ingyenes budapesti napilap (Lokál) és a propagandát közvetítő hírportálok összességében komoly elérést produkálnak, ugyanakkor a közpénzből megvalósított finanszírozásnak köszönhetően nincsenek kitéve a piaci verseny nyomásának.

A kérdés tehát nem az, hogy működhetnek a médiatérben a kormánypropagandát közvetítő médiumok és megilleti-e ezeket is a sajtószabadság védelme, mert nyilvánvalóan így van. A valódi kérdés az, hogy mit gondolunk egy olyan médiarendszerről, amely a propagandafelületeket minden létező állami eszközzel előnyben részesíti a piaci cégekkel szemben. Hatósági döntésekkel illetve finanszírozással épül fel egy olyan médiatér, amelyre egyébként ebben a formában nincs piaci kereslet és közérdekre alapozható legitimációja sincs. Ha valaki elhiszi, hogy a jelenlegi médiapolitika a szólásszabadság alkotmányos védelméről szól, az saját magát csapja be.

A szerző a Budapesti Corvinus Egyetem Infokommunikációs Tanszékének docense, a Mérték Médiaelemző Műhely kutatója.