Hippie Killer

2004.03.22. 08:39
Fiúk és lányok,
akkor hétfőn a szokásos helyen, a Pilvaxban találkozunk egy irgalmatlan berúgás céljából, hívjatok még embereket, a Vasvári meg a Jókai elvileg jönnek, sz'al fasza lesz - ja igen, próbáltam egy kis füvet szerezni Táncsicstól, de nem veszi fel a mobilját bassza meg, nem tudjátok mi van vele? Mindegy, legfeljebb beugrunk majd érte. addig is ölel benneteket:
Sanyi

Egy fórumhozzászólás

Magyarok, we are rock and roll!

Akkor kérném a Suicidal Tendencies együttestől a Hippie Killer című számot, küldeném a Hősök terén fáklyával paxpeacét formázó Lennon-komplexusos Szaddám-szimpatizánsoknak, és Tóta kolléga ötlete alapján javasolnám válaszrendezvény szervezését, amelyen gigantikus péniszt képeznének a lelkes résztvevők (sajnos a Fütyire áprilisig várni kell), és az egész fuck you-s menet (tudom, Geszti-különdíj) átvonulna Madridba szépen a szimpatikus spanyol szocik fejébe verni a terrorizmussal kapcsolatos legalapvetőbb tudnivalókat és a járdaszegélyt.

Legalize Suicide Bombing!

Mindenesetre Kovács László számára megnyugtató lehet, hogy még a magyar szociknál is vannak hülyébbek a kontinensen, és ha szerencsénk van, visszatérve a „spanyol külpolitika hagyományos irányvonalához” legalizálják az öngyilkos merényleteket, valamint izgalmas latin-amerikai országokkal haverkodnak majd, ha már nem sikerült kiirtani mindenkit annak idején.

Dinamit a vérem

Dinamit: Külvárosban születtem
Külvárosban születtem én
Ahol a gyárkémények
füstje tömény
Ott is szépek a lányok
A munka nehéz
Nincs rajtuk festék
A kezüket ne nézd

Onnan indultam el
Ahol a gyár közel
Soha nem hagyom el
Akármit érek el

Sötét utcák
Kopott házfalak
A sáros járdán
Fáradt emberek
Büszkék mind rám
Ami most vagyok
Hogyha látnak
A szemük felragyog

Onnan indultam el
Ahol a gyár közel
Soha nem hagyom el
Akármit érek el

Na de, gondolom, mindannyiukat a Nagy Kérdés tartja izgalomban: ugyan ki lehetett a tégla a Dinamit együttesben? A fiatalabbak talán nem tudják a megfejtést, úgyhogy elárulom: tökmindegy. A Dinamit együttes maga volt a tégla, azért hozták létre ugyanis a lemezgyár gyűlölt komcsi gurui, hogy az Alföldi papucs- és szimatszatyoripart akkoriban csúcsrajárató szakmunkásképzős csöveseket ideológiailag ráncba szedje kissé, ellensúlyozza mintegy a fiatalokat ért káros rockzenei hatásokat (Beatrice, P. Mobil). Mindezt az itt idézett tömegoszlató műproli szövegekkel, amelyekből simán lemérhető a rendszer debilitási foka. Akkoriban Vikidál Gyula még cselgáncsruhában énekelt, és a koncerteken vasüllőt csapdosott munkásöklével. Hol volt akkor még a Madách színház meg a zsinóros mente, ugye?

Az énekes életművének e kezdeti, politikailag is kínos szakasza sem volt annyira kártékony, mint a későbbi rockoperás. Nagyobb bajt már azzal sem okozhatna, ha Fásy Ádámmal lemezre rappelné Medgyessy Péter közjogi javaslatait.

Commedia dell'arte

És a Madáchcsal már el is jutottunk a nemzeti pszichedelikus commedia dell'arte szemünk láttára kibontakozó aranykorához, hiszen az exdinamitos énekes jelenlegi főnöke, K. Imre színigazgató foglalkozású politikai animátor kétségtelenül a műfaj nagymestere, szellemes, mint Lamperth Mónika beszédei, könnyed, mint Áder János, és ezt bizonyította újra 15-én, sőt újabb nagyszerű magánszámmal rukkolt elő M. G. Richárd táncos-komikus, akiről láthatóan nem akar elmúlni a legendás provokátor-pszichocukorka csodálatos hatása. M. G. R: mögé pedig magabiztos léptekkel fölsorakozott D. Kornél, költőnek látszó légtornász a gyerekpezsgővel, hiába próbálja földbe gyalulni őt a British Airways kriptokomcsi, magyargyűlölő személyzete.

Monoton csökkenő össznemzeti IQ-szint mellett jövő heti prognózisunk: Furulyás János bejelenti, hogy a Fradit ugyan egyelőre nem sikerült sem Postabank-részvényekért, sem Monopoly-játékpénzekért eladni Gyurcsok József távgyógyítónak, viszont elektronikus levélben jelentkezett egy megbízható nigériai üzletember:

DEAR SIR
URGENT AND CONFIDENTIAL BUSINESS PROPOSAL
I AM MARIAM ABACHA, WIDOW OF THE LATE NIGERIAN HEAD OF STATE, GEN. SANI ABACHA. AFTER HE DEATH OF MY HUSBAND WHO DIED MYSTERIOUSLY AS A RESULT OF CARDIAC ARREST, I WAS INFORMED BY OUR LAWYER, BELLO GAMBARI THAT, MY HUSBAND WHO AT THAT TIME WAS THE PRESIDENT OF NIGERIA, CALLED HIM AND CONDUCTED HIM ROUND HIS APARTMENT AND SHOWED HIM FOUR METAL BOXES CONTAINING MONEY ALL IN FOREIGN EXCHANGE AND HE EQUALLY MADE HIM BELIEVE THAT THOSE BOXES ARE FOR ONWARD TRANSFER TO HIS OVERSEAS COUNTERPART FOR PERSONAL INVESTMENT.