Nem akarok dolgozni

Eredetileg "A hét csodáji" címet szerettem volna adni összegző dolgozatomnak, de inkább a sokszorosan megdicsőült Nefogazz! együttes örökkévalóságban visszhangzó sorát választottam, amely álszerény véleményem szerint simán felér öt nyolcórás Santana-szólóval. Ráadásul azért tettem így, hogy az Önök érzelmi húrjait pedzegetve hasznot húzzak Önökből, mindezt huncutul heherészve, hehehe.

Ez a baj. Hogy befuccsolt a ballib publi. A megmondás. Az aufklerikális testőrizálgatás. Elpipázták az összes szép szót a betyárok. Amit az emberek mondanak vagy írnak, annyi gusztustalan kategóriába sorolható, hogy maguk is megijednek tőle és a megmondás szétoszlik a légkörbe, ők meg mennek a fejük után, ahogyan jó nekik. De tényleg, mit állunk itt? Eddig bírtuk a kapitalizmust.

Na jó, nem. Ez a melankólia csak egy aranyos kiscsibe utolsó csippantása a kamion alatt, semmiség a Sziget végéhez képest, amikor hajnalban feketéről idegbebaszó szürkére kapcsol az ég. Idén is aranyos és felejthetetlenül különleges volt a liberális kulturális ünnepély, amelyre a világ minden tájáról érkeztek hazánkba érthetetlen nyelven makogó emberek, hogy együtt bulizzunk nálunk és végre megszeressék a Kispál és a Borzot, vagy legalább megbocsássák a sört. Itt teszek egy linket, egy meglehetősen távoli asszociáció nyomán, de még ne hagyjuk annyiban a Szigetet.

Az idei rendezvényt csapadék fémjelezte, nemcsak az emlékek összefolyását megelőzendő, hanem hogy a fiatalság is felkapja a fejét a közelgő világvégére, amelyet a hajlakk feltalálásáért mér ki ránk a természetfeletti hatalmi ág, amelyet ez úton is kérünk, hogy ne már.

Fantasztikus belpolitikai fejlemény volt a héten, hogy Gyurcsány ifjúsági miniszter tisztázta magát egy botrányban, amiben valami szánalmas villa is szerepelt, de egyébként mindegy az egész, jelenleg a közérzelmi toplistán magasabban szerepel a sárgadinnye hőmérsékletének ügye. Kenjük ezt el, vagy hagyjuk szublimálódni, a szocialisták úgy sem menekülhetnek, jól megbuktatják majd magukat, ahogyan a kormányoknak kell, és szerencsére a liberálisok sem fognak észbe kapni.

Örültem, amikor megtudtam, hogy a kemény piaci versenyben megtört távközlési vállalatok után is kinyúl egy segítő, szőrös kéz. Bárcsak szélessávot építene a fogyasztók körében tisztességes magatartása miatt méltán népszerű vállalat és az internetbehatolás, amely majdnem tíz százalékról röpke négy év alatt tíz százalékra nőtt, feltörhet, így hamarosan beelőzhetjük azon fejlődő országokat, amelyek fő nemzeti terméke jellemzően a sár (ide is, oda is, de frappáns kötés!), felzárkózva a nyugati világ legalább egy évtizede hült helyéhez. Ha lenne bennem ennek bekövetkeztével kapcsolatban valamennyi bizakodás, most azt mondanám, hogy legalább ezt a hárommirnyát sem osztogatják el Medgyessyék valami baromságra (bocs, ha csúsztattam).

Most egy percig kérleljük Bush amerikai elnököt, hogy bombázza le Iránt. Nem fogja. Egyrészt azért, mert a gonosz fanatikusok hamarosan megcsörgetik az atomkulcsot. Másrészt azért, mert ellenszenves rendszerüket hamarosan elsöpri a forradalom.

Zárásként pár közérdekű üzenet:
- Hagyják békén a prostituáltakat, ne legyenek velük cinikusak és aljasak, hanem inkább rendesek!
- Nagyon sajnálom ezt a tengerimalacot!
- Adjanak vért!