Bence
11 °C
25 °C

Emjük vagy szopjuk a csecset?

2008.01.28. 00:02

Van a csoportos agylágyulásnak az a foka, aminek nem lehet ellenállni, az embernek muszáj beszállnia – önként, kéjjel, nemcsak parancsra –, és képes előállítani a hatszázhuszonötödik teljesen fölösleges irományt ugyanarról az egyébként szóra sem érdemes piszlicsáré hülyeségről. Pásztori Múzsa, segíts!

Van Veszprémben két ötvenhatos emlékmű, egymástól köpésnyire. Az egyiket még az előző – úgynevezett szoc-lib – önkormányzat rendelte meg, és Rajk László szoborta. A mostani – úgynevezett polgári – önkormányzat ezt a művet lebontásra, kitelepítésre, deresre vonásra és kerékbetörésre ítélte. A mű egyébként ronda.

A másikat a Védegylet Veszprémért Egyesület emelte közadakozásból, és Melocco Miklós szoborta. A szobor Veszprém ötvenhatos mártírjának, Brusznyai Árpádnak állít emléket, és január 9-én, Brusznyai kivégzésének évfordulóján avatták, az avatáson beszédet mondott a köztársasági elnök. A mű egyébként ronda.

Január 10-én Horn Gábor SZDSZ-ügyvivő közleményt közölt: „Az SZDSZ nem osztozik Sólyom László optimizmusában, mely szerint a veszprémi Melocco-szobor felállítását egyetértés és együttműködés kísérte volna. [...] A pártállami módszerekkel, az ízlésterrorral egyetlen demokrata sem érthet egyet. [...] Rajk László szobra megcsúfolva, félkészen, lebontásra várva alig száz méterre állt akkor, mikor a köztársasági elnök a polgármesternek megfelelő, új szobrot felavatta.” E ritkán szálló szó, e rémület, ez volna hát a termő férfikor?

Eső esik. Fölszárad. Nap süt. Ló nyerít.

Ez eddig annyira banális és mindennapos, hogy átlagmagyarnak pillája se rebben tőle. Eső esik. Fölszárad. Nap süt. Ló nyerít.

Melocco szobra egy angyalt ábrázol, amint – Brusznyai ötvenhatos szerepét szimbolizálva – óvón borítja szárnyát – beszari ésvagy provokatív „nem polgári” szemlélők szerint turulszárnyait – Veszprém vára fölé. A habos giccset Radnóti Miklós Nem tudhatom... című verse ihlette. A talapzatra rá is van vésve az óda utolsó sora:

NAGY SZÁRNYADAT BORÍTSD RÁNK VIRRASZTÓ ÉJI FELLEG
ŐRIZD ÖTVENHAT EMLÉKÉT!

A hozzá toldott három szó ugyan szájbarágós klapanciává nemesíti a Radnóti-sort, de hát az emlékműtalapzatok már csak ilyenek.

Hanem aztán január 22-én, némi spéttel, megjelent egy cikk a Népszabadságban Radnóti, javítva címmel. Arról, hogy van a szobor talapzatán egy másik felirat is, ez:

„ÉLNEK DOLGOZÓK ITT, KÖLTŐK IS BŰNTELEN,
ÉS ‚CSECSEMŐK’, AKIKBEN MEGNŐ AZ ÉRTELEM”

És ezzel difi van, a Radnóti-vers ugyanis így szól:

de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem

Mi történt a csecsszopó-val? Melocco mester, sajnos, nem vonta meg a vállát, és nem hajtotta el a sajtómunkást a fenébe, hanem nyilatkozott. Hogy a csecsszopó szerinte „durva, nem illik Radnóti szelíd személyiségéhez”, meg hogy „az utókornak joga van a finomításokhoz”. Egyébként meg „ezt a dolgot elintézem majd Radnótival a mennyországban”. Finom.

egyik szereplője egy csecs, a másik egy öregúr

Na, erre lett nagy cuppanás. Az inforadio.hu már úgy szemlézte a hírt, hogy Melocco „cenzúrázta” Radnótit, és az affér beborította az írott, az elektronikus és az online médiát. És jöttek az irodalomtörténészek meg a szerzői jog tudorai, és textológiai hűségről meg szellemi tulajdonról, jogutódokról papoltak.

És a mester tovább nyilatkozott, pl. a királyi rádióban:

„[A] csecsszopó nagyon sok értelmű, és ha az ember megkérdezné, hogy mire gondolt Radnóti, amikor ezt írta, akkor azt felelnénk, hogy csecsemőre, tehát nem valamely kuplerájbeli jelenetre, melynek egyik szereplője egy csecs, a másik egy öregúr.”

Azt a kurva. Most, hogy így belegondolok, csecs meg szopás ma már a Hustler tévét rángatja elő a derék magyarok műveltségi bázisából, mi mást? Rémitő gyermekét szoptatja nappal, éjjel szederjes mellén a dajka idő.

A magyarázat, hogy miért gondolja Melocco, hogy megteheti ezt a szócserét, jó:

„Hogyha egy vers a népdal rangjára emelkedik, tehát hogyha sokan használják, törmelékeket belőle persze, akkor a változatok is megszületnek, mert ki így emlékszik, ki úgy. Én ezt a verset régóta tudni véltem, és mindig így mondtam magamban, hogy csecsemők is, kikben megnő az értelem. Tehát a versolvasó vagy verset szerető ember egy kicsit, mint a népdalt a nép, úgy torzítja a maga ilyen-olyan pontosságú emlékezete szerint.”

