A koronavírus kihúzta a talajt a lábunk alól, de visszanyerhető az egyensúly

Az elmúlt időszakban mind megtapasztalhattuk, hogy milyen napi szinten együtt élni a kiszámíthatatlansággal. A bennünket folyamatosan bombázó sok félelemkeltő hír, információ lelkileg nagyon megterhelő, az elhúzódó stressz pedig mostanra alaposan kimeríthette az erőforrásainkat. A második hullámban egyre nagyobb tehetetlenséget, fásultságot érzünk, és sokan olyan szintű szorongással nézhetnek szembe, amit nem tapasztaltak korábban. Amikor ilyen krízishelyzetbe kerülünk, beszűkül a gondolkodásunk, és könnyen elfelejtjük, hogy milyen erőforrásaink, megküzdési technikáink vannak, amiket eddig is alkalmaztunk. Most, hogy a tavaszi első hullám után újra nagyobb változásokhoz kell alkalmazkodnunk, hasonlót élünk meg. Könnyebbség azonban, hogy a helyzet már nem teljesen ismeretlen.

A kapcsolatokon múlik a legtöbb

A tavaszi karantén alatt végzett kutatások és saját tapasztalataink alapján már van némi fogalmunk arról, mi segít átvészelni egy ilyen időszakot. Kimutatták, hogy a társas kapcsolatok ápolása nagyon fontos faktor. Attól még, hogy nem találkozhatunk ugyanúgy, mint eddig, nem szabad teljesen elszigetelődnünk.

Támogatás az is, ha csak meghallgatjuk a másikat, ott vagyunk a vonal másik végén, amikor szüksége van ránk, sűrűbben érdeklődünk a szeretteinknél a hogylétük felől. 

A közösségi média könnyen elhiteti velünk, hogy kapcsolatban vagyunk, csak azért, mert követjük valakinek a posztjait, de valós, viszonzott kapcsolódásokra is szükségünk van! A gyerekeknek is, akik megint otthonról tanulnak, a home office-ban dolgozó felnőtteknek és a nyugdíjasoknak is. Ebben a helyzetben ne kívülről várjuk a megoldást, hanem kezdeményezzünk, mert ezáltal visszaszerezhetjük a kontrollt a bizonytalanságban is. 

Ezért fontos, hogy azokra a családtagokra, munkatársakra, barátokra is odafigyeljünk, akik csendesebbek, nem posztolnak naponta, nem írnak, kevésbé látszanak, mert nekik is szükségük lehet segítségre.

Tavasszal rengeteg közösségi kezdeményezés, összefogás indult el, a bevásárlástól kezdve a tapsolásig és ablakba kitett szívecskékig – most minden eddiginél nagyobb szükség lenne az ilyen hétköznapi hőstettekre, a magány és félelem oldására. A segítségnyújtás, jótékonykodás, társas támogatás pont ellenkezőleg hat ránk, mint a stressz és a szorongás: erősíti az immunrendszerünket mind fizikai, mind pszichológiai értelemben. A kapcsolatok fenntartása mellett nagyon fontos az is, hogy a megváltozott körülmények között is próbáljuk folytatni az örömet okozó hobbijainkat, a sportolást, kikapcsolódást, mindazt, amivel kitágíthatjuk az otthonunk falait.

Mentális betegségek koronavírus idején

Az elmúlt napokban bejárta a sajtót a hír, hogy a koronavíruson átesettek körében nagyobb a mentális betegségek megjelenésének esélye. Elképzelhető azonban, hogy mentális betegségnek címkézzük azt, ami tulajdonképpen egy teljesen normális válaszreakció arra, ami velünk, körülöttünk történik. Mondhatjuk úgy is, hogy szorongani egy ilyen helyzetben természetes. A kérdés, hogy milyen erőforrásokat tudunk mozgósítani a lelki egyensúlyunk helyreállítására. Az előző karanténidőszak tanulsága az is, hogy az online tanácsadás és terápia videócseten vagy telefonon is működik. Ha tehát nehezen birkózunk meg a szorongással, vagy tartósan lehangoltak vagyunk, ilyen formában is kérhetünk segítséget.

Ilyen esetben mindenképp érdemes mihamarabb szakember segítséget kérni.

A bezártságban nő a családon belüli erőszak kockázata

Azzal is kezdenünk kell valamit, hogy a legtöbb eddigi szórakozási lehetőségünk eltűnt. A jobbik eset, ha valaki ezt olyan lehetőségként éli meg, ami szorosabban kapcsolhatja a szeretteihez. Számos családban azonban az összezártsággal, a figyelemelterelési és feszültséglevezetési lehetőség leszűkülésével nő a frusztráció és ezzel együtt a konfliktusok száma. Sokan nemhogy megfelelő konfliktuskezelési mintákkal és stratégiákkal nem rendelkeznek, de a feszültséget is romboló módokon – például alkohollal – vezetik le. Ez a családon belüli erőszak felerősödéséhez vezethet. 

Jelezni kell a hatóságok felé, ha a környezetünkben bántalmazás jeleit tapasztaljuk, (ezek lehetnek a szomszédból jövő, erőszakra utaló hangok, sérülés látható nyomai, illetve az áldozatok jelzése, segítségkérése), de a távoltartási intézkedést is végre lehet hajtatni.

Kollektíven gyászolunk

A második hullám azért is más, mint az első, mert a vírus sokkal inkább itt van közöttünk, nemcsak a média, hanem a közvetlen kapcsolataink által is: jó eséllyel van olyan az ismerőseink között, aki már elkapta a betegséget, vagy mi magunk vagyunk azok. És sajnos ezzel együtt itt van a veszteség is az életünkben minden fronton: nemcsak a mozgásterünket veszítettük el megint, hanem sokan a munkájukat, szeretteiket is. 

Ez egy kollektíven mindenkit érintő gyászfolyamat, amiben mindenki máshol tart, ezért is nagyon nehéz feldolgozni: míg valaki a düh fázisában bűnbakokat keres, agresszíven viselkedik, addig más depresszióval reagál és visszahúzódik. Fontos, hogy felismerjük magunkon vagy másokon a gyász jeleit, és segítsünk egymásnak ebben is, mert, ahogy általánosságban a karantén és a betegség átvészelésében, itt is a támogató közösségben van a legnagyobb erő.

Krízis és növekedés

A vírus és a karantén olyan határhelyzeteket teremt, ahol azt érezhetjük, kihúzták a talajt a lábunk alól. Ami eddig ismerős volt, olajozottan működött, most a feje tetejére állt. Lehet, hogy elveszítettük a munkahelyünket, szeretteinket, megbetegedtünk – ezekben a helyzetekben megrendül a biztonságérzetünk. Az új helyzethez az eddigi tevékenységünk újragondolásával alkalmazkodhatunk. Gyakori jelenség, hogy akik nagyobb megpróbáltatáson mennek keresztül, átértékelik addigi életüket, kapcsolataikat, céljaikat. Ha így teszünk, élesebb rálátást szerezhetünk azokra az értékekre, melyeket a mindennapi „zaj” elfed. 

Az eddig természetesnek megélt dolgaink – az egészségünk, a rendszeres találkozások a szeretteinkkel, programok, ünnepek – most ugyan hiányzanak, de nézőpontot váltva rájöhetünk, valójában mindenünk megvolt, hogy boldogok legyünk, és ezek nagy részét mi magunk újra elő tudjuk teremteni. 

A szerző pszichológus