Forogj világ!

2005.10.17. 08:32

Már egy ideje a Hűtlen című Edda-slágert dúdolta, torokból rezgetve, mintha csak egy fejében kószáló dallamot mormolna öntudatlanul. Hirtelen azonban a helyes hangképzésre és artikulációra is ügyelve hangosan kifakadt, hogy "Tudja jól, hogy ő már nem kell", majd, mintha elszégyellné magát, gyorsan újból dünnyögésre váltott.

Pataki Attila (A Fidesz-szerepvállalás óta már Pataky Attila) azonban nem akarta érteni a célzást, megigazította bőrdzsekije ujját, csavart párat arany pecsétgyűrűjén, majd még egy utolsó pillantást vetett a szemközti falon lógó, zsíros kosztól homályos tükörben unottan magát igazgató Pataki Attilára.

"Mi nem politizálunk, csak zenélünk"
A romos falusi művelődési otthon öltözőjében a megszáradt verejtéktől bűzlő zokni jellegzetesen savanykás szaga terjengett, a rozsdás csaptelep csendben csepegett párat, miközben a plafont lassan elfoglalta egy Paris Hilton-alakú penészfolt.

"A jövő színe, mi?" - vetette oda Pataki Attila Péter Szabó Szilviának, aki a dúdolást is abbahagyta éppen, olyan nagy beleéléssel sminkelte magát egy fekete szemceruzával néptánc szakkörbe tévedt Marilyn Manson-rajongónak.

"Mi nem politizálunk, csak zenélünk" - válaszolta az kimérten, majd kis gondolkodás után még megjegyezte: "Végül is mi a bajod a szegénységellenes programmal, meg a biztonsággal, az igazságossággal és a bátorsággal? Na?"

"Miért neked talán gondod van az adócsökkentéssel, meg az adósságállomány rendezésével? - vágott vissza mérgesen Pataki Attila, majd vett néhány nagy levegőt, és csendben még hozzátette, hogy úgy hallotta, az Internacionálé popcsárdás-stílusú feldolgozása lesz a bonus track a Nox új albumán.

Péter Szabó Szilvia erre akart még valamit mondani Pataki Attila polgári körös himnuszáról, de nem jutott semmi frappáns az eszébe, és egyébként is bejött az öltözőbe a Nox másik fele, így inkább hallgatott.

"Csinálhatnánk egy közös remixalbumot"

"Nem lesz pirotechnika, meg füstgép, nem engedik a helyi önkéntes tűzoltók. A farkast sem visszük fel a színpadra, mert fáj a foga, a sólymokat meg karanténba zárták a madárinfluenza miatt. Nem lesz show, csak leplaybackelünk pár számot, aztán irány a diszkó két faluval arrébb" - hadarta Nagy Tamás, majd talán megszokásból vagy csak levezetésképpen még hozzátette, hogy "Szívem táján újra nyár van,/ Csupa virág hét határban".

"Éjjel érkezem, száraz, kiégett aggyal / De a testem gyönyörű, fáradt lázban ég" - tette hozzá Pataki Attila, majd elindult a színpad felé. Az öltöző ajtajában még visszafordult és mintegy mellékesen megkérdezte, hogy mégis mennyit ad az MSZP egy fellépésért, és számlára vagy kézbe.

"Csinálhatnánk egy közös remixalbumot" - terelte el a témát Nagy Tamás, majd a nemzeti megbékélés és az árokbetemetés szavakat ismételgetve többször erőteljesen hátba veregette Pataki Attilát.

A művelődési házban ekkor már a közönség egyik fele azt üvöltötte szinte eksztázisban, hogy Forogj világ!, míg a többiek ütemesen skandálták, hogy Kölyköd voltam. A kampány elkezdődött.