Elszoktunk már az ilyesmiktől

Évek óta halál unalmas a belpolitika. Van a megingathatatlan erősségű Fidesz, és van az összes többi, kicsi és egymással is marakodó párt, akik mindig kikapnak. Az elmúlt hetekben mégis történt valami, amire a szokásosnál többen felkaphatták a fejüket.

Régóta tudni, hogy – egy kis pávatánc után – Tarlós István lesz a Fidesz főpolgármester-jelöltje. A nagy kérdés az, hogy ki lesz a kihívója. Az ellenzéki matek szerint Tarlós megverhető lenne Budapesten, és ez nagyon nagy siker is lenne nekik, de ehhez egy közös jelölt kell, hogy ne sok induló között oszoljanak el az új főpolgármestert akarók szavazatai. De ugye egyik kis ellenzéki pártnak se mindegy, hogy az ő jelöltjük lesz-e a befutó.

Az LMP és a Jobbik az elsők között kapcsolt, hogy itt helyezkedés lesz, azaz jobb minél előbb a svédasztalhoz állni, kár, hogy a jelöltjük túlmozgásos volt a kulturált falatozáshoz, azaz ő ki is esett. A kérdés ettől még kérdés maradt:

Az erre kitalált előválasztás sokáig totál érdektelen gittegyletnek tűnt. Aztán az EP-választás után, amikor a Momentum Kerpel-Fronius Gábort, a DK pedig Kálmán Olgát javasolta a már indulónak bejelentett, és szerdán kihívónak megválasztott Karácsony Gergely mellé, kicsit érdekesebb lett minden.

Egyrészt a kormánysajtó se tudta eldönteni, hogy most akkor mi is van, kire kell lőni, ezért Kálmán Olgát és Karácsony Gergelyt is ugyanakkora tűzzel támadták. Kitalálták az ellenzéki roncsderbi kifejezést, amit mindenféle szégyenkezés és fék nélkül toltak, amikor csak lehetett, és tényleg a legpitiánerebb dolgokkal kezdték el a jelölteket támadni.

Kedvencem a Tények, ahol külön anyagot csináltak abból, hogy Karácsony Gergely Isztambult nevezte Törökország fővárosának, és ebben még azt is megemlítették, hogy egy dobrev klárás, interneten futó hirdetésben a szerintem szóból kimaradt az r betű. Tényleg. Beszédes, hogy hirtelen fontosnak tartotta a kormánypropaganda is, hogy ezekkel a jelöltekkel napi szinten foglalkozzanak, miközben épp azt próbálták kommunikálni, hogy ezek annyira bénák, hogy senki nem foglalkozik velük.

De ami még lényegesebb, hogy

aki megnézett egy ilyen előválasztási vitát is (több is volt), aki beszélt bárkivel, akit kicsit is érdekel a politika, vagy aki sorban álló előválasztókat látott a határidő lejárta előtt egy órával a hőségben a Moszkva téren, furcsa dolgot érezhetett. Egy olyan dolgot, aminek valójában nem is kéne furcsának lennie.

Lehet azon sopánkodni, hogy milyenek ezek a jelöltek, milyen pártok állnak mögöttük, lehet azon keseregni, hogy egy csomó mindenben ugyanazt képviselik, vagy hogy egy csomó ígéretük teljesen irreális, mégis van valami nosztalgikusan jó érzés abban, hogy legalább verseny és vita van arról, hogy ki mit akar, ki az alkalmasabb, ki az esélyesebb. (Fun fact: a közszolgálati hírügynökség azt emelte ki egy kormányzati háttérintézmény függetlennek beállított munkatársának egyik nyilatkozatából, hogy tök mindegy, mit csinálnak ezek a jelöltek, mert nem folytattak érdemi vitát. :D)

Az elején én is csak legyintettem az egészre, hogy egy újabb érdektelen, felesleges bohóckodás az egész, mint szinte minden, ami az ellenzéknél történik, de mostanra már inkább azt gondolom, hogy az összes bénaságával együtt ez mégis csak jobb, mint amikor ki tudja, kik, ki tudja, mi alapján dobálják be az esélytelenebbnél esélytelenebb jelölteket a tuti bukóba.

És nem arról van szó, hogy most jó vagy rossz döntés született, hanem arról, hogy alapvetően jó és egészséges, ahogy ez az egész előválasztás lezajlott, csak már elszoktunk az ilyesmiktől.