Luca, Ottilia
2 °C
5 °C

Félek a magyaroktól, még ha ajándékot hoznak is

2009.08.31. 10:56 Módosítva: 2009-08-31 10:56:29

„A bevonuló csapatokat nagy lelkesedéssel fogadták. Rövid idő múlva a lelkesedés rohamosan csökkeni kezdett, és két hét múlva már érezhető a keserű kiábrándulás. (...) Meg kellett volna és meg kellene akadályozni, hogy a Csonka országból összekötettéses emberek foglaljanak el állásokat az őslakosság előtt. (...) Alapjában véve a felszabadítással az itteni testvéreink nem csak a várva várt szabadságukat nem nyerték teljesen vissza, hanem még nehezebb életkörülmények közé kerültek,”

– Egy vezérkari tiszt jelentése az 1938-as felvidéki bevonulás után

Elcsigázott volt a társaság. A jelre vártak már régóta. Az utolsó eligazításon arról volt szó, hogy az Elnök, ha odaér a hídhoz, átmegy rajta, elmondja a beszédét, odalép hozzájuk, a bronzló hasán lekopogja a szinkópát, és akkor hirtelen akcióba lépnek.

A bronznak köszönhetően a tűző napon sem volt elviselhetetlen hőség a szoborban. Öten voltak, és ha nem is mondta ki senki, mindannyian sejtették, hogy nem a tervek szerint alakultak a dolgok.

Kintről egy idő után feszült neszezés szűrödött be. De ez nem a beszéd volt. Hiába várták azt a részt például, hogy Magyarország Szent István nyomán később is befogadó ország maradt. Ebből semmit sem hallottak. "Az a baj az Elnökkel, hogy alig beszél, akkor is motyog" - fortyant fel a türelmét vesztő Béla.

Ő volt a különleges csapat rangidőse. Kipróbált, edzett férfi. Ez volt az utolsó előtti bevetése nyugdíjazása előtt. Azért kapott helyet a csoportban, mert pazarul bomlaszt belülről rendszereket és kiváló ismerője a szobroknak. Ha befejezi ezt a munkát, már valóban a visszavonulására gondolhat. Pártjában azt ígérték, hogy egészen békés utolsó feladatot kap. Béla az ingzsebében magánál tartotta azt a közleményt, miszerint a Ház elnöke lesz, "a költségvetés megvitatásának koordinálásában felhasználhatja a költségvetési bizottságban szerzett szakpolitikai tapasztalatait". Béla szeretettel simiított végig újra meg újra a papíron. Érezte, hogy érdemes volt annak idején lemondani a titkosszolgálati miniszteri posztról a Bokros-csomag miatt.

De ez most távolinak tűnt, mert nem jött a jel, csak vártak bent a szoborban. Az akció rendkívül kemény fizikai erőpróbává alakult. Erre azért lehetett számítani. Béla övéi ezért eredetileg Miklósban is gondolkodtak. Meg is hívták az egyik titkos felkészítő tréningre, de nem tudott bemászni a rejtekhelyre, mert az egyik keze István zsebében volt, és a másik is, nála viszont István markolászott, szintén két erős tenyérrel. Többen azért örültek inkább Bélának, mint Miklósnak, mert így is elég szűkösen voltak. Igaz, Béla meg dohányzik.

Béla és Miklós mellett volt még egy önjelent erre a helyre a pártból. Norbertről rögtön kiderült, hogy szintén szoborspecialista, de már későn hívta fel magára a figyelmet.

A várakozás idegfeszítő volt. Lépések a murván, mintha körbejárnák őket. Bent Tamás segített egy kicsit oldani a hangulatot. Rá a helyismerete miatt számítottak, húsz éve már átkelt ezen a határon, hősként tért vissza. És ő hozta a zenét.

Azt is Tamás találta ki, hogy félóránként cseréljenek középen, mert Szent Istvánban ki lehetett nyújtózni, még marad is hely bőven, a ló hátsó részében viszont szűkösen vannak.