én vagyok egy per tízmillió nép

(A riporter közbevetésére, hogy „itt nem a nép torzított, hanem ön”, megint jó a válasz: „Én a nép egyik tagja vagyok, tehát én vagyok egy per tízmillió nép.”)

Ez így tökéletesen rendben van. Csak az ember a saját népdalvariánsát nem teszi idézőjelbe – hiszen nem mást interpretál, hanem magát –, pláne nem jelzi félidézőjellel, hol variál. (Helyesírási szőrszálhasogatás következik: a magyar helyesírás szerint az idézőjelen belüli másodlagos idézőjel nem a ’félidézőjel’ – és annak a nyitótagja fönt van, nem lent –, hanem az ún. »lúdláb«. Reménytelen napokra vénülök.)

Az Élet és Irodalom a legutóbbi számban egyszerre két derekas publicisztikát eresztett a csecs és a szopó után. Megyesi Gusztáv a szop jelentésváltozásait meg a közszájra kelt költemények változásait elemzi, a tőle megszokott színvonalon. Magosban élek s kémlelek: körül borul.

Széky János viszont alázza Melocco Miklóst, és műveletlenségének tudja be, hogy van olyan hülye, hogy irtózik a csecsszopó szótól. A publicista szerint Melocco nyilván nem ismeri az Új magyar tájszótárat, az Erdélyi magyar szótörténeti tárat vagy a Magyar értelmező kéziszótárt – hogy az etimológiai szótárak miért maradtak ki, rejtély –, különben tudná, hogy „a szó az Őrségtől Kis-Küküllő vármegyéig élt a bordélyházba nemigen járó nép ajkán”, meg hogy a csecs-emő is csecs-szopó, hiszen az ősi emik ige is azt jelentette, amikor még önállóan létezett, hogy szopik.

akkor kurvacsöcsön nyammogó trotlik

Ezzel az okoskodással csak egy a gáz: ahhoz, hogy egy szónak ma milyen jelentésárnyalatai, konnotációi, stiláris értékei vannak, alig van köze annak, hogy milyen régi meg mennyire népi, pláne, hogy egy másik szó mit jelentett az ómagyarban. Ha Meloccónak kurvacsöcsön nyammogó trotlik jutnak róla az eszébe, akkor kurvacsöcsön nyammogó trotlik jutnak róla az eszébe. Az ökrök száján véres nyál csorog, az emberek mind véreset vizelnek, a század bűzös, vad csomókban áll.

Aztán a megsemmisítő csapás:

„Jambikus lejtésű sort Radnóti aligha kezdett volna úgy, hogy »és csecsemők«. Az ugyanis még elmegy, hogy az első szótag hosszú és hangsúlytalan, második szótag hangsúlyos és rövid. De a rövid szótag ismétlődése – »csecsek« – rém rondán hangzik. Legalábbis így hangozhatott a Nyugat harmadik nemzedékének fülében. Melocco Miklósnak ezt sem kell tudnia, miért is kéne, hiszen bölcsészhallgatók nemzedékei nőnek fel úgy, hogy párájuk sincs a magyar verstanról.”

A jambus elrontása – ahogy az emik jelentése is – több helyen felbukkant a Meloccót gyepálók fegyvertárában, egy fórumbejegyzés például a Törzsasztalról:

„A jambus, Miklós, a jambus!
[...]
»...és csecsszopók, akikben megnő az értelem«
— — | ∪ — | ∪ — | — || — — | ∪ — | ∪ —
nem pedig
— ∪ | ∪ — | ∪ — | — || — — | ∪ — | ∪ —
Spondeussal lehet helyettesíteni a jambust, de trocheussal nem!”

— ∪ | ∪ — | ∪ — | — ||

Óh, az a szörnyű anaklázis. Namost, Radnóti kegyetlenül értett ahhoz a nibelungizált alexandrinhoz, amiben a Nem tudhatom-ot (meg pl. az Erőltetett menetet) írta. És tudta, hogy Ráday Gedeon óta poetica licentia, hogy jambikus sor első dipódiája choriambus (— ∪ ∪ —) is lehet. Sőt ismerte Babitsot is, aki szerint „a magyar szonett akkor szép, ha a jambikus sor trocheusszal kezdődik”.

Arra meg, hogy az „még elmegy, hogy az első szótag hosszú és hangsúlytalan, második szótag hangsúlyos és rövid”, elég öt sorral feljebb pillantani a szóban forgó Radnóti-versben:

hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
— ∪ | ∪ — | ∪ — | — || — — | ∪ — | ∪ —

A kötőszó (hogy) mindig hangsúlytalan, a tagadószó (ne) hangsúlyos. Elmegy?

Ami meg a csecse „rondaságát” illeti, Nyolcadik ecloga:

Falhoz verdesik itt is, amott is a pötty csecsemőket

Vagy csak choriambusban ronda, daktilusban pompás? Ne má!

Azt hiszem, fennkölt hülyeség azzal érvelni, hogy a jambus így meg úgy. Egyetlen érv van, minden más fölösleges: azért kell az idézetbe csecsszopót írni, mert Radnóti csecsszopót írt. Pont. Egyébként meg mióta a világ világ, egy művész azt csinál egy másik művész művével, amit akar. P. o. bohócot magából. Csak ne tegye idézőjelbe. Vendégszöveg, és kész. A költő ír, a macska miákol és az eb vonít s a kis halacska ikrát ürít kacéran.

(Kommenteljen! Szóljon hozzá!)