Natália
-3 °C
8 °C

A lényeg leglényegéről

2002.07.15. 01:35
Kedves olvasó, drága! Ezentúl új megmondórovattal szórakoztatjuk Önöt az Ön legnagyobb örömére. Hetente egyszer Eheti néven osztjuk az észt néhány előző heti esemény ürügyén. Igen, kedves olvasó, az ön esze vág, mint beretva: már a rovatcím is pontatlan, hiszen nem eheti, hanem mindig múlt heti események körül futkorászunk. Slendriánok vagyunk, bocs.
A hét első felét javarészt hanyatt fekve töltöttem egy lájtosabb térdműtétéből kifolyólag, és hanyatt fektemben erősen rá voltam utalva a kórházi szobatárs zsebtévéjére, amelyből a teleszkópos antennával befogható kevés adók kiabálták a híreket.

Így volt szerencsém az M1 nevű, bizonytalan állagú, televíziószerű képződmény hírműsorszerű képződményein keresztül követni az eseményeket, illetve azt, ami így követhető volt. (Hadd ne mondjam, hogy ha az így, közszolgálatilag összeálló képet tekintjük, tehát, ha tényleg úgy nézne ki az ország, ahogyan onnét levehető, akkor tényleg indokolt volna tiranai álláshirdetéseket böngészni, és fontolgatni, hogy az albán vagy a szenegáli nagykövetségen kérjünk menedékjogot.)

M1-es hírműsort utoljára a választás második fordulója előtt láttam, amikor is sikerült megdönteni közszolgálatilag a politikai elfogultság világrekordját, hajszállal megelőzve az iraki és burmai híradókat (Észak-Koreában éppen nem volt áram), ötvenöt Fidesz-tudósítás mellé kettő MSZP-st bepréselve, úgy hogy a kettőből egy könnyű Medgyessy-gyalázás volt. Még szegény Kövér László is belepirult alighanem.

"..ha tényleg úgy nézne ki az ország, ahogyan onnét levehető, akkor tényleg indokolt volna tiranai álláshirdetéseket böngészni, és fontolgatni, hogy az albán vagy a szenegáli nagykövetségen kérjünk menedékjogot."
Na mindegy, tehát hétfő-kedd-szerda reggel-délben-este nyomattam a fejembe az M1-es okosságot, sérelmemre: egységnyi idő alatt ennyi egzaltált ismeretlen faszit hírműsorszerűben megszólalni még nem hallottam soha. Sorjáztak egymás után nem létező szervezetek elnökei, titkárai, tagjai, persze blokád- és Medgyessy-ügyben mind, mondták a frankót mind, folyékonyan, egy elmeorvosi Nobel-díjat össze lehetett volna értekezni belőlük, volt ottan széjjelszéledt ügynökök űbertitkos hálózata által elcsalt választás, direkt izraeli-szovjet szervezésű taxisblokád, pokolra kerülő kormány, az államélet valamennyi területén a mai napig harcoló partizánok, a paranoid skizofrénia megannyi szépen fejlett terméke.

A riporterek persze mindenre komolyan bólogattak, és komoly kérdéseket tettek föl, nem röhögték ki és nem zavarták haza szerencsétlen alanyaikat, és még csak egészségügyi személyzet sem rongyolt be oldalról magasra tartott infúzióval, és Seduxen-injekcióval, nem lett megsimogatva szegény para-skizó feje, hogy nyugi-nyugi, drága brada, menjél mostan haza, dőljél le picit, nem kell rinyálni, még fölmegy itten a vérnyomásod, baze, annyit nem ér az egész, higgadjál, mostan ez van, na, néha lúzerkodni is köll, nem nyerhetel mindig, tudod, mint az oviban, baze, nem mindig neked jut a körteforma meg a villogós autó, mostan négy évig a komcsiké, tudod, mostan egy kicsit ők lopnak, aztán majd megint jönnek a tieid, nem kell beszarni, tessék elviselni, na, a komcsik sem randalíroztak, amikor a tieid nyertek, akkor mostan tessék türelemmel lenni egy kicsit, már csak ezerháromszáz-valamennyit kell aludni, na_, ne sírjál, a szegedi állatkertben bőgőmajom született...!

A szerző szerez
Az még hagyján, ugye, hogy énnekem ott a kórházban, hanyatt fekve, infúzión ez bírt lenni a szórakozásom, de hogy a fullos ország nagyobbik fele ezen matekozott napokon át, az azért súlyos, pláne ha nézzük, milyen tréfás számok jöttek le a mindenféle statisztikai intézetektől, gazdasági kutatóktól, a forint meg elkezdett alászállni, Dante biturbó, vagy ahogyan egy másik klasszikus mondja: a barométer szopóra áll. Ehhez képest azt leste lélegzetvisszafojtva az ország, hogy mikor tűnik fel tíz ifjúpolgár valamelyik hídfőnél, és ha igen, akkor szét lesz-e zavarva helyből, vagy a rendőrség okoz egy kis dugót megint.

A hét végére azért megfogyott a magyar. Csütörtökön még legalább kétezren volt a nemzet, másnap csak százan engedélynélküliztek a szoci pártház előtt, még úgyis, hogy általában felettébb földuzzadt a polgárok száma, vagy legalábbis kitolódtak a polgárság határai, mert polgári kör már a főtrianonista, polgári kör a megzizzent színházigazgató, aki minden héten tévét akar venni, polgári kör a Szabó Albert-imitátor ember a fekete bomberban, és polgári kör persze a XII. kerület fáradhatatlan akciónyugdíjasai, akik 1989 óta ott vannak mindenütt hol a túlpörgött színésznő dobszavára, hol anélkül, igaz az MDF-kormány idején még jelentéktelen szélsőjobboldali tüntetőknek hívták őket. Ja és polgári kör Sándor György, Cseh Tamás, sőt Pataky Attila is, aki rövidesen a Magyar Szigeten fog performálni néhány népszerű skinheadzenekar után, pedig nem is olyan régen még a roma alvilág kiválóságaival láttuk nótázni egy riportfilmben.

Ehhez képest szívesebben értekeztünk volna a nemzeti lényeget valóban érintő múlt heti eseményekről, például a bajai kétezer bográcsos halászléfőzőversenyből, vagy a szerényebb méretű tiszaújvárosiról (neofiták). A magyar nemzeti géniusz a halászlében manifesztálódik a legnyilvánvalóbb és a legkönnyebben érthető módon ugyanis. Egyrészről egy már-már felháborítóan egészséges ételféleségből, a halból is képesek vagyunk a nemzeti karakterhez simulóan brutális, gyomorrúgás értékű levest előállítani, másrészről viszont a kétkezes fakoff belengetésével egyenértékű megcsúfolása az egész napnyugati kultúrkörnek, hogy mink egy rakás büdös állati alkatrészből, néhány fej hagymából és néhány evőkanálnyi paprikából meg bírjuk főzni a világ legjobb ételét.