A kis repedéseken Attila és János irigykedve nézte a Cirill és Metód szobrot, mert abban ketten is megmozgathatják elgémberedett testrészeiket. Ők voltak a különleges csapat saját Rippel fivérei, lélegzetelállító erőelemeket tudnak bemutatni egymáson, biztosítókötél nélkül, sajnos mérhetetlenül kis magasságban. Nem is ezért hívták őket. Nem is azért, mert Attila már első elnöki beszédében bocsánatot kért amiatt, mert elhanyagolták a határon túli magyarokat, hanem azért mert ő legalább felismeri a szinkópát. Hogy János hogyan került oda, azt senki nem tudta. Attila szerint nem ő hozta, és úgy is mondta, hogy azt mindenki el is hitte neki. Ha már ott volt János, próbáltak neki valami testhezálló feladatot találni, de napokig semmi sem jutott eszükbe. Végülis elfértek, mert az MDF-ből senki nem jött el, miután pihenőnapra esett az akció. Ők amúgy sem erőltették a részvételt, mert ha ide jön egy ember, akkor ki marad otthon?

Az idegörlő várakozást egyszer csak kintről, de egészen közelről jövő kopogás szakította meg. A többiek reménykedve néztek Attilára, hogy ez most akkor a jel, de keserűen csóválta a fejét. Kopogásnak kopogás volt, de csak pár apró magyar szöggel vertek fel magyar rendszerszámot a régi szlovák helyére. Valószínűleg simán homlokkal.

Nem tudták, hogy mennyi idő telt el, alig érzékelték, hogy mikor van nappal, és mikor éjszaka. Azt sem vették észre, hogy valaki egy Loki-sálat akasztott a lovas király nyakába. Ennek biztosan nem örültek volna, mert a sűrűn cserélgetés kifényesítheti az anyagot, és megkoptathatja a patinát.

Majd halk, tompa puffanásokat hallottak. Gábor - a csapat ötödik tagja, akit senki sem hívott, de mégis valahogy mindenki természetesnek vette, hogy ott van, csak attól féltek, hogy a szűk helyen egy hirtelen mozdulattal lever valamit fejmagasságban - , szóval Gábor gyorsan kiosztott mindenkinek egy-egy mellényt. "Te normális vagy? Ez kurva nehéz" - háborodott fel Tamás. Puhapöcs - gondolta Gábor. Tojásfehérje szivárgott be a repedéseken. Gábor visszaült, hogy gyerekeknek tervezzen tigrises jelmezt.

Én meguntam, kimegyek - kezdte el rángatni a csapóajtót János.

Kintről pisszegés hallatszott.

Nem mész te sehova, fogta meg ugyanakkor János vállát Attila.

A váratlanul felélénkült többiek egyszerűen hátralökték őket. Bélának sikerült kinyitnia az ajtót. Elhatárolódunk a magyar fasisztáktól - kezdte volna, de Tamás a kettős népszavazás támogatóinak megtartott névjegyzékével letaglózta, még mielőtt kibújhatott volna.

Kintről csendes beszélgetés szűrődött be.

Az ütéstől furcsán viselkedő Béla bankározni kezdett, Tamás meg csak annyit mondott, hogy ti még ahhoz is hülyék vagytok, hogy ne csak magatoknak, a pártotoknak is lopjatok. Béla kifogyott a szóból.

Zavarodott köhécselés kintről.

Tamás elindult volna, de búcsúzóul még egy Cseh Tamást akart felrakni. Cseh Tamás egyik katonaindulója helyett azonban a IV. Béla szobrot építő Hende Csaba hűségesküje csendült fel a hangszórókból.

Nevetgélés. Kintről.

Míg Tamás azon gondolkodott, hogy mit jelenthet a kormánypálcás embernek üzent "hacsak megint el nem szúrjuk" megjegyezés, Gábor már félre is lökte.

Horkolás. Kintről.

"Közösek a problémáink, a cigányok" - kezdett bele még a kijáratnál Gábor. Hátulról valaki a vállára csapott. Nem volt egyértelmű, hogy biztatás volt-e a mozdulatban, vagy bosszúság. Ahhoz elég volt, hogy Gábort felborította a golyóálló mellénye.

Idegen nyelven beszélő emberek közeledtek lassan, majd nagyon gyorsan elmentek.

Bent váratlanul mindenkibe erő költözött, egyszerre próbáltak kijutni a szűk résen a szabadba.

Valaki kintről becsukta a csapóajtót, és egy lakat kattant.